17. fejezet Miért ilyen nehéz?

Egész nap csak vásároltunk. Annyit nevettem, hogy ha ember lennék, tuti, hogy izom lázam lenne. Eszter bedobta magát. Felvette a legkihívóbb ruhákat, és rögtönzött divatbemutatót tartott bennük. Persze Alice sem bírta megállni, hogy ne utánozza barátnőmet. Annyira viccesek voltak, ahogy próbáltak arcokat vágni egy-egy ruhához.
Természetesen az egész plaza minket nézett( főleg a hímnemű egyedek). Eszter amint felfedezte, hogy a közönsége nagy része pasi igen félreérthető, már-már erotikus mozgásba kezdett. Hogy a férfiakat mennyire lehet manipulálni…

*

Már a kocsiban ültünk, és hazafelé tartottunk, amikor eszembe jutott, hogy Julie-val még beszélnem kell. Miért kell ennyire bonyolultnak lennie?
Alice kitett a házunknál ( Eszter Alice-nál lesz, hogy tudjak beszélni anyuval), így egyedül indultam meg a hatalmas szatyrok társaságában a bejárati ajtó felé.
Amint beértem felszaladtam a szobámba, ledobtam a cuccokat, és már mentem is valószínűleg veszekedni.
- Julie beszélhetnénk? – Kérdeztem feszengve.
- Van még valami Bella? Netalántán terhes vagy? – Ez mekkora bunkó beszólás volt! Miért ilyen? Nem az ő dolga, hogy kivel vagyok együtt. Azt hiszem felment benne a pumpa…
- Miért kell ilyennek lenned velem? Miért nem értesz meg? De hát hogy is érthetnél meg, úgy hogy végig sem hallgatsz!
- Talán azért, mert ez nem te vagy Bella! – Mi van? Nem én?
- Ki lenne más anya? Nem értem mire akarsz kilyukadni…
- Hogy mire gondolok? Együtt vagy egy férfival, erre amint nem látjátok egymást 1 hónapig összebújsz egy másikkal. Te nem ilyen vagy. Hol van az a Bella aki szívből tud szeretni? Aki hűséges? – Olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem.
- Talán az a Bella eltűnt. Talán az a Bella kiszabadult az üveg kalitkából. Talán az a Bella felnőtt, és nincs már szüksége felügyeletre! – A végét már ordítottam. Ezt egyszerűen nem bírom! Úgy kezel, mint egy éretlen gyereket.
- Értem. Szóval már nincs szükséged ránk. – Elfordult tőlem, de még így is láttam a szomorú arcát. Elfogott a bűntudat. Én nem akartam megbántani. Fenébe!
- Julie. Én…én sajnálom. Nem akartalak megbántani. Egyszerűen csak dühös lettem, hogy másnak látsz mint ami vagyok.
Odaléptem hozzá, és megöleltem. Rázkódott a teste. Könnyek nélkül zokogott. Ez is miattam van. Nekem valahogy mindig sikerült a hozzám közel álló embereket megbántanom. Ez biztosan egy tehetség.
- Semmi baj Bella. Megértem én. Csak tudod nehéz elfogadnom, hogy a gyerekem felnőtt.- a szembe nézett, és így folytatta-. Nekem mindig olyan voltál, mit a lányom. Mindig az is maradsz. Sajnálom, hogy ilyeneket mondtam. Természetesen nem haragszom, hogy Edward-al vagy. Ő rendes fiú. Megérdemel téged.
- Köszönöm. – Mondtam meghatódottan.
Ölelkeztünk még egy darabig, aztán leültünk és beszélgettünk. Megint minden olyan volt mint régen. Anya lánya estét tartottunk. Annyira jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, hogy jött egy sms-em. Gyorsan felszaladtam a táskámért, kivettem belőle a mobilomat, hogy megnézzem ki írt.
Hát azt hiszem erre nem számítottam…