B.Ú.É.K.

ÚJÉVI KISMALAC FARKA LÓGJON SZÁDBA,
HAJNAL 6 ELŐTT NEM KERÜLJ AZ ÁGYBA!
DURROGJON A PEZSGŐ,SZÓLJON HÁT AZ ÉNEK,
ILYEN BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK ÉN NÉKED!

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK!!!:)

12. Lesz ez még így se

Tudom, hogy kicsit későn jött, de sajnos nem nagyon volt időm befejezni ezt a fejezetet. De most itt van:)
A végéért nem öljetek megxD




Edward szemszöge:

Amit odaértünk a gimihez udvariasan kinyitottam Bella előtt az ajtót- de sajnos ez az udvariasság csak odáig tartott, hogy megállt előttem. Itt már nem bírtam magammal, így megcsókoltam. Láttam rajta, hogy izgul. Sőt éreztem! A csókunk után elindultunk az iskola felé. Természetesen mindenki minket nézett. Volt aki bambán, volt aki féltékenyen, és volt aki Bellát bámulta nyál csorgatva. Olyan gondolatok száguldotta a fejembe, amit nem szívesen hallanék meg…
„- De jól néz ki az új csaj. Fogadok Cullennek már megvolt…”
„- Szívesen elvinnék egy körre”
„-Vajon lenne esélyem nála??” Ezeket már nem bírtam ki morgás nélkül. Bella rögtön felém kapta a fejét, és aggódva nézett rám.
- Edward jól vagy? – Kérdezte az én angyalom.
- Persze, csak néha kikapcsolnám a képességemet. – Ezután kaptam egy puszit Bellától, ami kicsit visszahozta a józan eszemet.
A nap nagy része elég unalmasan telt. Bellával csak a biológia a közös óránk, de az meg csak ebédszünet után lesz. Na mind1, legalább együtt megyünk órára.
Egész nap hallgattam, hogy mit gondolnak az emberek kedvesemről. És hát elég vegyes gondolatok lette. Sokan utálták, mert velem van- főleg Lizy…-, de voltak akik meglátták benne a jót, és a kedvességet. Na ennek örültem. Féltem, hogy nem fogadják majd be- mégannyira se mint minket-, de úgy látom tévedtem. És ez jó érzés.
A csengő zökkentett ki a gondolataim közül. Végre! Láthatom Bellát! Te jó ég! Olyan lettem mint egy tini…
Tudtam, hogy merre volt órája, így arra mentem. Még nem jöttek ki. Remélem örülni fog nekem. Ide érzem az illatát. Jázmin. Hmm…
Amit kinyílt az ajtó, ő lépett ki először. Rám nézett gyönyörű szemeivel, és elmosolyodott. Imádom, ha mosolyog. Így olyan mit egy tündér, vagy nem is, olyan mint egy angyal. Az ÉN angyalom. Elégedettséggel töltött ez a mondat.
- Szia!
- Szia!
- Hogyhogy itt vagy? Nem kellene már a menzán lenned? – Kérdezte kedvesem mosolyogva.
- De, csak tudod várok valamit.
- Óh, és ki az a szerencsés?
- Améliának hívják. Csodálatos lány. Egyszer majd feltétlenül meg kell ismerned. Biztosan jól ki fogtok jönni egymással. – Incselkedtem vele.
- Értem. Hát én megyek. Szia Edward! – Mi? Mi az, hogy elmegy? Mégis hová?
- Hova mész Bella?
- Randim lesz. – Mondta ezt teljes nyugalommal. Én meg persze majd felrobbantam dühömben, na meg egy csipetnyi féltékenység is munkált bennem. Álltam ott bambán, ő pedig csilingelően felnevetett.
- Te komolyan elhitted, hogy randim lesz? – és még mindig nevetett.
- Azt a baj, hogy jó színésznő vagy… - Mondtam ezt úgy, mint egy durcás 5 éves. Szánalmas. Nemde?
- Hát igen, meg kellett tanulnom. – Itt elsötétült a szeme. Vajon miért?
- Mi a baj Bella? – Léptem közelebb hozzá. Felemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. És abban csak végtelen szomorúságot láttam.
- Semmi. Inkább mennyünk.
Azzal elindultunk a menza felé. Kéz a kézbe sétáltunk a családunk felé. Mert igen. Már mondhatom, hogy a MI családunk. Bella hozzám tartozik, ezáltal a családhoz is.
Amint beléptünk, minden szem ránk szegeződött. Suttogások, megjegyzések szálltak a levegőben, remélve, hogy nem halljuk meg. Hát, ez nem jött be. Főleg Lizy-től származtak az epés megjegyzések. Jaj, igen. Lizy. Róla azt kell tudni, hogy állítása szerint halálosan belém van esve, de ennek a fele sem igaz. Ő csak azért lenne velem, mert véleménye szerint menő vagyok. És mivel ő is menő – bár ezt megcáfolnám-, ezzel még menőbb lehetne. Amúgy nem csúnya lány. Hosszú sötétbarna haja van, zöld szeme, és csinos alakja, de nekem akkor sem tetszik. Kedvesemhez fel sem érhet.
- Edward! Ha-hó! Itt vagy? – Kalimpált az arcom előtt Alice. Észre sem vette, hogy már az asztalunknál ülünk.
- Persze. Úgyhogy nem szúrd ki a szememet.
- Na végre! Már azt hittem, megbolondultál. – Komoly leszidásnak szánta, de a szeme mosolygott. Ilyen az én kishugom. Erre inkább nem mondtam semmit.
- Edward mikor is lesz az az autóverseny? – Kérdezte Jasper.
- Holnap után. Este 8-tól. Na akkor megyünk? – Imádjuk a kocsikat. Ez egy kihagyhatatlan esemény.
- Felőlem lehetünk. – Mondta Jas.
- Oké. – válaszolta Bella.
- Remélem jó lesz…- Ez felért egy igennel Rosalinél.
- Na végre! Remélem lesz karambol! – Emett meg a hülyeségei…
- Akkor el van dönteve. De most mi megyünk órára. Sziasztok!
Felálltunk az asztaltól, és elsétáltunk Bellával. Nem beszélgettünk, csak élveztük egymás közelségét. A biosz unalmasan telt. Ezeket már mind tanultam, de Bella figyelt. Olyan aranyos volt, hogy koncentrált a tanárra, és próbál engem figyelmen kívül hagyni. Mert akárhányszor összenéztünk, mosolyogtunk, és egyikünket sem érdekelte a tananyag.
Az óra végeztélvel elindultunk a kocsim felé, de valaki utunkat állta.
Lizy….
- Szia Edward! Azt szeretném kérdezni, hogy…

11. rózsaszín felhő

Bella szemszöge:

Tegnap volt életem legrosszabb napja. Tudtam, hogy el kell mondanom Edward-nak, de akkor is nehéz volt. Szegény nagyon összezavarodhatott, mivel kiugrott az ablakomon és elviharzott, engem pedig kétségek és bűntudat között hagyott.
Nem tudom mennyi idő telhetett el- csak arra emlékszem, hogy könnyek nélkül zokogok-, de visszajött. A karjaiba vett, átölelt, és úgy ringatott mint ahogy egy kisbabát szoktak. Elmondta, hogy engem így is szeret, és tisztel azért mert volt erőm elmondani neki mindent. Rengetegszer bocsánatot kért- holott nekem kellett volna-, hogy fájdalmat okozott nekem, és megesküdött, hogy addig lesz velem amíg én akarom. Ez nálam az örökké valóságot jelentette. Megbeszéltük, hogy ha Max idejön, akkor elmondom neki, hogy mást szeretek. Egyszóval a dolgok rendbe jöttek. És most épp készülök a suliba. Ez lesz az első napom. Izgulok. Főleg azért, mert az Alice által kiválasztott felsőt KELL felvennem. Csodás. Nem leszek így is elég feltűnő…
- Bella, Edward már itt van érted. – Szólt fel nevelő anyám. Hát igen. Érezni lehet a hangjában, hogy bizony ő is ideges. Ma megy ő is először dolgozni mint rendezvény szervező. Ezt még nem csinálta, de nagyon tehetséges benne.
- Megyek! – Az utolsó simítások. Gyorsan a hajamat átfésültem még, felkaptam a táskámat, és rohantam le a kedvesemhez. Mert igen. Mondhatom azt, hogy a kedvesem.
Amit leértem megláttam Edward-ot a nappali közepén, amit kedvesen mosolyog rám. Ő egy sötétkék farmer nadrágot, és egy fehér inget viselt. Eszméletlenül szexi volt. Te jó ég! Miket gondolok! Még szerencse, hogy nem hallja a gondolataimat… Amit leértem kaptam egy „ végre láthatlak” csókot.
- Szia! – Köszöntem én elsőnek, bár a hangom nem volt teljesen tiszta.
- Szia! Mehetünk?
- Persze. Sziasztok! – Köszöntem be a konyhába, ahol Matt újságot olvasott, Julie pedig a porcelánokat rakta be a konyha szekrénybe. ( Nem értem minek nekünk porcelán étkészlet. Tudom, hogy csak álca, de akkor is…)
Ezzel kimentünk és beszálltunk Edward Volvo-jába. Álom ez a kocsi, és a legjobb, hogy minden honnan Ed illata száll felém. Gyorsan odaértünk a gimihez. Nem túl nagy, de engem nem zavart. Idejövet nem beszéltünk Edward-al, csak fogta a kezem, és ez nekem éppen elég volt. Amit kiszálltunk minden szem ránk szegeződött. Nem csoda, hisz új vagyok, na meg nem hiszem hogy Ed a tesóin kívül mást is szokott suliba hozni. Most pedig velem érkezett, és nem is titkolta el, hogy együtt vagyunk. Kinyitotta nekem a kocsi ajtót, átölelt, és a legjobb, kaptam tőle egy mézédes csókot. Ha ezt fogja egész nap csinálni, én mentem elolvadok…

Edward szemszöge:

Hajnalba hazarohantam átöltözni. Mégse mehetek egy ilyen tündér mellett tegnapi ruhában. Szerencsére Alice gondoskodik rólam ruha ügyileg.
- Nem mehetsz reggelig Bellához Edward. – Mondta ezt a hugom, aki nem tud kopogni.
- Miért is nem? Megtiltod? – Ez vicces lenne. A kis pöttöm Alice nekemáll, és nem hagyja, hogy kilépjek a szobámból.
- Inkább csak tanácsolom, hogy ne menj. Bella készülődik, és ha te odamész, akkor csak zavarba hozod.
Ezzel kitáncolt a szobámból. Néha olyan idegesítő tud lenni… Csak az a baj, hogy most igaza van. Könnyen zavarba tud jönni Bella, így itt kell maradnom reggelig. Na mind1. Addig olvasok valamit. Csak azt nem tudom, hogy mit. Talán Háború és Békét? nem rossz könyv. Azt hiszem jól lesz ez.
A könyvvel alig haladtam. Folyton csak álmodoztam. Bella, Bella, Bella. Csak Ő járt a fejemben. Hihetetlen ez a nő…
Te jó ég! Mennem kell! Végre láthatom az én angyalomat.
*

Sikerült időben odaérnem. Bella még a szobájában. Nem akartam udvariatlan lenni, így az ajtót használtam. Julie nyitotta ki.
- Óh, Edward! Belláért jöttél? – Kérdezte mosolygósan.
- Igen. Készen van?
- Biztosan. Egy pillanat. – Azzal odament a lépcső aljára és felszólt.
- Bella,Edward már itt van érted.
- Megyek! – Hallottam meg a világ legszebb hangját.
Amit leért elállt a lélegzetem. Egy szűk fehér nadrág és egy mélyen dekoltált fekete felső volt rajta. Azt hiszem vigyáznom kell rá. Biztosan rengetek hímnemű egyed fantáziálgatásait kell majd hallgatnom kedvesemről.
Nem bírtam megállni, hogy nem csókoljam meg, így hát átöleltem, és birtokba vettem ajkait. Amit szabadult tőlem megajándékozott egy édes mosollyal.
- Szia!
- Szia! Mehetünk?
- Persze. Sziasztok! – Köszönt be nevelő szüleinek.
Azzal kilépünk a házból és elindultunk a suliba. Életemben először éreztem, hogy a suli ma nem lesz a földi poklom. Ma ott lesz az én angyalom, aki fénnyel tölti be a napomat.

10. Az igazság

Egész éjszaka beszélgettünk. Mesélt a családjáról, a barátairól még a suliról is. És nekem mindezek miatt lelki ismeret furdalásom lett. Őszintének kell vele lennem. Meg kell neki mondanom, hogy, Max meg én együtt vagyunk, még akkor is ha őt szeretem. Hát most vagy soha…
- Edward nem voltam veled teljesen őszinte. Valamit nem mondtam el…- Nem nagyon akartam megtörni a pillanatot, de muszáj. Feltápászkodtam a mellkasáról, és a szemébe néztem.
- Mi az Bella? Nekem elmondhatod. – Hát pont ez az!
- Én…én együtt vagyok valakivel. Tudom, hogy ez most bizarul hangzik, de így van. Már lassan 5 éve. Max Roswell-nek hívják. Én sajnálom, hogy nem mondtam el. Rettentő bűntudatom van, mivel te mindent elmondtál magadról, én meg hazudok. De tudnod kell, hogy azért nem mondtam el, mert féltem, hogy hogy fogsz reagálni rá. Féltem attól, hogy megutálsz – de mondjuk biztos meg fogsz ezek után. Valószínűleg nem fogsz velem beszélni, így most mondom el. Mielőtt idejöttem biztos voltam benne, hogy Max nekem a nagy ő. Azt hittem, hogy az a szerelem amit iránta érzek, de rá kellett jönnöm, hogy nem így van. Hozzá csak kötődtem, de nem szerettem igazán sohasem. Teljesen tökéletes volt az életem eddig, úgy éreztem mindenem meg van. Nem akartam többet, a szerelmet meg már rég kivertem a fejemből. De aztán találkoztam veled, akibe jól belezúgtam már az első percben. És akkor jöttem rá, hogy mennyire üres az életem. Mert eddig nem szerettem. Most pedig teljesen össze vagyok zavarodva, mert nem tudom, hogy mit akarok. De egyben 100%-ig biztos vagyok. Abban hogy szeretlek. Tudom, csak 2 napja ismerjük egymást, de én így érzek. És azt is tudom, hogy nagyon megbántottalak ezzel, és bocsánatot kérek. Remélem egyszer meg tudsz majd nekem bocsájtani.
Ezután csak ült az ágyamon, és bámult magam elé. A szemei – amik alig 5 perce szerelemtől csillogtak- most üresek. Úgy ült ott mint egy szobor, és én nem tudom, hogy mit csináljak.

