19. fejezet

Másnap csak délután keltünk ki az ágyból. Olyan jó volt így lenni. Megfeledkezni a gondokról, többek között Maxről. Nehéz menet lesz, az biztos!
A csendet Edward törte meg, méghozzá a nevetésével. Elképzelni sem tudtam, hogy min derül ilyen jót. Mikor ránéztem még jobban elkapta a nevetés.
- Mégis mi ennyire vicces? Hagy nevessek én is…
- Gondo…gondolatok. – Alig bírta kinyögni. Mire észbe kaptam, már én is nevettem. Csak hogy én rajta. Hát igen. Nem vagyok normális. Az fix.
- És mégis milyen gondolatok mulattatnak ennyire? – Néztem azokba a csodás szemekbe. Lehet nem kellett volna… Ilyenkor elkap a vágy…
- Khm… Mit kérdeztél? – Kérdezte ködös tekintettel. Hm. Jó tudni, hogy én is ilyen hatással vagyok rá. Ezen mosolyognom kell.
- Csak annyit, hogy miféle gondolatok mulattatnak?
- Hát tudod Matt bekeményít! – A végén már szakadt a nevetéstől.
- Matt? Bekeményít? – Ez most magas nekem.
- Aha. A gondolatai csak úgy ordítoznak felém. Pl: „ Megölöm Edwardot!” vagy „Mi a fenét csinálnak már tegnap óta a szobában?”
- Oké. Most lesokkoltál. Matt tud kemény lenni? Ez nekem új.
- A lányáról van szó. Még szép, hogy védeni próbál.
- Azt hiszem már felnőttem. Nem kell a széltől is óvni…
- Ez a te véleményed. Tegyük fel, hogy te az én lányom vagy. – Elég hülyén nézhettem rá, mert elröhögte magát.
- Csak az elmélet kedvéért. Kérlek. – Nem ér! Hízelegni tud! Ah…
- Jól van. De ez akkor is… - Kerestem a megfelelő szót, csak hogy az valahogy nem akart előjönni az agyamból. Minek nekünk gigantikus méretű memória? Úgysem találjuk a megfelelő szót amikor kell. Vagy ezzel csak én vagyok így?
- Na szóval. Ha a lányom lennél, én tuti, hogy az összes pasit a közeledből elzavarnám. Nem hogy az ágyadban legyenek… - Úgy beszélt, mint aki teljesen beleélte magát a szerepébe. De cuki.
- Tudod, ha ilyen lennél nem lennénk jóban. Szerencse, hogy nem az apám vagy, hanem a párom. Milyen lenne, ha ilyen szexi apám lenne? Juj, belegondolni is rossz. – Vigyorogtam rám szemtelenül. Erre ő is megeresztett egy szív döglesztő mosolyt.
- Tudod, ha így mosolyogsz rá egy lányra, az ott helyben szív infarktust kap. Úgy hogy csak rám mosolyoghatsz így. – Mutattam neki egy 1000 wattos vigyort.
- Áh, csak nem féltékeny lennél? – Kérdezte gyermekien.
- Én? Mégis kire lehetnék féltékeny? Jessre? – Erre elkezdtem röhögni. Az a fej. sohasem fogom elfelejteni. Bár nehezen is tudnám. Vámpír memória…
- Végül is. Miért ne? Jess egész szép lány. És persze oda van értem. Ki tudja, lehet udvarolnom kellene neki… - Azt már nem! Még hogy annak a csajnak? Pfuj!
- Akkor sok szerencsét hozzá! Remélem boldogok lesztek. Bár biztosan, mivel az a csaj totál beléd zúgott. – Azzal felálltam mellőle, és ruhákat kezdtem keresgetni a szoba méretű gardróbomban. Hirtelen 2 erős kart éreztem magam körül. Moccanni sem tudtam.
- Most te komolyan azt hitted, hogy Jess kell nekem? Minek kellene nekem egy átlagos lány, ha van egy tündérem? – Kérdezte szerelmes hangon. Nem hagyta, hogy megforduljak, így nem láthattam az arcát. De tudtam, hogy mosolyog.
- Tudtam, hogy nem bírod ki sokáig nélkülem. – Azzal megfordultam és megcsókoltam a ledöbbent kedvesemet.
- És most hagyj, had öltözzek. Mégsem lehetek Max elé melltartóban.
Azzal kitessékeltem a gardróbból, és nekiláttam a keresgélésnek.

