32.fejezet A buli.Vagy mégsem?

Bella szemszöge:

A szertartás után mindenki gratulált nekünk. A meghívottak között szerepelt a Volturi jó néhány, számomra fontos tagja, és az új családom barátai a világ minden részéről. Azt hiszem a vendégek száma magasan verte a 60-at. Hát igen. Alice-ra lett bízva a szervezés…
Miután mindenki megölelgetett minket Edward elkezdett húzni a tánc parkett közepe felé. Tudtam, hogy most mi következik, de valahogy képtelen voltam felfogni a körülöttünk történő dolgokat. Csak a férjemre-mert igen, most már mondhatom ezt is- figyeltem. Alaposan végignéztem rajta, és meg kellett állapítanom, hogy most még helyesebb mint általában. Hogy ez hogy lehetséges, arról fogalmam sincs, de most ezen nem akartam gondolkozni. Egyszerűen élvezni akartam a pillanatot.
Edward gyakorlott mozdulatokkal forgatott a lágy zene ritmusára, én pedig doromboló kiscica módjára simultam hozzá.
Kábulatomból egy borzalmas sikoly ébresztett fel. Automatikusan összerezzentem a félelmetes hangtól, párom pedig még közelebb húzott magához és nyugtatás képen a hátamat simogatta.
Nem telt el egy másodperc, már Alice mellettünk állt és buzgón magyarázott a látomásáról. Kiderült, hogy egy fiatal lány van az erdőben akit megtámadtak. Alice beszámolója után, Edward mélyen a szemembe nézett, és aggódó hanggal megszólalt.
- Meg kell néznünk, mi van vele. Kérlek, maradj itt! – Nem tudtam semmilyen értelmes választ kinyögni, így maradt a bólintás.
Kedvesem apró csókot lopott ajkaimról és már el is tűnt. Én pedig félig meddig sokkos állapotban álltam a Cullen villa gyönyörűen feldíszített kertjében, és az elmúlt kb. 2 percről gondolkoztam.
- Bella jól vagy? Ugye nincs bajod? Nem kellene inkább bemenned? – Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak az itt maradt vendégek. Mivel a vendégek jó része elment a családommal a lányt megkeresni, a többiek ügyeletes pszichológust játszottak.
Kedvem lett volna ordítani, őrjöngeni, vagy csak egyszerűen sírva fakadni. Mind egy lett volna, csak ki tudtam adni magamból a felgyülemlett feszültséget.
Úgy éreztem, hogy az élet nem igazságos. Elvileg ez a mi napunk. Szóval ma mindenkinek vidámnak kellene lennie, nem pedig idegesnek, aggódónak és feszültnek.
Tudom, hogy nem szép dolog tőlem, hogy így gondolkodok, hisz az a szerencsétlen lány ki tudja, milyen állapotban van az erdő mélyén, de azt hiszem ma megbocsájtható az önzőségem.
Egyszer csak 2 gyengéd kart éreztem meg a vállamon. Amint magamhoz tértem megláttam a kezekhez tartozó embert - akarom mondani vámpírt- is. Eszter volt az, aki szelíd, mégis határozott mozdulatokkal a ház felé terelt. Nem szólaltunk meg, amíg fel nem kísért az Edwarddal közös szobánkba. Miután beléptünk az ajtón, nyugtatólag átölelt, és hagyta, hogy könnyek nélkül zokogjak karja között.
*