Edward szemszöge

Nem akartam ezt elhinni. Találok végre egy csodálatos lányt, aki szeret, és akit én is viszont szerethetek, erre kiderül, hogy már 5 éve van párja. Ez az én szerencsém. Most mit tegyek? Hiába próbálnám meg nem szeretni, azt nem menne. Fülig belezúgtam. És ő is szeret. Jobban mint ezt a Max-ot. Hisz most mondta el. Hozzá CSAK kötődik, engem viszont SZERET!
Akkor miért nem tudom neki azt mondani, hogy nincs semmi baj? Miért nem tudom megölelni, megcsókolni, és azt mondani neki, hogy harcolni fogok a szerelméért?
Miért ilyen rohadt nehéz?
Most gondolkodnom kell. Azt hiszem jót fog tenni, egy kis vadászat.
- Bella, nekem most egy kicsit ki kell szellőztetnem a fejem.
- Rendben. – Lehajtotta a fejét és tudom, ha tudna sírni, már itatná az egereket. Annyira sajnálom, hogy ezt kell tennem vele, de gondolkodnom kell. Magára kell hagynom. Legalább addig, míg a helyére rakom magamban a dolgokat.
Ezzel kiugrottam a szobája ablakából, és belevetettem magam a sűrű erdőbe. Csak futottam, én futottam. Nem is tudtam merre, a lábam vitt. A gondolataim teljesen máshol jártak. A gondolataim Bella szobájában jártak, méghozzá akkor, amikor magamhoz öleltem, amikor megcsókoltam, és végül akkor, amikor megtudtam, hogy van párja. Akkor azt hittem, hogy ott halok meg. (Persze ez nekünk nem olyan egyszerű, de a szívem darabokra tört.) Azt hittem, hogy csak játszik velem, hogy nem vagyok neki fontos. De tévedtem. Láttam a szemében a gyötrődést. Láttam a szerelmet. Láttam azt is, hogy fáj neki, hogy fájdalmat kell nekem okoznia.
Nem akarom, hogy szenvedjen. Nem akarom, hogy ilyen szomorú legyen. Azt akarom, hogy mosolyogjon. És hogy legyen megint olyan életvidám.
Én tudom hogy szeretem őt. Tudom, hogy nekem Ő az igazi. És a szerelmünk útjába nem fog senki se állni. Még ez a Max sem.
Jobb lesz, ha most visszamegyek, és megmondom neki, hogy nincs semmi baj, és hogy én így is szeretem őt.
Olyan gyorsan futottam, hogy a fák zöld csíkokká váltak mellettem. 2 perc alatt odaértem kedvesem szobájához. Beugrottam, és megláttam életem értelmét amit az ágyon fekszik és könnyek nélkül zokog. A szívem összeszorult. Én tettem ezt vele. A makacsságom miatt van ilyen állapotban.
Valahogy rendbe kell hoznom…

9. Érzelmek

Bella szemszöge

Amit leértem a lépcsőn szembetaláltam magam egy tejbe tök vigyorral. Hát persze hogy Emett volt az…
- Mi az Bella, máris magára hagyod Edwardot?
- Nagyon vicces Em. Csak az a baj, hogy senki sem röhög rajta. – Nem hagyhatom, hogy folyton szekáljon.
- Azt hiszem mi jól ki fogunk jönni egymással… Most megyek Rose már vár. Te pedig hagyj valamit Edifiúból! – Ezzel kiugrott az ablakon, és elrohant Rose BMW-jéhez.
Érdekes egy család. Az egyik olyan mint egy nagyra nőtt mackó, a másik meg egyetlen pillantásával le tud venni a lábamról. A kis hurrikánról meg nem is beszéljünk…
- Bella vidd ki léci a dobozokat az udvarra. Matt majd elégeti őket. – kiabált le az emeletről Julie.
- Oké. Megyek.
Amit kiértem leesett az állam. Matt mellett egy hatalmas „dobozhegy” kapott helyet. Nagyobb volt mint ő. Amikor pakoltunk nem tűnt ennyinek…
- Hoztam még egy párat, csakhogy ne unatkozz.
- Óh, köszi, de ez 2 percnél tovább nem fog tartani…
- Fogadás szagot érzek. – Néztem rá sandán. Matt imád fogadni. Olyan mint egy gyerek. Néha nem látszik rajta, hogy ügyvéd…
- Talán mert az is. – Cinkos vigyor. Rosszat sejtek.
- Mi legyen a tét? – Én sem hagyom magam. Kizárt hogy ennyi dobozzal végezzen 2 perc alatt…
- Ha te nyersz megkapod egy hétre az Aston Martin-omat. De ha én nyerek, akkor emberi kaját kell enned egy napig.
- Rendben! – Kezet fogtunk és kezdtünk is.
Matt a dobozokra koncentrált és azok lángra lobbantak. De nem egyszerűen lángoltak. A lángok táncoltak. Hirtelen megláttam a lángok között egy oroszlánt. Kecses és tiszteletet parancsoló volt. Egyenesen a szemembe nézett, aztán eltűnt. A lángok hirtelen kialudtak, és a dobozokból csak hamu maradt. – Lehet elfejeltettem megemlíteni, hogy Matt a tüzet uralja, Julie pedig meg tud fagyasztani bármit ( a bármi alatt nem csak az élő lényeket értem, hanem magát az időt is). Én pedig fizikai és mentális pajzzsal rendelkezem.
- Oké. Te nyertél. Mit kell ennem? – Pfuj, már most rosszul vagyok tőle. Számunkra az emberi étel undorító.
- Majd holnap megmondom. Most inkább menny be, mert még vendéged van.
Te jó ég! Kiment a fejemből Edward! Mit mondok neki? Azzal felrohantam a szobámba, de az ajtóban megálltam. Nagy levegő. Menni fog!
Azzal benyitottam, de rögtön meg is illetődtem. Edward az ágyamon feküdt és zenét hallgatott. Méghozzá a kedvencemet. A Claire De Lune-t. Lehunyta a szemét és úgy figyelte a számot. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így mellé feküdtem. Nem akartam hogy azt higgye, hogy rá akarok mászni, így az ágy másik végébe húzódtam. Pár percig csendben élveztük a dallamot, de utána Edward átölelte a derekamat, és magához húzott. Olyan jó volt ott. Olyan biztonságos. Nem kellett semmit sem mondania, ez így volt tökéletes. Amint vége lett a számnak kinyitottam a szemem, és belenéztem egy karamella színű szem párba. Végtelen boldogságot, szeretete, és valahol a mélyén szerelmet véltem felfedezni. Vajon ezek nekem szólnak? Vagy másnak? Nem tudhatom, de most csak Őt akarom, senki mást. Most nem érdekel, hogy Max és én együtt vagyunk. Most csak a pillanatnak élek.
Lassan közelített felém- most nem zavart meg senki-, és édes csókot adott vágyakozó ajkaimra. A meny országban éreztem magamat. Akkor még nem sejtettem, hogy nemsokára a poklok poklát fogom megjárni az érzelmeim miatt…