18. fejezet SMS

Bella szemszöge

„Szia szívem!
Aro végre elenged hozzád. Már nagyon hiányzol! 1 hónapja nem láttalak…ez rengeteg idő.
Holnap 14:00-kor érkezik a gépem Seattle-be. Nem kell, hogy ki gyere értem. Futva gyorsabb.
Szeretlek! Max”

Ó te jó ég! Na most mit csináljak? Max idejön! HOLNAP!
Ezt nem hiszem el! Mikor már kezdenek rendbe jönni a dolgok, akkor jön még ez is. Pontosabban ő is. Hogy mondom meg neki, hogy nem szeretem? Neki fog menni Edwardnak. Erre a nyakamat tenném. Te jó ég! Baja eshet Edwardnak. Max az egyik legjobb volturi katona, akivel valaha találkoztam.
A szívem szakadna meg, ha Edwardnak beje esne.
Észre sem vettem, hogy a padlón ülök, és zokogok. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de őszintén nem is érdekelt. Én elmerültem a gondolataimban, és közben magammal vitatkoztam. Az egyik felem azt mondta, hogy biztosan nem esik kedvesemnek baja, hiszen gondolat olvasó, de a másik énem valahogy mindig erősebbnek bizonyult. Az a felem szinte üvöltötte felém, hogy ennek rossz vége lesz.
Aj, én ebbe beleőrülök!
Ha akkor Edward nem jön át, nem is tudom mit csináltam volna.
- Bella. Mi a baj? Miért ülsz a földön? – Kérdezte Edward aggódva. Mire válaszolni tudtam volna, már az ágyamon ültünk ölelkezve.
- Edward baj van. Nagy baj. – Néztem a szemébe, de ott csak szerelmet és féltést láttam. Ez így nem jó! Nem engem kell féltenie, hanem magát!
- Nekem elmondhatod kicsim. – Jaj, olyan édesen mondja, hogy kicsim. Mentem elolvadok. Bella! Koncentrálj! Most nem lenne jó, ha rámásznál.
- Max holnap idejön. Én elég valószínű, hogy beszélnem kell vele. – Nem mertem rá nézni. Féltem. Féltem, hogy mit látok majd azokban a gyönyörű karamella színű szemeiben.
- Értem. – ölelt meg- Nem lesz semmi baj. Ha kell, beszélek én is vele. – Megőrült?
- Nem! Edward nem ismered. Bántana. Biztos vagyok benne. És azt én…én nem élném túl. Úgy hogy maradj a seggeden, és ne menj a közelébe! – Néztem rá szigorúan. Nem engedhetem, hogy összeverekedjenek.
- Szerinted ha ilyen, akkor egyedül a közelébe engedlek? – Juj, feketék a szemei. Lehet felhúztam egy kicsit…
- Engem nem bántana. De téged igen. Nem mész a közelébe és kész! - Kibontakoztam az öleléséből, és komolyan a szemébe néztem. Ezzel csak az a baj, hogy ő is így tett. Viccesen nézhettünk ki.
- Na azt már nem. Vagy együtt, vagy sehogy. Maximum elszökünk. Úgy sem találna ránk.
- Azt hiszed? Demetriről elfelejtkeztél. Ha eltűnnék Aro simán utánam küldené. És akkor még nagyobb balhé lenne. Így is elég lesz magyarázkodni…
Erre elszomorodott. Miért? Valami rosszat mondtam? Felemeltem a fejét, hogy rám nézzen, de az arcán csak szomorúságot láttam.
- Mi a baj Edward? Valami rosszat mondtam?
- A mi kapcsolatunkat ki kell magyarázni? Olyan mint ha egy hiba, vagy egy rossz döntés lenne.
- Dehogy! Én nem így értettem. Ez volt életem, vagy inkább létezésem legjobb döntése. Sosem voltam még ilyen boldog mint veled! – Néztem egyenesen azokba a csodás szemeibe, amit úgy imádok. Nem bírtam ki, hogy meg ne csókoljam. Gyengéden rátapasztottam ajkaimat a szájára, de neki valahogy nem volt elég, egy pihe könnyű csók. Többet akart. És meg is kapta…

