Üres Szívek

Sziasztok!
Detty és én úgy döntöttünk, hogy közös blogot írunk.
Hát itt az első rész: http://uresszivek.blogspot.com/

Fontos nekünk a véleményetek, léci írjatok komikat:)
Puxxa!

26. fejezet Kényeztetés

Bella szemszöge:

Edward és én egész éjjel a szobánkban voltunk. A fél éjszakát átvitatkoztuk, a másik felében pedig egymást békítettük.
Mit ne mondjak, a békítés elég jóra sikeredett…
Reggel egymást ölelve feküdtünk a hatalmas ágyban. Edward gyengéden cirógatta a hátamat, míg én az újaimmal a hasára rajzoltam köröket és kockákat.
Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük az együtt töltött pillanatokat. Azt hiszem most nem volt szükségünk szavakra.
Villám csapásként ért a felismerés, hogy mi van ha Edward elbukik a próbán?
Az ellenfele minden érzelem nélkül fogja megölni, és ezen Aro sem változtathat.
Édes Istenem! Én nem élném túl, ha Ő meghalna! Biztos, hogy utána mennék. Egy percig sem haboznék a döntéssel…
- Min gondolkodsz ennyire kicsim? – Kérdezte Edward szerelmes hangon. Észre sem vettem, hogy engem néz…
- Azon, hogy mennyit jelentesz nekem. – Vallottam meg szégyenlősen. Az biztos, hogy ha ember lennék, már olyan vörös lennék mint a paradicsom.
- És mire jutottál? – Felemeltem a fejemet, és belenéztem csodás szemeibe. Hát ez nagy hiba volt! Amint megláttam a szerelemtől és vágytól csillogó szemeit elvesztem. Hirtelen azt se tudtam volna megmondani, hogy fiú vagyok –e vagy lány!
Na jó Bella! Valami értelmes választ ki kell nyögnöd! Nem lehet, hogy ez a pasi ennyire elvarázsoljon!
Összeszedtem az igen kusza gondolataimat, és megpróbáltam egy értelmes választ összerakni a fejemben.
Mit ne mondjak, elég nehéz volt…
- Arra jutottam, hogy ha valami történne veled nem tudnék már nélküled élni. Túl sokat jelentesz nekem ahhoz, hogy csak úgy tovább tudjak lépni. – Tessék kimondtam!
Edward arcán számtalan érzelem suhant át. Boldogság, szeretet, megkönnyebbülős és szerelem. Persze én ennek az utolsónak örültem a legjobban.
Szerelmem magához ölelt, és szenvedélyesen megcsókolt. Olyan volt ez a csók, mintha a lelkünk összeért volna. Annyira egésznek éreztem magamat a csókunk alatt, hogy az valami elképzelhetetlen.
Hihetetlen ez a pasi!
- Tudod, elvetted az eszemet. – Mosolyogtam rá angyalian. Erre ő boldogan felnevetett.
- Ez volt a tervem szerelmem. – Adott egy röpke puszit az orrom hegyére. Mint ha egy kislányt puszilt volna meg…
- Ezzel csak az a baj, hogy már a nézéseddel is el tudsz kápráztatni. Tudod ez nem igazságos! Ki tudja, hogy én is ilyen hatással vagyok –e rád?
- Elhiheted. Ilyen hatással vagy rám. – Gyöngéden végigsimított az arcomon, és apró csókot nyomott az ajkaimra. Miután ismét tudtam értelmesen beszélni, megszólaltam.
- Ennek örülök. – ördögien elvigyorodtam- Akkor már tudom hogy vehetlek le a lábadról.
- Bella te már azzal levettél a lábamról, hogy létezel. – Ezen a kijelentésén mosolyognom kellett.
Edward egyszer csak felugrott mellőlem és villámgyorsan öltözni kezdett.
Azt hiszem elég értetlenül nézhettem rá, mivel magyarázni kezdett.
- Öltözz kincsem! Aro hívat! – Azzal én is kiugrottam az ágyból, és magamra kapkodtam az első ruhát, amit megláttam a gardróbban.
Miután végeztem az öltözéssel, már kopogtak is az ajtón.
Edward bíztatólag rám nézett, és összekulcsolta az újainkat.
Küldtem felé egy mosolyt, de azt hiszem ez eléggé grimasz jellegűre sikerült.
Kéz a kézben sétáltunk ki a szobánkból egyenesen A Volturi család vezetőihez.

Sablon

Sziasztok!
A szavazás alapján úgy vettem észre, hogy nem igazán vagytok kibékülve az új sablonnal.
A segítségeteket kérném, mivel nem tudom, hogy maradjon -e ez, vagy tegyem vissza a régit.
Kitettem egy szavazást erről, léci segítsetek nekem ebben.
Előre is köszönöm:)
Puxxa

25. fejezet Próba?!