8. A majdnem esete

Bella szemszöge

A délelőtt hamar eltelt. Órákig csak a zongora felett ültem, és írtam. Jól esett kiírni magamból az érzelmeimet. Túl sok minden történt az utóbbi időben körülöttem. De mit panaszkodok? Én akartam ezt. Én akartam otthagyni Volterát, és én akartam új életet kezdeni. Szerencsére Matt megmentett a gondolataimtól.
- Bella el kellene kezdeni a szobád rendbetételét… - Mintha az apámat hallanám. Ezen mosolyognom kellett. Matt már olyan, mint ha az apám lenne. Julie pedig olyan, mint ha az anyám lenne. Nekem már ők a családom. Na meg persze Aro.
- Persze, elkezdem. – Ennek ellenére csak egy óra múlva láttam neki. Most nem akartam sietni, így emberi tempóban pakolásztam. Először kitakarítottam- porszívózás, ablak pucolás, törölgetés-, utána pedig nekiláttam a Cd-k és a könyvek elpakolásához. Csak 10 perce csináltam ezt, mikor valaki kopogott.
- Szabad! –
- Szia! – Nem akartam elhinni. Edward állt a szobám ajtajában. És már megint nagyon jól nézett ki… Bronzvörös haja szanaszét állt. Fekete inget viselt, sötétkék farmer nadrággal. Ettől a sráctól meg fogok kattanni…
- Szia! Mi járatban erre?- Kicsit furcsállottam, hogy feljött hozzám. De várjunk csak? Miért nem vettem észre, hogy az összes Cullen itt van? Tényleg kezdek megbolondulni…
- Csak gondoltam felnézek, hogy mi van veled. Na meg hogy kell –e segítség. – Olyan aranyos ilyenkor. Mint egy szégyenlős kisfiú. Nem tudok nemet mondani neki.
- Segíthetsz. Épp könyveket meg CD-ket pakolok. – Mutattam a dobozokra, amik elfoglalták a szobán felét- pedig nem kicsi a szoba-.
Leült mellém a szőnyegre, és csendben elkezdte rakosgatni a könyveimet. Olyan 10 percig egyikünk sem szólalt meg. Aztán hirtelen felkiáltott Edward.
- Üvöltő szelek? – És kaptam egy „ te ezt még ismered???????????” pillantást.
- Igen. Nagyon szeretem, mint látszik. – A könyv szinte darabokban volt. Az előlap félig leszakadt, az oldalak sárgák.
- Hű, ezzel most megleptél. Nem hittem volna, hogy olvassa még valaki ezt a könyvet.
- Pedig nagyon jó könyv. Az egyik kedvencem. Emily Brontë kiváló író nő. Kár, hogy csak egy regényt írt. Biztos vagyok benne, hogy a többi műve is ennyire magával ragadó lenne. – Upsz, kicsit elragadtattam magam.
Ezután csak ültünk, és bámultuk egymást. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de őszintén nem is érdekelt. A világ megszűnt számomra, csak Ő számított nekem. Nem akartam megtörni a varázst, de úgy vettem észre, hogy ő sem akarja megszakítani a pillanatot. Egyszer csak megindult felém, az arcunkat alig pár centi választotta el, én pedig valósággal bepánikoltam. Nem csókolhat meg, Max-al járok!!! Te jó Isten, most mit tegyek?? Valahol mélyen szeretném, ha megcsókolna. Sőt nem is mélyen hanem a felszínen. Érezni akarom az ajkait a számon, szeretném ha megölelne, ha kedvesen rám mosolyogna. De mindezt nekem nem lehet. Van párom, és szeretem őt- legalább is eddig azt hittem, míg nem találkoztam Mr. Tökéletessel.
Éreztem a leheletét a bőrömön. Alig pár milliméter volt már csak köztünk. És mielőtt összeért volna az ajkunk, Emett benyitott a szobámba.
- Ed lassan indulnánk. Te nem jössz?- Na és itt igen meglepődött fejet vágott. Azt hiszem, még nem állt össze neki a kép. Vagy mégis? Hatalmas vigyor terült szét az arcán, és perverz fény csillant a szemeiben. – Óh értem. Van jobb dolgod… Aztán óvatosan fiatalok! A ház maradjon egyben! – Hatalmas röhögés közepette kivonult a szobából, mi meg értetlenül bámultuk az ajtót.
Amint sikerült ezt a jelenetet feldolgoznom inkább úgy döntöttem, hogy leviszem a dobozokat. Kicsit kínos ez mindkettőnknek. Legalább is nekem mindenképp…

Múltam emlékei

Bella szemszöge

Miután elmentek a Cullenek Julie és én elkezdtünk rendezkedni. Ki akartunk takarítani, így Matt-et elküldtük tisztítószerekért. Kíváncsi vagyok, hogy rájön-e melyik mire való.
Addig mi pakolászgattunk a házban, és az udvaron. Mikor végre egy kicsit egyedül maradtam, elmerültem a gondolataimban. Nem fog kimenni a fejemből Edward. Azok a szemek-nem hittem volna, hogy lehet valakinek ilyen mély szeme- na és az a szűk fekete póló!! Jujj, nem szabad erre gondolnom. Mégiscsak együtt vagyok Max-al…
- Bella! Gyere! Megjött Matt.- Most örülök, hogy Julie hív. El kell valahogy terelnem a gondolataimat Edward-ról…
Amint bementem elkezdtük átnézni a szatyrokat. Kiderült,hogy Matt tud vásárolni- ki hitte volna? Először a földszintet tettük rendbe. A legviccesebb az egészben az volt, hogy Matt magára borította az ablak tisztítót. Tetőtől talpig kék volt. Hát igen, férfiak. Takarítani azt nem tudnak…
Amint itt végeztünk megbeszéltük, hogy szétnézünk a hegyekben. A házat körülölelte a sűrű erdő. Ez csak kedvez nekünk. Jól esett futni. Megnyugtató érzés, ahogy a szél süvít a fejed mellett, és ahogy az erdő egy hatalmas zöld foltá mosódik össze. Ilyenkor szabadnak érzem magam, teljesen, határtalanul szabadnak.
Amint elég messze értünk a várostól megálltunk szétnézni. Mindenhol fák, fák és fák. De előttünk volt egy hatalmas szikla apró, pici hóvirágokkal. Erről eszembe jutott édesanyám…
A kedvenc virága a hóvirág volt. Ha akkor nem hal meg, akkor most ő is itt lehetne. Sőt apu is. Egy család lehetnénk, és akkor nem zavarna a halhatatlanság sem.
Borzalmas emlékek jutottak eszembe. Az az éjszaka, amikor megváltozott az életem…
*

- -Bella! Gyere! Mennyünk erre. Erre rövidebb. - Szólt anya. Persze már megint túlórázott, én pedig megint a suliban voltam előadáson. Nem olyan érdekes, de kellenek a plusz pontok…
- A sikátoron át? Nem túl jó ötlet… Inkább várjuk meg a buszt. – Próbáltam győzködni, de az atya úr istennek sem sikerült még sohasem kiverni a fejéből a makacsságot.
- Ne már. A busz csak 45 perc múlva jön, addig hazaérünk.
- Sziasztok!- Na, itt ugrott a ki a szíven a helyéről. Tuti szív infarktust kaptam.
- Apa! Ezt ne csináld!
- Csak nem megijedtél Bella?- És igen. Itt röhögés.
- Nagyon vicces volt…
- Elég már! Mennyünk, különben sosem érünk haza. – Azzal ő elindult a sikátorba.
Nem volt más választásunk. Követnünk kellett. Természetesen tele volt, patkányokkal, szeméttel és minden más undorító dologgal. Csak sértetlenül jussunk ki innen…
Mikor már a sikátor vége felé jártunk, 2 alak jelent meg előttünk a semmiből.
- Nocsak, nocsak. Kik járnak erre? – Kérdezte az egyik. Nem láttam rendesen, mert apu elém állt.
- Semmi köze hozzá! Mennyen az útból! – Apa elindult felé, de az akkora ütést mért rá, hogy 2 métert repült, és a végén belecsapódott a sikátor falába. Anya és én rögtön odarohantunk hozzá.
- Tom! Tom! Jól vagy? Eltört valamid? Mid fáj? – Ilyen, és ehez hasonló kérdésekkel bombázta anyám a félájult apámat.
- Szánalmas. Minek kezd olyannal, aki fél kézzel elintézi.- Hangos röhögést hallottam a 2 fickó felől. Amint megfordultam, hogy beolvassak nekik, már ott is voltak mögöttünk.
- Finom illata van. De főleg a lánynak. – És ennél a résznél rám meresztette vörös szemeit. Ijesztő volt. Horror filmben éreztem magam. Ezután az egyik megfogta anyámat, felemelte és belemélyesztette a fogait a nyakába. Anya kiabált, kapálózott, de ő nem engedte el. Én felugrottam, és meg akartam ütni, de amint az első ütést rámértem, abba is hagytam, mivel hangos reccsenéssel eltört a bal kezem. A másik pasas az apám nyakát vette „ kezelésbe” . Zokogtam, ordítottam, hogy hagyják abba, de semmi. Végignéztem a szüleim halálát, és nem tudtam semmit sem tenni ellene. Amint anyám halott teste a földre hullott, rám vetette magát a gyilkosa. Éreztem, hogy eltört a másik kezem is miközben szabadulni próbáltam. Aztán hatalmas fájdalmat éreztem a nyakamnál. Éreztem, ahogy a vér áramlik ki a testemből, és hogy közben ég a bőröm ott, ahol megharapott. Még próbáltam szabadulni, de nem ment. Aztán egyre sötétebb lett, és én elájultam.
Ezek után hatalmas fájdalom járta a testemet. Mindenhol égtem, és ez egyre csak rosszabb lett. Hangokat hallottam, de nem értettem, hogy miről beszélnek. Csak a mérhetetlen fájdalomra tudtam gondolni, és arra hogy most biztosan meg fogok halni. Mekkorát tévedtem…
*

- Bella! Vadássz te is, mert lassan mennénk. – Már megint elkalandoztak a gondolataim. Mindig ez van, ha a múltra gondolok.
Gyorsan fogtam magamnak 2 szarvast, és már indultunk is. Most vettem csak észre, hogy már másnap hajnal van. Ma jönnek a bútorok, és az autóink. Remélem nem lett a kocsijaimnak baja. Amint visszaértünk felrohantam a szobámba, és zongorázni kezdtem. Anyuék emlékének hatására új dal fogalmazódott meg bennem. Ezt nekik fogom írni. Az ő emlékükre.