Friss

Sziasztok!
Hétfőn tudom feltenni a következő részt, mivel még nincs befejezve.
Remélem kibírjatok addig:)
Puxxa,Szívörvény

Új történet

Sziasztok!

Új történet körvonalazódik bennem, és szeretném tudni, hogy olvasnátok -e?
A blog Emett Cullenről szólna, csak éppen Rosalie nélkül. A képbe természetesen bejönne egy lány is, mit Em kedvese. Az ő story-ukt írnám meg.
Léci írjatok komikat, hogy egyáltalán érdekel -e titeket.
Puxxa, és előre is köszönöm ^^)

17. fejezet Miért ilyen nehéz?

Egész nap csak vásároltunk. Annyit nevettem, hogy ha ember lennék, tuti, hogy izom lázam lenne. Eszter bedobta magát. Felvette a legkihívóbb ruhákat, és rögtönzött divatbemutatót tartott bennük. Persze Alice sem bírta megállni, hogy ne utánozza barátnőmet. Annyira viccesek voltak, ahogy próbáltak arcokat vágni egy-egy ruhához.
Természetesen az egész plaza minket nézett( főleg a hímnemű egyedek). Eszter amint felfedezte, hogy a közönsége nagy része pasi igen félreérthető, már-már erotikus mozgásba kezdett. Hogy a férfiakat mennyire lehet manipulálni…

*

Már a kocsiban ültünk, és hazafelé tartottunk, amikor eszembe jutott, hogy Julie-val még beszélnem kell. Miért kell ennyire bonyolultnak lennie?
Alice kitett a házunknál ( Eszter Alice-nál lesz, hogy tudjak beszélni anyuval), így egyedül indultam meg a hatalmas szatyrok társaságában a bejárati ajtó felé.
Amint beértem felszaladtam a szobámba, ledobtam a cuccokat, és már mentem is valószínűleg veszekedni.
- Julie beszélhetnénk? – Kérdeztem feszengve.
- Van még valami Bella? Netalántán terhes vagy? – Ez mekkora bunkó beszólás volt! Miért ilyen? Nem az ő dolga, hogy kivel vagyok együtt. Azt hiszem felment benne a pumpa…
- Miért kell ilyennek lenned velem? Miért nem értesz meg? De hát hogy is érthetnél meg, úgy hogy végig sem hallgatsz!
- Talán azért, mert ez nem te vagy Bella! – Mi van? Nem én?
- Ki lenne más anya? Nem értem mire akarsz kilyukadni…
- Hogy mire gondolok? Együtt vagy egy férfival, erre amint nem látjátok egymást 1 hónapig összebújsz egy másikkal. Te nem ilyen vagy. Hol van az a Bella aki szívből tud szeretni? Aki hűséges? – Olyan gyorsan beszélt, hogy alig értettem.
- Talán az a Bella eltűnt. Talán az a Bella kiszabadult az üveg kalitkából. Talán az a Bella felnőtt, és nincs már szüksége felügyeletre! – A végét már ordítottam. Ezt egyszerűen nem bírom! Úgy kezel, mint egy éretlen gyereket.
- Értem. Szóval már nincs szükséged ránk. – Elfordult tőlem, de még így is láttam a szomorú arcát. Elfogott a bűntudat. Én nem akartam megbántani. Fenébe!
- Julie. Én…én sajnálom. Nem akartalak megbántani. Egyszerűen csak dühös lettem, hogy másnak látsz mint ami vagyok.
Odaléptem hozzá, és megöleltem. Rázkódott a teste. Könnyek nélkül zokogott. Ez is miattam van. Nekem valahogy mindig sikerült a hozzám közel álló embereket megbántanom. Ez biztosan egy tehetség.
- Semmi baj Bella. Megértem én. Csak tudod nehéz elfogadnom, hogy a gyerekem felnőtt.- a szembe nézett, és így folytatta-. Nekem mindig olyan voltál, mit a lányom. Mindig az is maradsz. Sajnálom, hogy ilyeneket mondtam. Természetesen nem haragszom, hogy Edward-al vagy. Ő rendes fiú. Megérdemel téged.
- Köszönöm. – Mondtam meghatódottan.
Ölelkeztünk még egy darabig, aztán leültünk és beszélgettünk. Megint minden olyan volt mint régen. Anya lánya estét tartottunk. Annyira jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, hogy jött egy sms-em. Gyorsan felszaladtam a táskámért, kivettem belőle a mobilomat, hogy megnézzem ki írt.
Hát azt hiszem erre nem számítottam…

