Verespatak!

Verespatak.Ébredjünk fel!!!


Sziasztok!
Tudom, hogy abszolút nem kapcsolódik ide, de úgy éreztem, hogy annál jobb, minnél több ember tud róla!
Engem borzalmasan felháborított ez a helyzet, ha van blogotok, és ti is így gondoljátok, rakjátok ki, mert az embereknek tudniuk kell, hogy mi zaljik Verespatakon, ami ha bekövetkezik nem csak az ott élőkre, de ránk is hatással lesz.

Verespatak egy aprócska község Erdély egyik legszebb részén, egy gyönyörű völgyben fekszik, szinte csak magyarok lakják. Ez egy még fel nem fedezett gyémántja Romániának, és az ott élő székelyeknek. Évekkel ezelőtt kiderült, hogy a falu alatt jelentős arany lelőhely található, és egy amerikai cég, a Gold Corporation, azonnal szemet vetett a területre. Nem csak az a baj, hogy a bánya létrehozásához le kéne rombolni az évszázados múlttal és kultúrával rendelkező gyönyörű erdélyi falucskát,
ki kéne telepíteni a generációk óta ott élő családokat, akiknek hozzátartozóik az ottani temetőben nyugszanak, és akik szeretnek ott élni, hanem az is, hogy az arany kinyeréséhez ciánt használnak, ami borzalmasan veszélyes méreg.A természetbe, a környezetbe, folyókba kerülve minden életet kiolt, nem marad utána más, csak a puszta, élettelen, szennyezett környezet, ráadásul évtizedekbe telik, amíg kiürül a földből, a vízből. Ezt a veszélyes anyagot ebben a gyönyörű völgyben akarják tárolni, a legbiztonságosabb gátat ígérve, hogy nem kerül a cián semmi esetre sem a folyókba.
Hiú ábránd.
Ugyanis bármily biztonságos is egy gát, egy idő után átszakad, és a Gold Corporation csupán 10 évig vállal felelősséget, mert addig térül meg a hasznuk rajta, addig munkát adnak az embereknek a bányákban, és az ott élő családokat is kifizetnék, hogy elmenjenek, de kérdem én, mit jelent 10 év?
Ha egy 20 éves ember elmegy oda dolgozni, akkor 10 év múlva még mindig csak 20 lesz. Előtte az egész élet, de nem tudna mit csinálni, hisz a munkahelye megszűnt, az otthonát ledózerolták, akkor mihez fog kezdeni?
Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos, egyedülálló természeti értéktől fosztanánk meg az emberiséget.
Ha elkezdenék felfejleszteni ezt a területet, özönlenének ide a turisták, csak az kevesebb hasznot hoz, hosszabb időre kell befektetni, viszont a természeti értéket megőrizhetnénk és ápolhatnánk, nem pedig tönkre tennénk. A közelben volt már egy ilyen eset. Ott megépítették a bányát, az egy ausztrál cég volt, és a gát átszakadt. A cián a folyókba ömlött, többek közt a Tiszába és a Dunába.
A tudósok szerint még ma sem lehet felmérni, mekkora pusztítást okozott az a baleset, csaknem az egész halállomány kipusztult, a föld mérgezett lett, így a mezőgazdaság is veszélybe került, hisz a folyókból a földbe szivárgott a méreg.




Ezt akarják tenni azzal a varázslatosan szép völggyel is. Bár az Európai bizottság még nem hagyta jóvá a tervet, habár nem is lépett fel ellene, de ennek ellenére már a Verespatak melletti községet elkezdték lerombolni, a cég biztos a dolgában.
Az ott élők egy része nem akar elmenni, hisz miért is menne? Csodálatos helyen él, itt született, itt születtek az ősei is, miért hagyná el ezt a helyet?
Persze, voltak olyanok, akik elfogadták a pénzt, és elmentek, de nem mindenki. Vannak, akik harcolnak. Harcolnak az otthonukért, a családjukért, a jövőjükért és a múltjukért.
Csakhogy erre a cég azt mondja, hogyhag szépszerével nem mennek, akkor majd elüldözik őket. Mert nem számít nekik más, csak a pénz.
Szerte a világon viszik körbe Verespatak történetét, hogy az emberek tudjanak róla, a mi sulinkba is így került be, és végignézve teljesen felháborodtam.



Nem sokat tehetek, de remélem, hogy a helyiek sikerrel járnak, és megmentik Erdély egyik gyöngyszemét a pusztulástól. A világ összes aranya nem éri meg ezt szerintem...