Első pillantás

Edward szemszöge

Az eső zuhog- mint mindig-, és mi a forksi középiskola felé száguldunk. Utálok suliba járni. Teljesen felesleges, hiszen van 2 orvosi diplomám, minek bejárni? Legszívesebben kihagynám a sulis részét az egésznek. De nem tehetem. A családom miatt. Csak is miattuk akarom fenntartani a látszatot. Ha egyedül lennék nem érdekelne…
De nem vagyok egyedül. És ezért hálás vagyok a családomnak. Hálás vagyok, mert elviselnek a sok hülyeségemmel, és a néhanapján rossz természetemmel.
Elég hamar ideértünk- még a mi vezetése stílusunkkal is gyorsnak tűnt. Ma Rosalie BMW-jével és az én Volvómmal jöttünk. Az emberek természetesen bámulnak minket, pedig már 3. éve járunk ide. Az egyetlen, aki ezt élvezi, az Rosalie. Ő imád a középpontban lenni. Ő akkor érezné rosszul magát, ha nem vennék észre. Hát igen. A felszínesség határtalan…
*

Ma Alice hiányzik közülünk. Sokan ezen gondolkodtak az iskolában. Alice furcsán viselkedik a látomása óta. A látomása egy lányról szól, aki Forks-ba költözik. Azt hiszem Bellának hívják. És vámpír. A mi családunk felügyeletére lett bízva. Ez vicces, hiszen vámpír. Mi baja lehet? Elüti egy kocsi? Maximum a kocsi látná kárát…
Na de mind1. Aro rokona. És Aro-val nem túl jó ötlet újat húzni.
Ezen gondolkodtam, amíg be nem kúszott a fejembe egy gondolat. Jessica. Sosem fog békén hagyni a nevetséges képzelgéseivel?
„ Edward ma olyan szomorúnak látszik. Lehet, ha odamennék hozzá jobb kedve lenne. Biztos fel tudnám vidítani valahogy…”
Na és innentől kezdve nem akarom sem hallani, sem látni.
A testvéreimnek jó. Nekik van párjuk, és ezáltal nem bombázzák őket ilyenekkel. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy magányosnak érzem magam- vagyis egy kicsit, de ki ne érezné magát annak 3 szerelmes pár mellett?- Hanem, hogy ők megússzák ezt…
A napnak szerencsére hamar vége lett. De most jön majd csak az igazi megpróbáltatás.
Bepattantunk a kocsikba, és a gázt tövig nyomva hazamentünk. Vadásznom kellene. Már 2 hete nem ittam. Azt hiszem, elhívom Jaspert. Legalább ő nem hülyéskedi el úgy mint Emett- és talán hamarabb is hazaérünk.
- Jasper, nem lenne kedved elmenni vadászni?
- Most Edward? Pár óra és mennünk kell…
- Tudom, tudom. De már nagyon régen nem voltam, és gondoltam veled hamarabb megjárnám mint Em-mel. – Eszembe jutott a legutóbbi vadászatom ezzel a nagy mackóval. Időre kellett volna jönnünk, de mi késtünk 2 órát azért, mert ő „játszott” a grizzlivel.
- Jól van. De 2 óra múlva itthon vagyunk.
- Rendben. Induljunk!
Azzal kiugrotunk az ablakon és rohantunk is ez erdőbe, hogy valami „vacsi” után nézzünk. Jó pár mérföldet futottunk, mire megláttunk 2 hegyi oroszlánt. Rögtön felcsillant a szemem. A kedvencem. Levadásztuk mindkettőt, és fogtunk mellé még 1-1 szarvast. Jócskán benne voltunk már az időben, így hazafelé indultunk.
Otthon lezuhanyoztam- bár nincs rá szükségem- és átöltöztem. Fogadni mernék, hogy az én kis pöttöm hugom választott nekem ruhát. Az ágyamra ki volt téve egy fehér nadrág, egy fekete póló, és egy cetli: „ Ezt vedd fel!!” –felirattal. Kedves…
Amint elkészültem, Esme jelent meg az ajtóban.
- Kész vagy Edward?- Kérdezte kedvesen mosolyogva. Ő egy angyal. Mindig kedves mindenkivel- még olyanokkal is akik nem érdemlik meg.
- Persze anya. Mehetünk.- Tudom, hogy jól esik neki, hogy anyának szólítom
Az én kocsimba ült Esme és Jasper. Emett kocsijával jött Rosalie és mackó férje. Az új vámpírok háza a város másik végén volt, hasonlóan a milyenkhez, az erdő szélén. Hatalmas fehér ház, hatalmas ablakokkal. Tetszett. Nem csicsás, pont jó. Biztos itthon vannak, mert hallom Alice gondolatait. Elég összefüggéstelenek, de az övéi. Kiszálltunk, és elindultunk a bejárati ajtó felé.
A nappali nagyon tágas, és barátságos volt. Erről a házról sem tudja majd megmondani senki, hogy vámpírok lakják. Carlisle-val beszélgetett 1 magas, vörös hajú nő. Nagyon szép a maga módján, de a gondolatai rémesek. Olyan kusza az egész, hogy alig tudok eligazodni rajta.
A teraszról épp most lépett be egy szőke hajú, jó testalkatú férfi. Kinézetre 24-25 éves lehetett. Meglátott minket, és rögtön odajött hozzánk.
- Jó napot! A nevem Matt Bartoon. Ő itt a feleségem Julie.- Mutatta be a nőt, aki villámgyorsan mellette termett neve hallatára.
- Szervusztok! Julie Banks. – Mosolygott kedvesen Julie.
- Hagy mutassam be a családomat. Esme a feleségem. Rosalie, Emett, Jasper és Edward a gyermekeim. Na meg Alice, de őt már ismeritek.
Az emeletről léptek zaját hallottuk. Mindannyian a lépcső felé fordultunk. Én megszokásból belehallgattam a gondolatokba. Alice gondolatai Bella körül forogtak, de Bella mintha ott sem lenne. Felőle nem hallottam semmi. Pedig ott kell lenni, hiszem hallom a lépteit. Egyenletesek, kecsesek… Én ezt nem értem. Hogy lehet, hogy nem látok a fejébe??
Amint ezen gondolkodtam- és vitatkoztam magammal- már meg is jelentek a lépcső tetején.
Egy gyönyörű lányt pillantottam meg. Nem túl magas, csinos alakja van. Sötét barna haja keretezi szív alakú arcát. A szemei arany barnák- mint nekünk-, de neki valahogy jobban áll. Egyszerűen tökéletes.
Végignézett rajtunk, és a szeme megállapodott rajtam. Elmerültem szemei mélységében, és bár nekem óráknak tűnt, mindez csak pár pillanatig tartott. Lassan, emberi tempóban, lesétált hozzánk, és illedelmesen bemutatkozott mindenkinek.
- Jó napot! A nevem Isabella Swan, de szólítsatok inkább Bellának.- Mondta ez a gyönyörű teremtés.
- Bella, ők itt a családom.- És újra elsorolta a neveinket, de én most egyáltalán nem figyeltem apámra. Nem tudtam levenni a szememet róla.
- Edward! Ha-hó! Tudjuk, hogy nagyon csinos a kiscsaj, de azért még bemutatkozhatnál.- A mondat végére Emett nevetésbe tört ki. Én pedig egy komplett idiótának éreztem magamat. Csodás. Máris elástam magam előtte…
Ezt a megjegyzését Rosalie egy hatalmas nyakassal jutalmazta. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy ilyen hiú. Persze erre mind nevettünk- még Bella is aki az előbb eléggé megilletődött fejet vágott.
A pillantásunk ismét találkozott, de most nem zavart meg minket senki. Nem tudtam a szeméből kiolvasni semmit, egyszerűen rejtély nekem ez a lány…