FRISS

Sziasztok!
Bocsi, hogy a héten csak 1 fejezetet tettem fel, de sajnos nem volt időm leülni, és írni:(
Hétfőn mindenképpen hozom a következő fejezetet!
Puxxa nektek!^^)

16. fejezet Hát,lesz ami lesz

Bella szemszöge:

Tegnap végre sikerült megbeszélnem mindent Edward-al. Megbeszélni…hm…kicsit más lett a vége. Életem legjobb éjszakáját töltöttem el vele. Esküszöm tőle gyengédebb pasival nem volt dolgom. Tudtam én ,hogy mázlista vagyok!
Most már csak Julie-nak meg Matt-nek kellene elmondanom, hogy együtt vagyunk. Hát remélem életben hagynak…

¬ *

- Julie beszélhetnék veled? – Kérdeztem félszegen. Ő takarított a nappaliban kivételesen emberi tempóban.
- Persze szívem. Mondjad. – Ült le a kanapéra, és kíváncsian rám nézett.
Gyorsan leültem mellé, és elkezdtem a „mesémet”.
- Van valami, amit el kell mondanom neked.
- És mi lenne az? – Kérdezte kedvesen mosolyogva. – Nekem mindent elmondhatsz. – Nem ezt fogod mondani, ha meghallod…
- Hát…izé…- Életemben nem voltam ennyire zavarban. Igaz, hogy az emberi életemre nem nagyon emlékszem, de ez az érzés biztos megragadt volna.
- Bella nem fogom leharapni a fejedet. – Nevetett fel boldogan. Hát igen, nem nagyon szoktam zavarba jönni.
- Oké. Nem kertelek. Edward és én együtt vagyunk már 1 hónapja. – Tessék! Kimondtam! Nem mertem a szemébe nézni, de 2 percig egy mukkot se szólt, így fel kellett emelnem a fejemet. – Julie. Jól vagy? – Nem tudom, hogy kaphat –e egy vámpír sokkot, de rajta határozottan a sokk hatás jelei látszódtak.
- Ez most ugye csak egy vicc. – Pár perc után sikerült magához térnie…
- Nem. Nem viccelek. Tényleg így van. Tudom, hogy hamarabb kellett volna elmondanom, de egyszerűen nem találtam rá időt. Na meg féltem is, mivel számít a véleményed.
- Értem. – Ezzel felállt, és nekiállt újra takarítani. Rám sem nézett. Mit ha ott sem lettem volna.
- Julie, én…
- Hagyjuk Bella. Most már tudom. Téma lezárva. – Mondta halálosan komoly hangon.
Nem tudtam más tenni, így elmentem az erdőbe. Jobb volt ott mint otthon. Úgy döntöttem vadászok egy kicsit, de semmi finomat nem éreztem a levegőben, így felhagytam a tervemmel. Aztán eszembe jutott Alice. Már megígértem neki, hogy elmegyünk nemsokára vásárolni. Azt hiszem felhívom, hogy ráér –e. Amint eldöntöttem ezt már csörgött is a telefonom. És vajon ki volt az? Nehéz kitalálni. Kicsi, manó termetű, és néha igen bosszantó. De szeretem.
- Oké. Mennyünk! 10 perc múlva ott vagyok érted! Készülj el! – Visította a telefonba boldogan. Milyen könnyű neki örömet szerezni.
Vámpír tempóhoz képest lassan mentem vissza a házhoz. Nem akartam Julie-val találkozni. Ezt még meg kell emésztenie.
Amint odaértem felugrottam a szobám ablakába- így kikerülve nevelőanyámat-, nekiálltam átöltözni. Csakhogy nem tudtam dönteni. A mobilom már csörgött is.