Edward szemszöge:

- Bámulatos! Sohasem gondoltam volna, hogy 2 elméletileg lelketlen lény, ennyire mély érzelmekre képesek. – Ránéztem Bellára, de az arcáról nem sok jót olvastam le…
- Egy vámpírnak igenis van lelke. – Mondta kedvesem ezt olyan halkan, hogy még én is, aki mellette álltam, alig hallottam meg. Aro természetesen erre a mondatra felénk kapta a fejét.
- Kezdem azt gondolni, hogy igazad van Bella. Már csak egy dologra lennék kíváncsi… - Belenéztem a gondolataiba. Hát, lehet, hogy nem kellett volna…
- És mégis mi lenne az? – Kíváncsiskodott Bella.
Aro elkezdett fel-alá járkálni a teremben, és így beszélt hozzánk.
- Arra lennék kíváncsi, hogy Edward mennyi mindent tenne meg érted, drága Bella.
Hogy mennyire erős az irántad érzett szerelem, mert az vitathatatlan, hogy szeret téged. – Jelentőség teljes pillantásokat kaptam ezek után.
Az egészben csak az a baj, hogy belül már tomboltam.
Látta a gondolataimat, és ezek után még kételkedik? Ezt nem hiszem el! Ez biztos csak valami vicc… Sajnos nem tudtam magamban tartani egy morgást, így hirtelen mindenki engem nézett. A legviccesebb az egészben, hogy azt hitték, hogy rá akarok támadni Arora, így a teljes testőrség körbevette őt.
A kör közepéből egyszer csak hatalmas nevetést hallottam. Aro…
- Edward sosem támadna rám gyermekeim. Nem lenne olyan bolond. – Milyen rosszul gondolja. Ha például Bellának baja esne, gondolkodás nélkül nekimennék. Aro lassan, méltóság teljesen kisétált a testőrei közül, és megállt előttünk.
- Van egy ajánlatom Edward. – Bele akartam nézni a gondolataiba, de aztán mégis megálltam.
- Mi lenne az? – Aro elmosolyodott. Ez rosszul kezdődik…
- Készítünk neked egy próbát. Ha azt kiállod, áldásom adom rátok, és visszamehettek Carlisle-hez. Szabadok maradtok. Mindketten.
- És mi van ha elbukom? – Biztos, hogy itt a csapda.
- Akkor mindketten csatlakoztok a Volturihoz. – Éreztem, hogy kedvesem engem néz. Belenéztem gyönyörű szemeibe, és ott bizonytalanságot láttam. Én sem tudnék most válaszolni. Idő kell, hogy átgondoljuk. Bella hamarabb tért magához mint én.
- Aro, adj időt, hogy átgondoljuk.
- Természetesen. Nyugodtan gondoljátok át az ajánlatomat. Időm mint a tenger… - Azzal intett 2 katonának, hogy kísérjenek el minket a szobánkba.
Szótlanul ballagtunk egymás mellett. Azt hiszem mindkettőnknek cikáztak a gondolatai. Egyszer csak meg hallottam egy ismerős, mégis ismeretlen gondolatot.
- „ Edward nem mehetsz ebbe bele. Ez kész öngyilkosság! „ – Pár pillanatig eltartott mire felfogtam, hogy ez Bella gondolata. Te jó ég! Hallom a gondolatait! Nem akartam elhinni, hogy hallom őt. Addig agyaltam ezen, amíg a szobánkhoz értünk.
- Itt a szobájuk. Ha szükségük van valamire, csak csengessenek. – Azzal eltűnt a 2 vámpír a szemünk elől.
Bella magabiztosan lépett be a szobába. A szoba nem volt túl kicsi. A közepén volt egy hatalmas baldachinos ágy. Mellette éjjeli szekrények. A hatalmas ablak előtt állt egy íróasztal, és az ággyal szemben volt egy hatalmas plazma tv. A szobának volt külön fürdője, és gardróbja.
Minden a fehér és a bordó árnyalataiban úszott.
Nem az én stílusom, de mit csináljunk…
Bella az ablak előtt állt, és kifelé nézett. A háta mögé léptem és átöleltem. Ő belesimult az ölelésembe, és egy sóhaj hagyta el érzéki száját.
- Minden rendben lesz. Valahogy megoldjuk. – Próbáltam nyugtatni szerelmemet.
- És mégis hogyan? Kész öngyilkosság ez a próba. Aro arra játszik, hogy itt maradjunk. Ha még meg is nyernéd a próbát, kétlem, hogy elengedne. – Bella teste megrázkódott, és tudtam, hogy sírt. Igaz könnyek nélkül, de sírt. Még szorosabban magamhoz öleltem zokogó kedvesemet.