Új élet, új otthon

Az eső most nem szakadt, de hatalmas köd ült a városon. Nem volt túl nagy- innen a reptérről tökéletesen lehetett látni a méreteit-, de azért nem is volt akkora sem mint Voltera. A főbejárat előtt egy sötétített üvegű BMW parkolt. Az autó előtt egy magas, tejföl szőke hajú, 28-29 év körüli férfi állt. Mellette egy alacsony, kis termetű, rövid fekete hajú lány – szív alakú arcán hatalmas,levakarhatatlan vigyorral- várt valószínűleg ránk. Már messziről látszott, hogy ők mások. Tökéletes alakjuk, hófehér bőrük, dinamikus, kiegyensúlyozott mozgásuk feltűnővé tette őket. Nem is csoda, hiszem a vámpírok embert ölni születtek. Ezek mind hozzásegítettek minket ahoz, hogy csúcsragadozók lehessünk. De volt rajtuk valami furcsa. A szemük színe aranybarna, nem karmazsinvörös. Ennek mindjárt megörültem, hiszen ez azt jelenti, hogy ők is állati véren élnek. Mire odaértünk, a kis fekete hajó csaj úgy pattogott mint egy gumilabda. Vicces látványt nyújtott.
-Jó napot! Én Carlisle Cullen vagyok. Ő itt a lányom Alice. – Mutatkozott be a férfi.
- Sziasztok! – Vette át a szót Alice- Alice Cullen vagyok. Jaj nagyon örülök, hogy megjöttetek! Gyere Bella, te az én kocsimmal jössz. – Mondta ezt csilingelő hangján.
- Bella Swan. Mondtam gyorsan Carlisle-nek, mielőtt elrángatott volna ez a kis hurrikán.
Bepakoltuk a csomagokat a vadonatúj sárga Porche-ba. Eszméletlen ez a kocsi. Mint egy álom. Nekem is be kell szereznem egy ilyet. Forks felé Alice folyamatosan csacsogott. Mindenről, amit el lehet képzelni. Divat, kocsik,suli,család, még a vadászatról is. Persze én illedelmesen minden feltett kérdésére válaszoltam- pedig volt bőven. Forks felé az időjárás egyre romlott. Indulásunk után 15 percel már szakadt az eső. Szerencse, hogy tökéletes a látásom. Így meg tudtam figyelni az erdőt. Az egészben a zöld különféle árnyalatait lehetett felfedezni. Sokakat ez nyomasztott vagy frusztrált volna, de nekem tetszett. Tetszik ez a hely. Nem volt rossz ötlet eljönni. 25 perc kocsikázás után –amit mi természetesen 200-al tettünk meg- megérkeztünk az új otthonomba. Egy hatalmas fehér színű ház. Ház? Nem is ház ez. Inkább villa. Óriási üveg ablakok kaptak helyet rajta. Már most beleszerettem. Kiszálltunk, és én még mindig az otthonomat bámultam.
- Na? Tetszik?- Érdeklődött újdonsült barátnőm. Úgy látom ő is ugyanolyan izgatott mint én.
- Ez álomszép Alice. – Erre hevesen megölelt. És nem engedett el amíg meg nem érkeztek Matt-ék.
- Tudtam! Tudtam, hogy tetszeni fog! Gyere. Belülről még nem is láttad. –
Azzal kézen fogott, és szabályosan behúzott a házba. Belül és épp oly gyönyörű volt mint kívül. A nappali halvány barack színű volt fekete bútorokkal. A konyha alapszíne barna volt, fehér díszítésekkel. A konyha szekrény is fehér volt. A konyhából nyílik az ebédlő- amit mi rendeltetése szerint sohasem fogunk használni- a szoba közepén egy hatalmas tölgyfa asztal állt. Körülötte 6 szék. Az emeleten voltak szobák különféle színekben, méretekben. Mind gyönyörű volt. De a tetőtér mind közül a legcsodásabb. Az egész egybe volt építve. Már ekkor tudtam, hogy ez bizony az enyém lesz. Az egész helyiségben a narancs és a piros keveréke volt. A szoba közepén állt, egy hatalmas kovácsolt vas franciaágy. Vele szemben egy LCD tv. Mellette CD- tartó állványok sorakoztak. A szoba másik végén volt egy íróasztal, színben hozzá illő székkel. És nagy meglepetésemre a hatalmas üvegfal előtt megláttam egy gyönyörű fehér zongorát. Imádok zongorázni. Olyankor megnyugszom, még akkor is ha dühös, vagy elkeseredett vagyok. Nem is tétováztam. Ki kellett próbálnom. Leültem hozzá, és játszani kezdtem. Csodás hangja volt. Azt hittem, hogy be kell majd állítani, de nem. Ettől szebben nem is szólhatott volna. A számot amit játszottam Aro-tól tanultam.
Mondhatjuk, hogy ebben benne van az élete. Róla szól, és mindenkiről aki közel áll hozzá. Mikor vége lett a számnak, Alice szipogva lépett mellém. Ha tudott volna, biztosan sírt volna.
- Ez gyönyörű volt Bella. Nem gondoltam, hogy ennyire jól tudsz zongorázni.- Csendben ültünk még egy darabig, aztán új barátnőm hirtelen felállt mellőlem. Céltudatosan megindult egy ajtó felé, ami a szobámból nyílt.
- Gyere Bella! Ezt látnod kell!- szólt a másik szobából izgatottan. Felálltam és elindultam felé. Amit ott láttam az nem emberi…. A szoba tele volt ruhákkal. De nem akármennyivel. Itt egy plázányi ruha kapott helyet. Sőt, nem csak ruha, hanem cipők, kiegészítők, táskák. Azt hiszem, hogy ez a szoba nagyobb mint maga a ház…
- Na? Hogy tetszik?- Kérdezte Alice. Én megszólalni sem tudtam.
- Hát, nagyon… sok.
- Tudom, tudom. De ezek mind jól fognak állni rajtad. Gyere!- Azzal kézen fogott, és húzni kezdett befelé. Különböző méretű, színű, anyagú darabok sorakoztak mindenhol.
- Ez különösen jól fog mutatni rajtad. Holnap után vedd fel ezt a kedvemért.- És igen. A boci szemek. Miért nem tudok én ezeknek ellenállni?? Egy fekete TÚL kivágott felsőt szorongatott a kezében. A fene vinné el ezeket a szemeket…
- Rendben, de miért csak holnap után vegyem fel?- Még nem mondtam, hogy holnap nem megyek suliba. – Ja, igen. Suliba fogok járni. Szeretek tanulni , de Aro sosem engedte, hogy iskolába járjak. Inkább rendelt mellém magántanárt. (Aki szintén vámpír volt. Micsoda véletlen?)
- Hát tudod, van egy képességem. Látom a jövőt. És már láttam, hogy nem jössz holnap, ezért mondtam, hogy holnap után.
- Jövőbe látó vagy?- Azt hiszem most koppant az állam a padlón.
- Igen. De ne aggódj. Hagyok neked magánéletet. – Milyen megnyugtató.
- És a családodban van még valaki, akinek van valamilyen képessége?- Na, most már kíváncsi vagyok. Hátha van valamilyen klassz képességük.
- Igen. Jasper- a férjem- az érzelmeket, érzéseket tudja irányítani. Edward- a bátyám- pedig gondolatolvasó.
- Szóhoz sem jutok. Furcsa család.- még szerencse, hogy nekünk is vannak képességeink. Hirtelen Alice csilingelő nevetésére lettem figyelmes. Olyan ilyenkor, mint egy tündér.
- Ahogy mondod. Na, mennyünk. Megérkezett a családom. Be akarlak mutatni nekik.
A torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Izgulok. Remélem kedvelni fognak minket. Mert ha nem, akkor nem maradhatunk itt, és akkor Aro tuti hazarendel. Már a lépcsőfordulóban voltunk. Na,most dől el a jövőm…