- Halló!
- A fehér tunika, és a fekete leging. Hozzá az a cuki fekete magassarkú. Tudod, amin van egy pillangó. – Utasított barátnőm.
- Rendben Alice. Jaj, Alice! Ugye tudod, hogy Eszter is jön. – El is felejtettem, hogy ő is itt van…
- Jaj de jó! Több szem többet lát! – Csilingelően belenevetett a telefonba. Ő már csak ilyen vásárlás mániás.
- Oké,oké. De most leteszem. Szia!
- Szia!
Gyorsan felöltöztem, beraktam a táskámba a hitel kártyámat, és elindultam Eszter szobája felé. Bekopogtam, és már jött is a válasz, ami egy „szabad” volt.
- Öltözz! Vásárolni megyünk. – Mosolyogtam rá ellenállhatatlanul.
- Komolyan? De jó! Olyan régen vásároltam már. Nincs egy normális rongyom…- Tetette a szomorút.
- Na persze! Tele van a szekrényed márkásabbnál márkásabb cuccokkal…
- Jól van na! Azok még sem olyan. – Vágta be a műdurcit.
- Siess! Alice mindjárt itt van értünk! – Ezzel eltűnt a gardróbjában. 1 perc nem telt el, és ő teljes harci díszben állt előttem.
Gyorsan lementünk, mert hallottuk, hogy megjött a mi kis hurrikánunk. Odaköszöntem Julie-nak, de ő nem válaszolt. Jaj, nagyon elrontottam. Ha hazajövök le kell ülnöm vele ezt megdumálni. Utálok haragba lenni vele. De ezen nem volt sok időm gondolkodni, mivel Alice rögtön visszarántott a jelenbe. Észre sem vettem, hogy már a plázánál vagyunk. Kicsit elkalandoztak a gondolataim…
- Na szóval csajok először felsőket nézünk, aztán meg nacikat és a végén fehérneműket. Van kérdés? – Ezt mind arcrándulás nélkül mondta. Ilyenkor olyan mint egy katona. Vagy mint egy őr mester.
- Alice nekem lenne kérdésem. – Vetette fel Eszter.
- Mi lenne az?
- Jasper mostanában az egyenruhás nőkre bukik? – Kérdezte vigyorogva. – Adok egy tanácsot. A szerep játékot tarts a hálószobán belül. Nekem nem jön be ez a fegyelem. – A végén már nem bírta ki, hogy ne röhögjön. De én sem. Hatalmas röhögésbe törtünk ki a pláza kellős közepén, míg Alice szóhoz sem jutott. Hát igen, Eszter már csak ilyen szabad szájú…

15.fejezet Kétségek

Bella szemszöge:

A hetek teltek, Eszterrel pedig rengeteget beszélgettünk, hülyéskedtünk. Azt hiszem egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Megint olyanok voltunk mint régen. Mint mielőtt eljöttél volna…
Edward már más tészta volt…
A „kis lebukásunk” óta nem kerültünk olyan helyzetbe. Sőt…szinte semmilyen helyzetbe sem. Egy- egy csók elcsattant, de semmi több. És ez engem zavart. Nagyon zavart…
Olyan mintha nem kellenék már neki. Néha azt veszem észre, hogy kerül. Nem értem az okát, úgyhogy most beszélni fogok vele, ha akarja ha nem. Ezt eldöntöttem. Már csak az idő, és a hely kellene…
Amit kettesben leszek vele megkérdezem.