24. fejezet Voltera

Edward szemszöge:

Éjszaka. Az utcán alig van pár ember- persze a legtöbb alkohol hatása alatt állt. Minden ép eszű ember valahogy tudja, hogy ne jöjjön ki éjnek évadján a hideg, és hát borzongató Volterai falak közé, a meghitt és valamennyire biztonságos szobából. Mert az tagadhatatlan, hogy az ódon falak, a szűk sikátorok nem épp bizalom gerjesztőek.
Mi pedig itt állunk a vár hatalmas tölgyfa ajtó előtt, és várjuk, hogy beengedjenek Aro elé. Hát igen. Ezt is megértem. Önszántamból jöttem Volterába. Pedig a hideg is kiráz ettől a helytől…
De Belláért megtettem. Semmi képen sem engedtem volna el egyedül, még akkor sem, ha tudom, hogy itt élt 5 évig.
Kíváncsi vagyok rá, hogy mire gondol. Vajon fél? Vagy izgul? Esetlen örül, hogy láthatja Arot?
Bella hirtelen rám kapta a csodaszép karamella színű szemét, és én akkor azt se tudtam, hogy hol vagyok. Legszívesebben felkaptam volna, és elvittem volna innen messze, nagyon messze. Féltettem. Mindentől, és mindenkitől. És valahol mélyen féltékeny is voltam. Végtére is Max Volturi katona, valószínűleg itt lesz. És hát ő mégis csak szereti az ÉN Bellámat, pedig tudja, hogy ő nem viszonozza ezt. Ő engem szeret, és ez valahogy erőt ad ahhoz, hogy most be mennyek ide.
Megfogtam szerelmem kezét, és összefűztem az újainkat, ő pedig ezért hálásan nézett rám. Lehet, hogy nem tudok a gondolataiban olvasni, de kiismertem már.
Ekkor kinyílt az ódon tölgyfa ajtó, és egy régi ismerős nézett velünk farkas szemet…
- Nocsak nocsak! Bella és a kis szerelme. – Demetri gúnyosan végigmért minket, és egy pillanatra megakadt a szeme az összefűzött kezünkön. Sosem bírtam ezt az alakot…
- Demetri. – Biccentettem felé. – Szerintem tudod miért jöttünk.
- Hogyne tudnám. Mindenki rólatok beszél. – Gúnyos és megvető vigyor jelent meg a képén. Szívesen letöröltem volna… - Gyertek velem. – Azzal megindult a szűk folyosón a vár belseje felé.
A várban alig volt fény. Néha egy-egy lámpa hozott fényt a sötétbe. Mit ne mondjak, mintha egy középkori tömlöcben lennék…
Hamar eljutottunk a nagyteremig, ahol Aro, Marcus, és Caius várt ránk. Bella megszorította a kezemet, és a fülemhez hajolt.
- Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget. – Aggódó szemeibe néztem, és elvesztem. Most jöttem csak rá igazán, hogy én mennyit jelentek neki.
- Ne aggódj, nem akarok megöletni magam. – Megcsókoltam, és utána kinyílt előttünk a kovácsolt vas ajtó.
A teremben tartózkodott szinte az egész Volturi. Velünk szemben foglaltak helyet a vezetők, és mellettük a testőreik. A terem szélén álltak a többiek. Közöttük észrevettem Janet, Alecet és Felixet. Jane gúnyosan méregette Bellát, és a gondolatai sem voltak kedvesebbek. „ Nem hiszem el, hogy már megint itt rontja a levegőt. Ez a kis lotyó csak fel akarja hívni magára Aro figyelmét. Chö, szánalmas!” Nagyon vissza kellett fognom magamat, hogy ne csináljak balhét…
Aro zökkentett ki Jane gondolataiból.
- Bella! Végre megint üdvözölhetünk köreinkben. Isten hozott gyermekem! – Azzal Bella elé lépett, és megölelte. Bella barátságosan viszonozta ezt a gesztust. Ezután hozzám fordult, és kezet nyújtott nekem. Tudtam mire megy ki a játék. A gondolataimat akarta látni. Hát én meg megadtam azokat neki.
Kezet fogtunk, de abban a pillanatba amikor összeért a bőrünk magam előtt láttam az összes gondolatot, ami vagy tőlem származik, vagy én láttam más fejében. Végigpörgette az eseményeket onnan, hogy Bella Forksba költözött. Miután végignézte az összes közös pillanatunkat, egy-egy résznél elidőzve, elengedte a kezemet, és a szemembe nézet.
Tudtam, hogy most már mindent tud. Most már nincs titkunk előtte.
- Bámulatos! – Hangosan felkacagott, de senki sem értette rajtam kívül.