Nem várt vádak

Na? Hogy sikerült? – Kérdezte izgatottan Julie. Annyira aranyos ilyenkor.Mint egy gyerek,aki a kedvenc játéka felől érdeklődik.
- MEHETEK!!
Julie hirtelen megölelt, és együtt ugráltunk örömünkben. Még mindig alig akarom elhinni. Igaz, hogy nem oda, ahova én akartam- mivel én Portlandbe mentem volna - , de így is megfelel. Nem lehet olyan rossz Forks sem. A nagy összeborulásunkat Matt zavarta meg.
- Mi ez a nagy öröm lányok? – kérdezte, és közben megölelte feleségét. Julie-val 10 éve házasok,és iszonyatosan imádják egymást. Azt hiszem az ő szerelmük örök. Bárcsak az enyém is ilyen lenne… De most mind1. Lesz még időm ezen gondolkozni.
- Az a nagy helyzet Matt, hogy a kisasszony elköltözik Volterából. És mivel ő megy, mi is megyünk. – Hát igen. Látszik, hogy ki az úr a háznál. Bár igazából Matt-nak nagyon mind1, hogy hol él. Neki csak az a lényeg, hogy szeretett felesége vele legyen. Felőlle aztán a sivatag kellős közepére is mehetnénk, neki az is jó lenne. Pár percig emésztgette a híreket, de aztán hatalmas, levakarhatatlan vigyor ült ki az arcára.
- Jó. Mikor megyünk?
- Holnap este a 20:15-ös géppel. De most bocsássatok meg, fel kell hívnom Maxot. Azzal felrohantam a szobámba, és már telefonáltam is. Max nem haragudott rám –de miért is haragudna? Azért mert megvalósítom az álmomat?-, és megígérte, hogy amit Aro engedi, eljön hozzám. Amint végeztem, szembetaláltam magam egy szomorú szempárral. Eszter.
- Tényleg elmész? Itt hagysz?
- Elmegyek. Tudod, hogy ez az álmom. Végre Aro beleegyezett, és nem szalaszthatom el a lehetőséget. – Rossz volt így látni Esztert. A legjobb barátnőm. Mindig itt volt nekem ha kellett – akkor is ha nem- imádom őt.
- Rendben. Menyj a saját fejed után! Menyj ismeretlen helyekre- ahová Aro keze nem ér el-, és ölesd meg magad! Légy boldog, és hagyd itt az életed!! – Ezzel kiugrott az ablakomon, és eltűnt az éjszakában. Utána mehettem volna, de nem tettem. Nagyon fájtak a szavai. Mintha a szívemből téptek volna ki egy darabot. A legjobb barátnőm. Tud rólam mindent, tudja a vágyaimat is. És mégis a szememre veti ezeket?

*
A Seattle-be tartó gépen ülök. Első osztály... Rengeteg ember örülne, ha a helyembe lehetnek. Ha lesnék minden kívánságát, amire ránézne az máris az övé lenne. De ezek engem nem tesznek boldoggá. Nekem nem jelent mindez semmit. Ezek engem csak megfojtanak. Úgy érzem nincs IGAZI ÉLETEM. Úgy érzem nincs SZABADSÁGOM. De ennek ma vége. Ma már szabad vagyok.
-Kedves utasaink!A repülőgép 10 per múlva földet ér Seattle repterén. Kérjük csatolják be biztonsági öveiket. Reméljük kellemesen utaztak, és köszönjük, hogy minket választottak.
Leszálltunk a gépről,megkerestük poggyászainkat, és a váró felé indultunk. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Aro.

"Bella! nem kell Port Angelesbe repülővel menned, Carlisle-nek Seattle-ben van dolga, úgyhogy elétek megy.
Aro."

Hát akkor nincs más hátra mint előrre. Lássuk ki ez a Carlisle.

Új élet szele

Nem akartam el hinni. Ennyi hónap győzködés, veszekedés, rimánkodás után végre belement. Itt hagyhatom Volterát. Valahogy ki kell neki fejeznem a hálámat. Veszek neki egy sportkocsi vagy én nem tudom.
Most megmutatom neki, hogy mennyire örülök ennek.
Elrugaszkodtam a székről és a nyakába ugrottam, olyan sebességgel ami egy embert simán ledöntött volna a lábáról, de neki persze meg se kottyant.
- Jól van már Bella, jól van. – Eközben nevetett. Szeretem ha nevet, sokkal barátságosabb az arca olyankor.
- El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok neked. Annyira várom már!
- Megértem, de hagy beszéljek Carlise-val. Még az ő és a családja beleegyezése is kell. – Amint ez ki mondta, máris hozták neki a telefont. Talpnyalók… Mind ugranak egyetlen szavára is. Csodálkoznak is, hogy én nem teszem ezt. Én sohasem fogok meghunyázkodni senki előtt. Édesanyám mindig azt mondta, mikor kicsi voltam, hogy egy nőnek a legnagyobb kincse a méltósága. Akkor nem értettem, hogy miért mondja ezt. Most már tudom. Amíg beszélt én visszaültem a helyemre, és vártam. Jobb dolog híján nem tudtam mást csinálni, mint Marcus-szal beszélgetni. Nem igazán kedvelem őt. Túl magának való. De legalább nem fecseg feleslegesen. Bezzeg az én legjobb barátnőm Eszter. Belőle csak dől a szó. Hiányozni fog, de majd biztos meglátogat.
- Jól van. Beleegyezett. Holnap a 20.15-ös géppel mész Seattle-be. Ott pedig át kell szállnod egy Port Angeles-be tartó járatra. Carlisle kimegy eléd, és elvisz az új otthonodba, mivel te nem akarsz náluk lakni, így vettem neked ott egy házat. – Darálta ezt el egy szuszra.
- Rendben van. Köszönök mindent. – Azzal megpusziltam és elbúcsúztam tőle.
Kifelé menet szúrós pillantásokat kaptam- főleg Rupiától. De nem érdekelt. Holnaptól új életem lesz. Holnaptól más Bella Swan leszek.


*

Alice szemszöge

- ÉJEN!! Ez csodálatos! El sem hiszem! Végre lesz egy új barátnőm!!- Tudom hogy túlzásba viszem,de akkor is! Ez oltári nagy hír az egész családnak.
- Alice! Nyugalom. Minek örülsz ennyire?
- Hogy minek? Hát annak hogy a városba jön egy új vámpír. Nem csodálatos hír?? – A mosoly levakarhatatlan az arcomról. Jasper úgy néz rám, mintha megbolondultam volna, de ezt ő nem érti! Én már tudom, hogy mennyit jelent majd ez a lány a családunknak, de erre ő csak később jön majd rá. Csak Edward elől el tudjam titkolni…
- Miért lenne olyan jó nekünk ez? Hiszem eddig a nomád vámpírok érkezéséből mindig csak bajunk lett…- Aggodalom ült ki az arcára. Nem szeretem ha ilyen. Ettől én is szomorú leszek. De azt hiszem, hogy ez ebben a pillanatba lehetetlen.
- Jasper, ez a lány nem nomád vámpír. Ő is állati véren él. Tudom. Láttam. – Az elmém elhomályosul, a külvilág nem számít már nekem. Képek öntik el az agyamat, méghozzá olyan képek amik mosolyt csalnak az arcomra…
- Hétfőn reggel érkezik. Én is kimegyek elé.- Azzal otthagytam a ledöbbent férjemet, és Carlisle-hez szaladtam,hogy szóljak neki, hogy én is megyek vele. Bella,Bella,Bella. Megőrjít. Ezen a lányon fogok gondolkodni amíg meg nem érkezik,és van egy olyan érzésem, hogy utána is.