Pár nappal később került erre sor. És hát…érdekes beszélgetés lett belőle.
- Edward beszélhetnék veled? – Kérdeztem teljes nyugalommal.
Persze kicsim. Mondjad. – elém lépett és átölelt. Ebben csak az a baj, hogy ha ilyen közel vagyok hozzá nem tudok gondolkodni sem. Így hát elléptem tőle és az ablakhoz sétáltam.
Nagy levegő…
- Miért kerülsz? Miért nem akarsz hozzám érni? – Kérdeztem szomorúan. Megfordultam, és a szemébe néztem. Látnom kell, hogy mit reagál. Tudnom kell, hogy akar- e még.
- Miféle kérdés ez? Én nem kerüllek. – Nézett mélyen a szembe szomorúan. Tudom, hogy rosszul esik neki, hogy ezt kérdezem, de akkor is jogom van tudni.
- De kerülsz. És látom, hogy néha nem akarsz megérinteni, vagy elhúzódsz. Mond miért van ez? Tudnom kell, hogy szeretsz –e még. Még akkor is tudni akarom az igazat, ha fájni is fog, vagy ha megszakad a szívem. – Éreztem a torkomban a gombócot, tudtam, hogy mindjárt sírni kezdek könnyek nélkül.
Erre elém lépett, felemelte a fejemet, és szenvedélyesen megcsókolt. Hetekkel ezelőtt csókolt meg így. A halott szívem felmelegedett, és mint ha meg is dobbant volna.
- Hogy mondhatsz ilyen butaságokat Bella? Én mindennél és mindenkinél jobban szeretlek. Te vagy nekem a napsugár aki beragyogja az egemet, ami felmelegíti a jeges szívemet. Soha sem szerettem ennyire senkit, és tudom, hogy már nem is fogok. Neked adtam a szívemet az első pillanatban amikor megláttalak. – És ismét megcsókolt. Szorosan magához húzott, átölelt. Ez már annyira kellett nekem.
- Akkor miért húzódsz el tőlem? – Kérdeztem zihálva, mert ez a csók kicsit elvette a józan ítélő képességemet. Ha akkor nem szólalok meg tuti, hogy az ágyon kötöttünk volna ki…
- Mert féltékeny voltam. És meg kell mondjam most is az vagyok. – Vallotta be kisfiúsan. Lehajtotta a fejét, és nem nézett a szemembe.
- Féltékeny? Mégis kire? – Nem értem. Senkim nincs rajta kívül.
- Max-ra… - Na erre nem számítottam…
- Max-ra? De hát Max nincs is itt. Volterában van. Hogy lehetsz olyan valakire féltékeny, aki több ezer kilométerre van innen?
- Arra vagyok féltékeny, hogy ő előbb csókolhatott, előbb érinthette meg a bőröd, előbb ölelhetett magához, előbb szerethetett beléd. Féltékeny vagyok a közös pillanataitokra, mindenre amit vele együtt tettél. Féltékeny vagyok rá, mert ő magáénak tudhat, míg én nem… - Az utolsó mondatot iszonyat halkan mondta. Még a vámpír hallásommal is alig hallottam meg.
- De hát én TÉGED szeretlek nem Max-ot. Hozzád tartozom az első pillanattól kezdve, nem hozzá. Mellette csak éltem, de nem éreztem. Ő szeretett, de én őt nem. De téged tiszta szívemből szeretlek. – Néztem mélyen a szemébe. Tudni kell, hogy ő nekem minden.
Nem mondott semmit, csak tett. És amit tett, az fantasztikus volt. Csodálatos éjszakát éltünk át, gyönyörökkel, szenvedélyes csókokkal együtt.
Órákig csak egymás neveit suttogtuk, és azt hogy SZERETLEK.
Nem beszéltünk, csak éreztünk. És ez így volt rendjén. Szavak helyett tettekkel fejeztük ki a másiknak érzelmeinket…

14. fejezet Te mit keresel itt?