23. fejezet Látomás

Alice szemszöge:

Egy sötét helyiségben voltam. Valahol a föld alatt lehettem, mivel csak a lámpák fénye világította meg a szobát. A szoba ódivatú volt. Mindenhol fa, durva szövetek…
Mit ne mondjak, ráférne egy alapos felújítás, bár már az is sokat dobna rajta, ha valaki nagy takarítást tartana.
Egyszer csak észrevettem, hogy nem vagyok egyedül a szobában. Az egyik sarokban feküdt valaki. Közelebb léptem, de mielőtt megbizonyosodhattam volna arról, hogy jól van az illető, hirtelen megjelent még 3 személy.
Körbeálltál, és szólongatták a szerencsétlent.
- Max. Max! Ideje hazajönnöd. – Te jó ég! Ez Aro! Max nem szólt egy ideig semmit, csak ellenkezett, mikor fel akartál állítani a földről.
- Nem akarok! Hagyjatok békén! – Olyan állatias morgás hagyta el a száját, hogy még én is megijedtem.
- Nem bánkódhatsz örökké fiam. – Aro leguggolt hozzá, és gyengéd erőszakkal felrántotta a férfit.
- Nem szeret…nem szeret… - Ezt hajtogatta mindvégig. Csak ezt a két szót.
Egy hatalmas, két szárnyú ajtón át távoztak, de mielőtt kiléptek volna meghallottam, hogy Aro mond még valamit.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy beszéljek Bellával.
*

Amint magamhoz tértem a látomásomból Bella rémült arcát láttam meg magam előtt.
Hirtelen eszembe jutott minden. Róla van szó! Max, az a Max, aki oda meg vissza van
Belláért.
- Mia a baj? Mit láttál? – Kérdezte idegesen Bella. Nem hazudhatok neki.
- Baj van Bella… - Valahogy ki kell jutnunk erről az óráról, mert itt nem beszélhetjük ezt meg. Áh, megvan! – Bella tegyél úgy, mintha rosszul lennél.
- Így is rosszul vagyok, szóval nem lesz nehéz. – Barátnőm úgy nézett ki, mint aki azonnal összeesik, ha nem jut friss levegőre.
- Mrs. Newton! Bella rosszul érzi magát. Kikísérhetném a levegőre? – A tanárnő pár pillanatig pásztázta Bella arcát, hogy biztosan rosszul van –e, vagy csak színlel. Hiába, a vámpírok ehhez is értenek.
- Rendben Alice. Kísérd ki Bellát. – Azzal segítettem neki feltápászkodni a székről, és már mentünk is ki. Amint az ajtón túl értünk rohantunk is be az iskola mellett elterülő erdőbe.
Miután hallótávolságon kívül értünk elmondtam neki a látomásomat. Bella türelmesen végighallgatta, és még utána sem szólalt meg. Én már kezdtem azt hinni, hogy sokkot kapott. Bár ez nálunk elvileg lehetetlen, de én már manapság semmin sem lepődök meg!
- Bella az Istenért! Szólalj már meg! – Ekkor rám kapta szemét, és könnyek nélkül zokogni kezdett. Sosem láttam még ilyennek. Átöleltem, és hagytam, hogy kisírja a bánatát.
- Alice…Alice, ezt azt jelenti, hogy Volterába kell utaznom. Beszélnem kell Aroval. – Szipogta ezt végig.
- Nem értem. Miért kellene oda menned?
- Azért, mert ha nem megyek akkor Aro rendel oda. El kell neki magyaráznom jó pár dolgot. És most már itt az ideje, hogy tudjon Edwardról is.
- Nem akarok akadékoskodni, de a kapcsolatotokról már tud. Tudod. Gondolat olvasás.
- Haj, tudom. De akkor is beszélnem kell vele.
- Nem lehetne ezt telefonom? – Nem szívesen engedném oda. Hát még Edward!
- Ez nem így működik. Addig a jó, amíg úgy nem dönt, hogy ide jön. Ha már Aro jön, az nem jelent semmi jót, így elébe kell mennem a dolgoknak.
- Én megértem, de a bátyám nem nagyon fog ennek örülni. – Elképzeltem a dühös ábrázatát. Mit ne mondjak, nem túl megnyugtató.
- Tudom, de valamit tennem kell.
Zajt hallottunk a hátunk mögül, de mire odafordultunk volna, már Edward állt előttünk. Csupán egy érzelmet lehetett látni az arcán, és az a szerelem volt.
- Nélkülem viszont innen ki nem teszed a lábadat. Vagy együtt megyünk, vagy sehogy.