Miután sikerült lenyugtatnom pattanásig feszült idegeimet, gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe, lementem a vendégekhez.
Az itt maradt vámpírok vagy a nappaliban foglaltak helyet, vagy az udvaron beszélgettek egymással. De amint észrevettek, mindenki megszakította a halk beszélgetéseket, és aggódó pillantásokkal rám néztek.
- Mindenkitől szeretnék ezúttal elnézést kérni a nem rég lejátszódó eseményért. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az esküvőnek ezennel vége. Természetesen aki szeretne még itt maradni, azt nem fogjuk elküldeni. Hely van, szóval érezzék otthon magukat.
Bejelentésem után pár vámpír elhagyta Forks területét, de a vendégek többsége itt maradt, és türelmesen várta a fejleményeket.
1 órás feszült várakozás után megérkeztek egy alig élő lánnyal. Edward amint meglátott hozzám rohant, és szorosan megölelt. Amint képes voltam beszélni rázúdítottam kérdéseimet.
- Jól vagy? És a lány? Mi történt? Rendbe fog jönni? – Ő csak ködös tekintettel nézett engem, és csak ennyit mondott:
- Azt hiszem ezt látnod kell… - Azzal felvitt Carlisle dolgozó szobájába.
Amit ott láttam nem akartam el hinni.
- Ez nem lehet…

Újra itt

Sziasztok!

Tegnap értem haza egy családi nyaralásról, így most már gőz erővel az írásra fogok koncentrálni:)
A szavazás alapján folytatom a történetet, de egy biztos, lesznek még meglepetések! :)

Holnap érkezik a Szívörvény következő része, és a másik blogomban is hamarosan lesz friss.

Puxxa,Szívörvény

A blogról

Sziasztok!

Az egyik olvasó azt kérdezte nem is olyan rég, hogy az utolsó fejezettel befejezem -e ezt a blogot, vagy lesz még folytatása?
Hát igen. Őszintén megmondom, ezt magam sem tudom.
Az utóbbi időben sajnos nagyon kevés kommentet kaptam és ebből arra következtetek, hogy nem igazán vagyok oda a storyért:(
A másik lehetőség, hogy egyszerűen nem akarok véleményt írni nekem. Pedig ez nagyon fontos lenne. Számomra legalább is fontos.
Tapasztalatból tudom, hogy sokkal kreatívabb vagyok ha kapok kommenteket.
De a lényeg az, hogy szeretném a ti segítségeteket kérni. Kirakok egy szavazást a folytatást illetően.
A döntést rátok bízom.

Előre is köszi mindenkinek :)
Puxxa,Szívörvény

31. fejezet Mennyegző

Edward szemszöge:

Alig akartam elhinni, hogy végre eljött ez a nap is. Végre feleségül vehetem a világ leggyönyörűbb, legkedvesebb, legbájosabb teremtését.
Ez még pár hónapja teljesen hihetetlen volt számomra. Nemrég még ezt hittem, egyedül maradok az örökké valóságban. Meg voltam győződve róla, hogy nekem nem szánt a sors senkit. Nem lehet részem a boldogságban. Ezért nem is kerestem a társamat. Beletörődtem a magányba.
Mekkorát tévedtem akkor!
- Edward élsz még? – Emmett ébresztett fel a folyamatos kalimpálásával az arcom előtt. Eléggé idegesítő jelenség…
- Igen Emm élek még, de ha nem hagyod abba az integetést az arcom előtt, akkor te ezt nem mondhatod majd ezt el magadról.
- Ez az! Ezt az én kis öcsikém! – Bárgyú vigyor jelent meg az arcán, felkapott az ölébe, és pörgetni kezdett. Kb. mint egy 2 évest. Nem tudtam szabadulni a szorításából, így csak kiabáltam vele.
- Emmett Cullen azonnal tegyél le! – Mint aki meg sem hallotta forgatott tovább. – Nem hallod? Süket vagy?!
- Emmett tedd le Edwardot! Összegyűrődik az öltönye. – Sietett segítségemre Alice. Na ilyenkor imádom én a kis húgomat!
Mackó méretű testvérem kénytelen kelletlen elengedett, persze a vigyor nem tűnt el az arcáról.
Én visszaálltam a helyemre- az oltár elé- és vártam az én gyönyörű menyasszonyomat. Nem kellett rá sokat várni. Egyszer csak meghallottam a zongorám lágy hangját, amint a nászindulót játssza. Rosalie kecses mozdulatokkal késztette a hangszert a dallam folytatására.
Én a lépcső felé kaptam a fejemet, mert lépteket hallottam az emeletről. Először Alice jelent meg virágcsokorra a kezében. Húgom egy pezsgő színű szolid koktél ruhához hasonló ruhát viselt. Természetesen 20 centis magas sarkúval. Ezen csak mosolyogni tudtam. Ő Alice.
Következőleg Esmet pillantottam meg. Ő is ugyanazt a ruhát viselte mint Alice, azzal a különbséggel, hogy balerina cipőt vett fel hozz. Ez olyan Esme-s összeállítás volt.
Figyelmemet ismét a lépcső teteje felé irányítottam. Alig vártam már, hogy megláthassam Bellát a ruhájában. Sajnos olyan jól titkolták előlem a család tagjaim, hogy fogalmam sincs hogy nézhet ki a ruha.
Még elképzelésem sincs, de abban biztos vagyok, hogy gyönyörű lesz benne Bella.
Pár másodperc kínzó várakozás után megpillantottam egy angyalt. Mert igen. Csak egy angyal nézhet így ki.
A ruha teljesen kihangsúlyozta csodás alakját. Egyszerűen ragyogott benne. Tekintetünk összefonódott, és én akkor elvesztem. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne fussak oda, ne kapjam fel az ölembe, és vigyem vissza a szobánkba…
Azt hiszem nagyon beleéltem magam, mert Alice apró kezei megjelentek a vállamon, ezzel nyugton tartva engem.
Menyasszonyom kecsesen lesétált a lépcsőn, és a nászinduló lassú dallamára elindult felém. Az a pár méter számomra a pokol volt! Kínzó lassúsággal haladt az oltár felé, hogy kimondja a boldogító igent, és ez által én a világ legboldogabb férfia legyek.
Minden egyes lépéssel nagyobb lett a mosoly az arcomon. Mire mellém ért valószínűleg vigyorogtam.
Aro vállalta, hogy összead minket, így ő töltötte be a pap szerepét.
Az egész szertartás alatt csak az én tündéremet figyeltem. Nem tudtam róla levenni a szememet. Egyszerűen vonzotta pillantásomat.
Aro kérdésére ébrettem fel kábulatomból.
- Edward Anthony Massen Cullen akarod-e hites feleségedül az itt megjelent Isabella Marie Swant?
- Igen, akarom!
- És te Isabella Marie Swan, akarod –e hites férjedül az itt megjelent Eward Anthony Massen Cullent? – Bella sugárzó mosollyal mondta ki azt az apró, mégis számomra világot jelentő szócskát.
- Igen, akarom!
- Edward, megcsókolhatod a menyasszonyt!
Örömmel tettem eleget Aro kérésének! Mohón kaptam felségem ajkai után. Hosszú, forró csókban forrtunk össze. És úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb a világon.

30. fejezet Készülődés

Bella szemszöge:

- Alice elég volt a ruha próbákból! – Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen. Vagy csak túlpörgött volna?
- De Bella! Tökéletesnek kell lennie a ruhádnak! Ugye nem akarsz egy rongyban férjhez menni? – Arra már rájöttem, hogy Alice mindig megkapja amit akar. Most sem volt ez máskép…
Sóhajtva ballagtam fel az emeletre, ahol a lányok kialakítottak nekem egy próba termet. Az egész szoba csipkében, szaténban, selyemben és még ki tudja miben úszott. A szoba megfelelt volna egy 360 fokos tükörteremnek is, mivel mind a négy fal csak tükörből volt.
Ez az én személyes poklom.
Igen.
Azt hiszem ez a szó tökéletesen jellemzi az itt átélt borzalmakat.
Szinte naponta felrángatnak „ruha próbára”. Ami annyit akar, hogy rám adják a ruhát, szabás mintákat és még ki tudja miket készítenek – miközben én a ruhában toporzékolok órákat.
- Bella ne mozogj már annyit az Isten szerelmére! – Persze Alice ilyenkor rosszabb mint általában. Nem elég, hogy pörög-forog, még parancsolgat is.
- Ha használnád a vámpír sebességedet akkor talán gyorsabban kész lennénk, és nekem nem kellene órákat itt álldogálnom. Van jobb dolgom is Alice…- Igazából Edwarddal akarok lenni. Belebújni védelmező ölelésébe, beszívni mámorító illatát. Alice ezt nem igazán tarja elfoglaltságnak, de én máshogy gondolom.
- Jól van már, Edward nem szalad el.
- Miért, a ruha igen? – Erre kaptam egy nagyon durcás pillantást és egy ideges kéz legyintést.
- Mindjárt kész vagyunk. Azt már bírd ki! – Jó kislány módjára engedelmeskedtem a kis koboldnak. Fogadott húgom 2 perc múlva befejezte a gombostűk döfködését a ruhámba, és elégedetten felsóhajtott.
Eddig nem is igazán figyeltem a végeredményre, de most rászántam magam, és alaposan megnéztem a „művet”.
Egyszerűen csodálatos volt a ruha. Pont olyan, mit amilyenről álmodtam. Tökéletes.
- Köszönöm Alice! – Ugrottam a nyakába barátnőmnek. –Egyszerűen tökéletes!
- Nagyon szívesen Bella!
Még egyszer belenéztem a tükörbe, és valahogy késztetést éreztem arra, hogy pörögjek a ruhámban.
Mert igen. Most már azt tudom mondani, hogy az én ruhám. Nagyon tetszik!
- Alice? – Ő elmélyülten nézegette a koszorús lány ruhák terveit, de amit meghallotta, hogy neki szólok felém kapta a fejét.
- Igen?
- Szerinted Edwardnak tetszeni fog a ruhám? – Alice ravaszon rám vigyorgott, és a következő percben elhomályosult a tekintete. Fél perc múlva hatalmas, levakarhatatlan vigyora nézett rám. Hirtelen megindult felém, de mire észbe kaptam, már a nyakamban lógott. Olyan mint egy kismajom. Imádnivaló!
- Nagyon fog neki tetszeni a ruha. De alig várja, majd hogy megszabadíthasson tőle… - Önelégült mosoly jelent meg a mondata végére, én pedig, ha el tudtam volna pirulni, már rákvörös lettem volna…

29. fejezet Igen!!!!!

Edward szemszöge:

Már több mint egy hete itthon vagyunk Bellával. Igazából elég átlagosan telnek a napjaink, leszámítva azt, hogy az egész család megbolondult.
Mindenki árgus szemekkel figyeli a mozdulatainkat, és lesik kívánságainkat. Őszintén szólva ez eléggé idegesítő. Engem a kusza gondolatok készítenek ki, szerelmemet a felé irányuló figyelem.
Ezen okok miatt vagyunk most itt a semmi közepén, egy fa házban. Úgy gondoltuk, hogy jó lesz egy kis magány, távol a figyelő szemektől, és zavaró gondolatoktól.
Épp vadászni indultunk, de Bella még felment a hálóba átöltözni. Én meg idegesen toporogtam a nappali közepén, és a „nagy szövegemet” gondolkodtam. Egyszerűen nem tudok semmi kedvesemhez méltót mondani! Sablon szöveget nem akarok, de sajnos tudom, hogy az lesz a vége.
- Mehettünk! – Ugrott a nyakamba Bella, én meg a hátamra kaptam, és kirohantam vele a házból.
Úgy csimpaszkodott belém, mint egy kis majom. Kifejezetten jó érzés volt. Így olyan közel éreztem magamhoz. El sem akartam engedni!
Egészen a szikla szírt tetejéig futottam, és ott állítottam lábára az én angyalomat. Csak a hold halvány fénye világította meg a tájat, és ettől volt olyan csodaszép minden. Köztük Bella is. Csokoládé barna haja sűrű zuhatagként omlott hátára, porcelán fehér bőre szépen kiemelte karamella színű szemeit. Karcsú alakját egy vékony, V-kivágású fekete felső, és egy sötétkék cső szárú farmer takarta. Azt hiszem itt az idő.
- Bella ülj le kérlek! – Szerelmem rám kapta fürkésző szemeit. Kérlelően ránéztem, ő pedig sóhajtva eleget tett a kérésemnek. – köszönöm.
- Mi az Edward? Mégis minek kellett leülnöm? – Nem válaszoltam neki, csak apró szájára tettem a mutató újamat, jelezve, hogy most az egyszer maradjon csendben.
- Én szeretnék neked valami mondani. Légy szíves várd meg amíg elmondok mindent, aztán válaszolj nekem. – Ő csak bólintott, utána pedig várakozva nézett rám. – Nagyon szeretlek Bella. Az életemnél is jobban…Sokat gondolkodtam,hogy hogy kezdjek neki, de valahogy mindig arra jutottam, hogy majd ha itt állok előtted, akkor kitalálom. Én szeretném, hogy boldog légy! És még jobban szeretném, hogy mellettem légy boldog! Megpróbálok neked mindent megadni, de sajnos a szívemen kívül nincs más kincsem. És az már a tied. Isabella Marie Swan, hozzám jönnél feleségül? – Miközben kinyögtem a legfontosabb kérdés fél térdre ereszkedtem, és elővettem a zsebemből az eljegyzési gyűrűt. „Mond igen Bella! Mondj igen Bella!” Csak ez járt a fejemben.
- IGEN! Igen! Igen, és ezerszer is igen! – Felhúztam újára a gyűrűt, és az ölembe kaptam. Megpörgettem a levegőben, és ott csókoltam, ahol értem.
- El sem tudod képzelni milyen boldoggá tettél engem. – Néztem rá szerelmesen, ő pedig a mellkasomba fúrta fejét.
- Hidd el, el tudom képzelni! – Felkapta a fejét, és mélységes szemeivel rám nézett. – Szeretlek Edward Cullen.
- Én is szeretlek Bella Swan.
- Akkor jó! – Mosolygott kedvesem angyalian, aztán felágaskodott, hogy meg tudjon csókolni. Hagytam neki, így szerelmes csókban forrtunk össze.

28. fejezet Vissza Amerikába!

Sziasztok!
Bocsánat, hogy csúsztam, de a szolgáltató igazán kibabrált velem. Csütörtöktől egészen ma délelőttig nem volt internetem:S
Remélem megértitek és elnézitek ez a kis csúszást nekem.
Jó olvasást!
Puxxa






Edward szemszöge:

A Seattle-be tartó gépen ültünk Bellával. Bella az Üvöltő Szeleket olvasta elmélyülten, én pedig a gondolataimmal voltam elfoglalva.
Hihetetlen, hogy Aro csak így elengedett minket. Szerintem erre még nem is volt példa…
Minden esetre nagyon rendes volt tőle. Bár szívesen harcoltam volna egy jót…
Te jó ég! Túl sok időt töltök Emmettel!
- Edward! Hahó! – Észre sem vettem, hogy Bella szólongat. Gyorsan felé kaptam a fejem- persze ügyelve, hogy ne legyen túl gyors.
- Mondjad kicsim. – Ő úgy nézett rám, mint egy elme háborodottra.
- Elbambulhat egy vámpír? – Kérdezte teljesen komolyan.
- Ööö…nem tudom. Miért?
- Mert te most határozottan elbambultál. 5 perce szólongatlak és kalimpálok az arcod előtt. – Valószínűleg elég értetlen fejet vághattam, mert Bellából kitört a nevetés. – Pont mint most!
- Nagyon vicces… - Megpróbáltam durcás kisgyereket játszani, de ezen szerelmem még jobban nevetett. Egy idő után élvezettel hallgattam vidám nevetését. Egyszerűen elvarázsol ez a nő.
Nem bírtam megállni, hogy ne húzzam minél közelebb magamhoz, és ne csókoljam meg.
Bella úgy simult hozzám, mint egy hálás kiscica. Egyszerűen mindenhol őt éreztem. Bőre úgy simult az enyémhez, mintha egyek lennének. Még ruhán keresztül is éreztem azokat a bizonyos szikrákat közöttünk.
„Edward gondolkodj! Egy repülőn ültük, kb. 400 utas társaságában. Lehet, hogy nem itt kellene leteperned Bellát…”
Miután valamennyire sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy ezt most be kell fejeznünk, eltoltam magamtól szerelmemet. Ő durcásan nézett rám, de miután rájött, hogy ez most nem fog beválni nálam, inkább bevetette a nők titkos fegyverét. A BOCI SZEMEKET.
- Bella ne nézz így rám! Tudod, hogy ennek nem tudok ellenállni. – Ez a kifakadásom kb. 5 perc „kínzás” után volt.
- Csakugyan? Hm…ezt nem is tudtam. – Na persze!
Kedvesem egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám-ezzel az őrületbe kergetve engem. Pici, de annál forróbb ajkai hamar lecsaptak az enyémekre, és úgy csókoltak, mint amik nem akarnak elengedni soha.
- Sürgősen szálljon le ez a repülőgép, mert nem sokáig tudok ellenállni a csábításodnak!
Bella édesen kacagott mellettem, és közben az ölelésembe bújt. Bella az ingem gombjával játszott, míg én a hajával szórakoztam.
Nem szóltunk egymáshoz az út hátralevő részében, csak élveztük egymás közelségét. És ebben az idilli csendben jutott eszembe egy fantasztikus ötlet. Meg fogom csinálni, ha addig élek is!
Gondolat menetemet egy stewardess zavarta meg.
- Elnézést hogy megzavarom önöket, de hamarosan leszállunk, így kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket. – Kívülről kedvesnek nézett ki, de a gondolatai már koránt sem voltak kedvesek… „ Te jó ég ez a pasi! Ha nem látnám, hogy van barátnője tuti bepróbálkoznék nála. Bár lehet, hogy így is lenne esélyem…”
- Köszönjük, hogy szólt. – Bella cseppet sem kedvesen válaszolt a nőnek. Biztos feltűnt neki, hogy a stewardess hogy bámul. Ezen mosolyognom kellett. Féltékeny!
Rámosolyogtam a féltékeny kedvesemre, és szorosan magamhoz öleltem.
- Szeretlek! Ugye tudod?
- Tudom. Én is szeretlek.
*

- Edward, Bella! Na végre, hogy itthon vagytok! – Azzal Alice Bella nyakába vetette magát, és olyan szorosan ölelte, hogy ha ember lenne, már biztos, hogy megfojtotta volna.
- Alice nyugi! Még élünk. – Mondta ezt nevetve kedvesem, miközben megpróbálta húgomat lehámozni magáról.
- Tudom, tudom. Csak olyan jó, hogy hazajöttetek!
Míg Alice Bellát árasztotta el kitörő örömével, addig én üdvözölte a családom többi tagját. És a család alatt nem csak a Cullenekre gondoltam.
Itt voltak Bella „szülei” is. Julie kedves mosollyal üdvözölt, és láttam a gondolatai között, hogy számára én már család tag vagyok.
Matt családi ölelésben részesített, és az ő gondolatai is arról árulkodtak, hogy elfogadott úgy, mint a lánya párját.
Ennyi kedves érzelem felett nem hunyhatok szemet, így valahogy kitört belőlem egy szó, ami eléggé kifejező.
- Köszönöm! – Julie könnyek nélkül zokogva borult a nyakamba.
- Igazán nincs mit Edward. Szeretnénk, Ha Bella boldog lenne, és ha neki te kellesz, akkor mi ezt elfogadjuk. És őszintén megvallom, ti ketten jobban összeilletek mint Bella és Max.
- Nagyon jól esik ezt hallani.
- Na elég volt a nagy örömködésből! Sok dolgunk van még! Igaz Edward? – Hát persze! Látta a tervemet.
Mindenki értetlenül nézett hol Alice-ra hol rám. Húgom mellettem termett, és csak annyit suttogott a fülembe, hogy majd ő mindent megszervez, és hogy igazán jó ötlet.
Rámosolyogtam pöttöm testvéremre, és akkor már tudtam, hogy sikerülni fog a tervem.