Annyira jó lesz már Bellával találkozni. Olyan rég beszéltünk. Na jó oké. Csak azóta nem, mióta eljött Olaszországból. De az sok idő. Legalább is nálunk…
A gépem leszállt Seattle-ben. Innen 10 perc futva, és végre találkozhatunk. Alig várom.

*

Az illatát követve eljutottam egy hatalmas fehér házhoz. Nagyon csinos. Elfogadnék én is egy ilyet…
Amit beértem köszöntem, de nem válaszolt senki.
Hangokat hallottam az emeletről. Lehet Bella…Az egyik szobából félre ismerhetetlen hangok szűrődtek ki. Csak nem?
ATYA ÚR ISTEN! Bella meg egy pali. Szerencse, hogy volt még rajtuk ruha. Amit megláttam a jelenetet kirohantam a szobából. Nem tudom, hogy egy vámpír képes –e sokkot kapni, de én határozottan azt kaptam.
- Eszter? Te…itt…hogyan? – Kérdezte dadogva a legjobb barátnőm egy szál köntösben.
- Először is vegyél már fel valamit az Istenért!- Erre összébb húzta magán a köntöst, és tudom, ha tudna pirulni, már rákvörös lenne…- Másodszor: mi a francot művelsz? Egyáltalán ki ez a pasi? Harmadszor: miatta jöttél el Volterából?
- Sajnálom, hogy nem mondtam semmit, de féltem, hogy Aro megtudja.
- És szerinted, ha visszamegyek nem az lesz az első dolga, hogy kutakodjon az emlékeim között? – Kész ez a nő. Erre nem gondolt? Még hogy ő a felelősség teljesebb.
- Tudom… - Erre leült az ajtó elé. Szomorú volt. Tudom. Jaj, azt a fene nagy szívemet – ami amúgy már nem dobog, de ez most mellékes.
- Idefigyelj Bella. Oltári nagy mákod van, hogy nem Max jött helyettem. – Ültem le mellé a földre, és átöleltem.
- Tudom…- Lehajtotta a fejét, és elmerült a gondolataiban.
- Te csak ezt az egy szót tudod ismételgetni? Attól mert hogy tudod, még nem változik meg semmi. De most mind1 is. Mond csak, mégis kivel osztod meg az ágyadat titokban? – Mosolyogtam rá. Erre ő is megejtett egy kis mosoly féleséget. Mindjárt jobban tetszett a helyzet.
- Edward Cullen. – Mutatkozott be az említett, aki épp az ablakon ugrott be.
- Eszter Wiliams. Hát Bella meg kell hagyni van ízlésed. – Néztem végig a pasin, akin csak egy farmer volt, mivel az ingjét barátnőm viselte.
- Eszter! Jaj, te sosem változol. – Nevetett fel végre Bella.
- Ellentétben veled… - Erre kaptam egy szúrós pillantást a mellettem lévő kis hölgytől. – Örülnék, ha mindketten RENDES ruhát vennétek fel. A rendes alatt elég hosszú, és idomokat nem megvillogtató darabokra gondoltam. Amíg ti öltöztök, és lemegyek a nappaliba. Azt hiszem van mit megbeszélnünk. Főleg hogy mit csináljunk Max-al…
Ezzel én lementem a nappaliba. Nem tudom, hogy most mi lesz. Úgy le fognak bukni mit a huzat.
Amit ezen gondolkoztam meghallottam Julie hangját. Hogy hiányzott már ő is nekem.
És már itt is van. Mint a szélvész a nyakamba vetette magát, és majdnem megfojtott.
- Eszter! De jó, hogy eljöttél. Találkoztál már Bellával? Azt hiszem itthon van. – Ezzel elindult a lépcső felé. Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne felengedni őt…
- Már megvolt a viharos összeborulás. Szó szerint… - Julie kicsit furcsán nézett rám, de valahogy lent kell tartanom. Még a végén Rómeó és Julia lebuknak. Azt hiszem, most én vagyok a dadus. Hát jobb szerep mint az maradi szülőké…

13. Egy kis levezetés

Bella szemszöge:

A biológia óra után lassan, emberi tempóban sétáltunk Edward-al a parkolóba. Annyira örültem, hogy egész jól túléltem az első napot. Széles vigyor terült szét az arcomon. De sajnos a jókedvemnek hamar vége lett. Szembetaláltuk magunkat egy hárpiával. Név szerint Lizy Meyer. Ma volt az első napom, de az már nekem is leesett, hogy ez a nő személy a legpletykásabb, legkétszínűbb az egész iskolában.
Kedvesem láthatta rajtam, hogy nem vagyok már olyan jó hangulatban, így magához húzott, és adott egy puszit a homlokomra. Erre most annyira szükségem volt, hogy hihetetlen. Amit odaértünk Ms. Pletyka fészekhez rögtön szikrákat szóró szemekbe botlottam.
- Szia Edward! Azt szeretném kérdezni, hogy KI EZ A CSAJ??? – kérdezte ezt egy oktávval magasabban. Mint ha a csaja lenne, és ő meg megcsalta volna. Nevetséges.
- Mégis miféle kérdés ez? – Szerelmemen is látszott, hogy az a bizonyos cérna hamarosan el fog szakadni. Így beszélni kezdtem.
- Bella Swan. Edward barátnője. Egyéb kérdés? – Kérdeztem lekicsinylően. Tudnia kell, hogy hol a helye.
A csaj meg sem bírt szólalni. Csak állt bambán és bámulta kedvesemet. Ed meg engem nézett azzal a „jól vagy?” pillantásával.
- Edward azt hiszem, hogy jobb ha mi most megyünk. – Edward erre kicsit magához tért, és elkezdett húzni.
- Örültem Lizy! – Azért annyira bunkó nem leszek, hogy ne köszönjek neki. Engem nem így neveltek fel…
A Volvóval gyorsan elszáguldottunk, de Edward még mindig nem szólt egy szót sem. És ez aggasztott.
- Mi a baj? Lizy miatt vagy ilyen feszült? – Láttam, hogy nagy erőfeszítésébe került, hogy a kormány a helyén maradjon.
- Igen Bella. Miatta. Mégis, hogy kérdezhet ilyet? Szerintem látszik, hogy mi összetartozunk, erre ő meg megkérdezi, ráadásul úgy, mint ha a barátnőm lenne, holott mindig leráztam.
- Nyugodj meg. Szerintem most már egy kicsit vissza fog venni magából. Lehet nem számított arra, hogy ilyen flegmán fogok vele beszélni…
- Nem voltál flegma. – Erre kapott tőlem egy „ Nem –e?” nézést. – Na jó, talán egy kicsit. De megérdemelte. Tőlem többet kapott volna.
- Na jó, felejtsük el Lizyt. Oké?
- Oké.
Amint kinéztem a kocsi ablakán megláttam a házunkat. Már itt is vagyunk? Ennyire gyorsan jöttünk volna, vagy én nem figyeltem oda? Mind1 is. A lényeg, hogy már itt vagyunk. Felmentünk a szobámba, és nekiláttunk a leckének. Persze Edward 10 perc alatt végzett mindennel, míg én 45 percet szerencsétlenkedtem vele. Hiába, látszik, hogy neki 2 orvosi diplomája van, nekem pedig csak egy érettségim. Azt is már bő 5 éve csináltam.
Amikor leírtam az utolsó sort, végre fellélegezhettem. Az oké, hogy szeretek tanulni, de nem akkor amikor egy Adonisz nézi minden mozdulatomat.
- Kész! Végre! – Ezzel hátradőltem az ágyamon.
- Csak nem elfáradtál? – Már megint kezdi.
- De. eléggé. Úgyhogy csinálnunk kellene valamit, hogy feltöltődjek energiával. – Vigyorogtam rá szemtelenül. Ő mellettem ült törökülésben, így beültem az ölébe, de nem ám háttal, hanem úgy, hogy vele szemben legyek.
Csók csata kezdődött köztünk. A végén az ágyamon feküdtünk, de rajta csak egy bokszer volt, rajtam pedig csak fehérnemű…