14. fejezet Te mit keresel itt?

Annyira jó lesz már Bellával találkozni. Olyan rég beszéltünk. Na jó oké. Csak azóta nem, mióta eljött Olaszországból. De az sok idő. Legalább is nálunk…
A gépem leszállt Seattle-ben. Innen 10 perc futva, és végre találkozhatunk. Alig várom.

*

Az illatát követve eljutottam egy hatalmas fehér házhoz. Nagyon csinos. Elfogadnék én is egy ilyet…
Amit beértem köszöntem, de nem válaszolt senki.
Hangokat hallottam az emeletről. Lehet Bella…Az egyik szobából félre ismerhetetlen hangok szűrődtek ki. Csak nem?
ATYA ÚR ISTEN! Bella meg egy pali. Szerencse, hogy volt még rajtuk ruha. Amit megláttam a jelenetet kirohantam a szobából. Nem tudom, hogy egy vámpír képes –e sokkot kapni, de én határozottan azt kaptam.
- Eszter? Te…itt…hogyan? – Kérdezte dadogva a legjobb barátnőm egy szál köntösben.
- Először is vegyél már fel valamit az Istenért!- Erre összébb húzta magán a köntöst, és tudom, ha tudna pirulni, már rákvörös lenne…- Másodszor: mi a francot művelsz? Egyáltalán ki ez a pasi? Harmadszor: miatta jöttél el Volterából?
- Sajnálom, hogy nem mondtam semmit, de féltem, hogy Aro megtudja.
- És szerinted, ha visszamegyek nem az lesz az első dolga, hogy kutakodjon az emlékeim között? – Kész ez a nő. Erre nem gondolt? Még hogy ő a felelősség teljesebb.
- Tudom… - Erre leült az ajtó elé. Szomorú volt. Tudom. Jaj, azt a fene nagy szívemet – ami amúgy már nem dobog, de ez most mellékes.
- Idefigyelj Bella. Oltári nagy mákod van, hogy nem Max jött helyettem. – Ültem le mellé a földre, és átöleltem.
- Tudom…- Lehajtotta a fejét, és elmerült a gondolataiban.
- Te csak ezt az egy szót tudod ismételgetni? Attól mert hogy tudod, még nem változik meg semmi. De most mind1 is. Mond csak, mégis kivel osztod meg az ágyadat titokban? – Mosolyogtam rá. Erre ő is megejtett egy kis mosoly féleséget. Mindjárt jobban tetszett a helyzet.
- Edward Cullen. – Mutatkozott be az említett, aki épp az ablakon ugrott be.
- Eszter Wiliams. Hát Bella meg kell hagyni van ízlésed. – Néztem végig a pasin, akin csak egy farmer volt, mivel az ingjét barátnőm viselte.
- Eszter! Jaj, te sosem változol. – Nevetett fel végre Bella.
- Ellentétben veled… - Erre kaptam egy szúrós pillantást a mellettem lévő kis hölgytől. – Örülnék, ha mindketten RENDES ruhát vennétek fel. A rendes alatt elég hosszú, és idomokat nem megvillogtató darabokra gondoltam. Amíg ti öltöztök, és lemegyek a nappaliba. Azt hiszem van mit megbeszélnünk. Főleg hogy mit csináljunk Max-al…
Ezzel én lementem a nappaliba. Nem tudom, hogy most mi lesz. Úgy le fognak bukni mit a huzat.
Amit ezen gondolkoztam meghallottam Julie hangját. Hogy hiányzott már ő is nekem.
És már itt is van. Mint a szélvész a nyakamba vetette magát, és majdnem megfojtott.
- Eszter! De jó, hogy eljöttél. Találkoztál már Bellával? Azt hiszem itthon van. – Ezzel elindult a lépcső felé. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne felengedni őt…
- Már megvolt a viharos összeborulás. Szó szerint… - Julie kicsit furcsán nézett rám, de valahogy lent kell tartanom. Még a végén Rómeó és Julia lebuknak. Azt hiszem, most én vagyok a dadus. Hát jobb szerep mint az maradi szülőké…