22. fejezet Tündérmese

Bella szemszöge:

Miután Max elment megkönnyebbültem.
Most már akadály nélkül lehettem együtt Edwarddal.
Nem kellett attól rettegnem, hogy Max belép az ajtón, és vége a tündérmesémnek. Mert igen. Számomra ez egy tündérmese. Úgy éreztem magam, mit egy hercegnő, aki sok hányattatás után rátalált az igaz szerelemre.
Legalább is akkor még így gondoltam…

*

- Edward mennünk kell!- Hol van már? El fogunk késni…megint…
- Jövök már! – Azzal leszáguldott az emeletről a táskájával a kezében.
- Jellemző.
- Mégis mi? – Átölelt, és így mentünk ki a Volvóhoz.
- Fent hagytad a táskádat. – Nem bírtam ki mosolygás nélkül. Mint egy 3 éves, de cuki!
- Minden elfelejtek a közeledben. – Belenézett a szemembe, és közben az arca lassan közeledett felém. 1 másodperc múlva megéreztem mézédes ajkait a számon. Hirtelen még a nevemet is elfelejtettem… De várjunk csak! Pont ez a célja!
Elváltam az ajkaitól- megjegyzem igen nagy erőfeszítésembe került-, és mérgesen a szemébe néztem.
- Valami rosszat tettem? – Kérdezte kiskutya kölyök szemekkel.
- El akartad terelni a figyelmemet mi?
- Áh, dehogy! Én? Soha! – Na ezt már nem bírtam ki röhögés nélkül. Olyan fejet vágott, mint akit elkapott az anyja, mikor épp a gondosan elrejtett csokit majszolta. – Most mit nevetsz?
- Komolyan érdekel? – Fuldokoltam a röhögéstől.
- Igen. Nagyon is érdekel! – Csak nem zavarja, hogy nem látja a gondolataimat!?
- Téged! – Nyelvet nyújtottam rá, mint egy 5 éves, és gyorsan beszálltam a kocsiba.
Edward pufogott még egy kicsit a kocsi előtt, de azt hiszem egy idő után eszébe jutott, hogy ha nem siet nagyon el fogunk késni a suliból, így pár perc múlva kilőttünk a Volvóval.
A kocsiban egy szót sem szóltunk, de nem is volt baj. Mindketten a gondolatainkkal voltunk elfoglalva. Én per pillanat a családomra gondoltam. Mármint az igazi családomra. Holnap lesz 6 éve, hogy meghaltak. Azt hiszem, elmegyek a sírjukhoz. Igaz, hogy New Yorkban van, de vámpír sebességgel gyorsan megjárom. Amíg ezen agyaltam meg is érkeztünk a suliba. Persze minden szem ránk szegeződött, de mostanra már nem érdekelt. Kedvesemmel majdnem minden óránk közös volt. Én ezt persze cseppet sem bántam, sőt!

*

- Mennem kell Bella. Óra után találkozunk. – Adott egy csókot, és kisietett a teremből, én pedig ott maradtam a matek tanárt várva.
Egyszer csak meghallottam, hogy megnyikordul mellettem a szék. Felkaptam a fejemet, és szembetaláltam magamat egy energia bombával. Mondanom sem kell vigyorgott.
- Jaj szia Bella! Ma még nem is láttalak! – És persze a nyakamba ugrott Alice. Még jó, hogy ültem, mivel 100 százalék, hogy dobtam volna egy hátast.
- Én is örülök neked Alice!- Elengedtük egymást, de barátnőm még mindig nem ült le. – Alice jótállsz magadért?
- Jaj dehogy, csak tudod nagyon jól áll rajtad ez a ruha! – Azzal helyet foglalt mellettem.
- Nekem annyira nem jön be… - Egy méregzöld, comb középig érő ruha volt rajtam. Szolidan dekoltált, nyak pántos darab. Nem nézett ki annyira rosszul, csak nem éppen az én stílusom.
- Pedig istenien áll rajtad! Higgy nekem! Értek ehhez. – Ezután nagyon csendbe lett barátnő, így felé fordultam. Kicsit meglepődtem, mivel valószínűleg látomása van. A szeme elhomályosult, az arc izmai megmerevedtek… Miután magához tért felém kapta a fejét.
- Mi a baj? Mit láttál? – Kérdeztem olyan halkan, hogy csak mi vámpírok halljuk.
- Baj van Bella…

Friss

Sziasztok!

A következő fejezetet a hétvégén tudom feltenni.
Sajnálom,de eddig sem időm, sem energiám nem volt ezt a blogomat írni:(
Remélem ezután is olvassátok majd a történetemet.