2. fejezet

A trón termet csak a lámpák homályos fénye világítja meg. Jobboldalt hatalmas ablakok sorakoznak, amik a városra néznek rá. A látkép gyönyörű, de maga a kastély rideg és ijesztő. Évszázados falai rengeteg vérontást láttak már, és ha mesélni tudnának, kegyetlen történeteket suttognának füledbe. Én nem akarom ezt. Nem akarok itt élni az idők végezetéig. Ezért kell kiszabadulnom innen. Ezért kell elmennem Arotól, és ezért kell itt hagynom Olaszországot.
- Bella! Gyere, ülj ide mellém gyermekem. – Mondta Aro, mézesmázos hangon. Kirázott tőle a hideg. Persze szeretem őt,hiszen mindig mellettem állt ha szükség volt rá. Az életmódomat is elviselte, noha nem értett vele egyet.
Én nem ölök embereket azért, hogy a vérükkel táplálkozzak. Inkább iszom állatok vérét, semhogy emberi vér tapadjon kezemhez.
- Köszönöm. – Foglaltam helyet ükükük apám mellett.
- Tudod miért jöttem Aro. – Kezdtem bele. Jobbnak láttam nem köntörfalazni, hiszen tudja mik a terveim.
- Hogyne, de biztosan ezt akarod? Itt akarsz hagyni minket?
- Új környezetre van szükségem, és bevallom ezek a falak nyomasztanak. Unok már itt élni. Értsd meg Aro, ez az élet nekem nem jó. – Nem tudok a szemébe nézni, egyszerűen nem megy. Tudom hogy mit gondol erről, majd elmúlik, mondogatta.
- Szóval engedjelek el? Ezt várod tőlem?- Kérdezte keserűséggel a hangjában. Tudom hogy fáj neki,hogy itt akarom hagyni,de szabadságra van szükségem.
- Ezt. – Nem tudtam erre mást válaszolni. Erre nem lehet többet.
Sokáig nem szólalt meg. Már azt hittem, hogy nem mond semmit, mikor hirtelen felállt mellőlem, és sétálgatni kezdett a teremben.
- Nem számít neked Max?? Tudod, hogy most nem mehet el. Fontos dolgot bíztam rá,és nem hívhatom vissza csak azért mert neked utazgatni támadt kedved. – Gúnnyal mondta ezeket a szavakat. Tudja hogy számít nekem Max. nagyon is, de hát nem várhatok rá örökké. Bárhol megtalál a világon, és mindig üzennék magamról. Ah, tudtam, hogy ezt a szememre veti majd….
- Dehogynem számít!Tudod jól, hogy mennyire…
- Egyedül nem engedlek sehova. Ha megvárod Maxot, talán, de így nem. –Mondta keményen megnyomva a NEM szót. Ha tudtam volna sírni, már patakokban folyt volna a könnyem. De nem, még erre sem vagyunk képesek, erre az egyszerű dologra sem.
- De Julie és Matt is velem jönnének. Nem lennék egyedül, és tudnának rám vigyázni, ha már szerinted nem tudom megvédeni magam…
- Mikor indulnál Bella? – Kérdezte még mindig járkálva. Hangja tele volt idegességgel, és indulattal. Tudom, hogy keresztbe húztam a tervét. Abban reménykedett, hogy senki sem jönne el velem, de ebben tévedett. Hiába, legszebb öröm a káröröm.
- Holnap este. Az utolsó géppel Amerikába. – feszülten vártam válaszát. Dupla vagy semmi alapokra helyeztem a jövőmet. Vagy belemegy és végre elhagyhatom Olaszországot, vagy életem végéig –ami igen sokáig fog még tartani- bezárva tart egy szobában.
- Rendben. Mehetsz, de oda ahova én mondom. – Nézett rám jelentőség teljesen. Fenébe, pedig már kezdtem örülni…..
- És hova is pontosan??
- Forksba. Carlisle barátomhoz. Ő majd szemmel tart.
- Rendben, úgysincs más választásom. De Julie és Matt is jönnek. És nem költözöm Carlisle-hez.- Kikötéseim azért nekem is vannak.
- Jól van. De egyet kérek Bella. Maxnak te mondod meg.
Félek ettől, de muszáj lesz. Meg kell értenie. Tudom, hogy megfogja…

1. fejezet

- Bella. Bella!! Hahó!
- Bocsáss meg Julie. Elbambultam…- ki tudja mióta állhat már az orrom előtt kalimpálva. Nagyon elmerenghettem, ha nem vettem észre nevelő anyámat.
- Azt látom. Na, öltözz! Aro már vár rád. – mosolygott feszülten Julie.
- Szerinted elenged??
- Ha fontos vagy számára akkor biztos. Na szóval,melyik tetszik jobban? A fekete vagy a piros?
- A piros. – És gyorsan a kezembe dobta a piros toppot, és egy hozzá illő fehér vászon nadrágot.
Berohantam a fürdőbe, és magamra kapkodtam a ruhákat. Annyira nem érdekelt hogy mi van rajtam,hogy az már rémes. Felőlem Julie bohócnak is beöltöztethetett volna, azt se vettem volna észre. A gondolataim teljesen máshol jártak…
- Nagyon csinos vagy Bella – dicsért meg Julie. De fogadok, hogy megint kis előadást fog tartani arról, hogy szoknyát kellene hordanom, mivel szerinte nagyon jó az alakom, de én mindig elrejtem ezt mások elől.
- De a szoknya… - na mit mondtam?
- Oké,oké. Biztosan igazad van, de most rohanok. Szoríts nekem!!
- Rendben.
Gyorsan elköszöntem tőle, és már indultam is a garázsba, ahol rengeteg sportkocsi sorakozik. Azt hiszem ma a ferrarival megyek. Ajándék Arotól. Hátha a saját ajándéka láttán kicsit megenyhül… Szeretek száguldani, szeretem ha az arcomba csap a szél. Ez egy leírhatatlan érzés. Amíg ezen gondolkodtam már oda is értem. Rupia fogadott. Magas,szőke hajú, csinos arcú lány. Nemrég került ide, de az én rokonszenvemet már rég elvesztette. Mindig olyan fölényesen beszél, mintha a kutyája lennék. Na és azok a féltékeny pillantások…
- Aro örülni fog, hogy megjöttél. A trónteremben vár. – Köpte ezt is foghegyről. Egy morgás tört fel a mellkasomból,de sikerült idejében visszafognom magam. Nem kellene a balhé. Főleg nem a mai nap.
Követtem Rupiát a trónterembe. Közben az agyam ezer felé cikázott. Vajon elenged? Vajon megint vitatkoznom kell vele? Vajon felhozza –e Maxot?
Ilyen, és ehez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a hatalmas tölgyfaajtó kinyílik előttem, és szembetalálom magamat az utolsó élő, rokonommal…

Egy kis ízelítő

Itt ülök olaszországi szobámban. Minden csodálatos körülöttem. Az ablakom a tengerre néz, amit úgy imádok, és alkonyat van. A kedvenc napszakom. Ilyenkor ugyanolyanok vagyunk mint az emberek. Nem kell rejtőzködnünk, bátran sétálhatunk a város utcáin anélkül,hogy drágaköveket meghazudtoló fénnyel ragyognánk.
Nem szeretek csillogni…
Nem szeretek más lenni, mint a környezetem. Bár ez érdekesen hangzik egy vámpír szájából. Mert igen, vámpír vagyok. Már lassan 5 éve.
Úgy emlékszem arra a napra mintha tegnap lett volna. Emlékszem a támadómra. Emlékszem a vörösen izzó szemeire. És arra is emlékszem,hogy pokolian forrt a vérem a harapása után. Elviselhetetlen fájdalom járta át a testem azon a végzetes éjszakán…