Puxxa, Szívörvény

Új blogom

Sziasztok!
Itt az új blogom az első bevezető fejezettel.
Lécci nézzétek meg, és írjatok véleményt róla! ^^)
Puxxa

Ui.: Dettym már elolvasta ^^)
Vélemény: Imádom! Mikor lesz következő?
By Detty
http://szivorveny-blog.blogspot.com/

21.fejezet Megkönnyebbülés. vagy mégse?

Bella szemszöge:
- Te mit csinálsz? – Kérdeztem tőle úgy, mint egy hisztis tyúk. A hangom kb. egy oktávval magasabb volt az átlagnál.
- Megmentelek magamtól. – Ezt úgy mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolgára kérdeztem volna rá. Ó te jó ég! Edward ezt most biztos végignézte. Ebből baj lesz. Max még mindig nem engedett el. Úgy állunk itt mint 2 szerelmes…
Sajnos a megérzésem igaznak bizonyult. Edward úgy rontott ki az erdőből mint egy feldühödött vad. A szeme szikrákat szórt. Nem volt épp egy kellemes látvány. Kibontakoztam Max öleléséből, és odarohantam hozzá, hogy megnyugtassam. Amint megöleltem kicsit kezdett leengedni.
- Ő az? – Na most meg ő csinálja ezt. Sohasem lesz ennek vége?
- Max nyugodj meg. Nem kell a balhé. – Próbáltam értelmesen beszélni vele, de nem nagyon lehetett. Azt hiszem, hogy ha én akkor nem állok kedvesem előtt, biztos, hogy rárontott volna.
- Miatta hagysz el? E miatt a senki miatt? – Teljesen kikelt magából. Bevallom, ezt az oldalát nem ismerem. Hirtelen megint villámok cikáztak az égen. Kezdtem megijedni. Max nem tudja kontrolálni a képességét. Még a végén felgyújtja az erdőt.
- Max ha nem nyugodsz meg, akkor … - Nem tudtam a mondatot befejezni, mivel Edward elrántott egy hatalmas Villám útjából. Hajszálon múlt, hogy ne süssön pirítóssá.
- Bella jobb lenne, ha te most hazamennél. –Hogy mi? Na még csak az kéne!
- Megörültél? Nem hagyjak itt vele. Az ki van zárva! – Pár másodpercig farkas szemet néztünk, de aztán csak beadta a derekát.
Amint a kis vitánknak vége lett, hirtelen fordulatot vett a történet. Max egyszer csak a hátam mögé került, és felkapott. Nem tudtam a vas markából szabadulni. Edward támadó állásba állt, de támadni nem tudott, mivel Max pajzsként tartott maga előtt.
- Ha kell a lány kapj el! – Azzal berohant velem az erdőbe.
- Engedj el! Megörültél? Tegyél le! – Kapálóztam a karjai között, de sajnos ő sokkal erősebb nálam.
- Talán megőrültem, de ez csakis miattad van. Szeretlek Bella, és nem foglak egyszerűen átnyújtani neki!
Egyre gyorsabban rohant az erdőben, de páromat nem tudta lehagyni. Ő a leggyorsabb. Max nem ismerte a rengeteget, így sokszor rossz irányba ment. Szakadékokat kellett átugrania, folyókon átkelnie- természetesen velem együtt, ami még jobban lelassította. Egyszer csak megállt egy tisztáson. Letett, és elkezdett fel-alá járkálni.
- Miért Bella?
- Mit miért? – Nem értettem, hogy most mire céloz.
- Miért löksz el magadtól? Miben jobb ő mint én? – Leguggolt elém, és így várta a válaszokat.
- Értsd meg, őt szeretem. – Néztem mélyen a szemébe. Nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Úgy simult a tenyerembe mint egy doromboló kiscica.
- Sosem szerettél? Egy pillanatig sem? – Nem hazudhatok többet neki.
- Soha… - Na most ásnám el magamat jó mélyre.
- Értem. Én mindig szeretni foglak Bells. Amíg csak létezem. – Azzal gyenge csókot lehelt a számra, és eltűnt a szemem elől.
Nem tudom meddig ültem még ott a réten, egyedül a gondolataimmal foglalkozva. Lehet, hogy órákat, lehet, hogy perceket, vagy napokat. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Olyan volt, mintha ólomból lettek volna a tagjaim. És a lelkem…
Hát annak egyik részre megkönnyebbült, de a másik részét mardosta a bűntudat. A nagy elmélkedésemből Edward ébresztett fel. Magához ölelt, és ringatni kezdett. Azt hiszem, erre volt akkor szükségem. Arra, hogy valaki szeressen, hogy átöleljen, hogy velem legyen. Érdekes, ha elvesztünk valakit, akkor kell egy másik személy, hogy újra éljünk. Milyen önzők is vagyunk. Legalább is én most annak éreztem magamat.
- Szeretlek! Mindennél, és mindenkinél jobban! – Nem tudtam magamban tartani az érzéseimet. Belenéztem csodás arany szemeibe, és késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Hát nem is voltam rest! Úgy kaptam ajkai után, mint szomjazó a víz után. És azt hiszem nem volt ellenére a hevességem. Legalább is a gyorsan lekerült ruhák ezt mutatták…

20. fejezet Villámok

Bella szemszöge:

Itthon ül az egész család- na meg Edward-, és várjuk Max érkezését. Idegesítő. A nappaliban várakozunk. Mindenki a gondolataival van elfoglalva- szegény Edward biztosan majd megőrül.
Vajon milyen lesz újra látni Maxot? Tudom, hogy nem szeretem, de akkor is. Mégis csak kötődtem hozzá. És az ilyen érzések nem múlnak el csak úgy…
Hirtelen megéreztem az illatát. Mentol. Ezt az aromát bármikor, bárhol felismerném.
Edward teste megfeszült mellettem. Neki a legrosszabb. Úgy gondoltam meg kellene nyugtatni valahogy. Megöleltem, ő is így tett, bebújtam az ölelő karjai közé. Olyan jó volt így lenni. Mintha a világ megszűnt volna körülöttünk, és csak mi ketten számítanánk. De sajnos az élet nem ilyen egyszerű. Életem egyik legnehezebb beszélgetése vár rám.

Úgy döntöttem, hogy nem kellene a házat szétveretni Maxal, így inkább beviszem az erdőbe. Jobban járunk. Amint ezt eldöntöttem fel is pattantam a kanapéról, de mielőtt kirohantam volna Max elé, üzentem gondolatban kedvesemnek.
- „ Gyere majd utánunk. Ne kérdezz semmit! Bízz bennem! Szeretlek!”
Azzal otthagytam meglepődött páromat, hogy megkeressem az ex pasimat. Vagyis, ő még nem tudja, hogy az, de ami késik nem múlik…
Max egyenesen felém futott, csak úgy száguldott. Ha nem lennék szerelmes biztos, hogy most beleesnék. A bőre csillogott a napfénytől. Szőkés haja lengedezett a szélben. Mint egy félisten. Amit elém ért felkapott és megpörgetett a levegőben. Olyan gyerek volt még. És én ezt a nagy gyereket fogom megbántani, méghozzá szánt szándékkal. Nincs igazság!
- Úgy hiányoztál szívem! – Mondta, és közben megcsókolt. Nem éreztem az a bizsergést, mint Edwarddal. Egyszerűen semmi.
- Te is nekem Max. Hagyd itt a csomagjaidat, majd beviszi Matt. Gyere, beszélgessünk. – Azzal az erdő felé kezdtem húzni. Még visszapillantottam a házra, és akkor szembetaláltam magamat, egy dühtől szikrázó szem párral. Gondolatban üzentem neki. „ Gyere lassan utánunk.”
Amint elég messze kerültünk az otthonomtól megálltam. Szembenéztem az egykor számomra oly fontos férfival. Nemrég még ő jelentette nekem a világot. Ő volt az aki, ha kellett ha nem, ott volt mellettem. De már nem ő nekem a mindenem. Már nem ő a támaszom, nem ő van velem éjjelenként, nem ő mondja, hogy szeret…
- Max mondanom kell valamit. Nagyon nehéz ezt elmagyarázni, de valahogy megpróbálom.
- Mi a baj Bella? Mond el nyugodtan. – Közelebb lépett hozzám, és megsimítottam az arcomat. Miért ilyen nehéz?
- Max, ezt…ezt nem csináld. Így is elég nehéz… - Elvette a kezét az arcomtól, és a szemembe nézett.
- Én már nem szeretlek. Az igazat megvallva sosem szerettelek. Én erősen kötődtem hozzád, és azt hittem, hogy ez az szerelem, de rá kellett jönnöm, hogy nem az. Azzal álltattam magam, hogy ennyit kell éreznem, hogy nekem nem jutott több, de ez nem így van. Hidd el, nem azért jöttem ide, hogy összeszedjek valaki, nem is azért, mert tőled akartam távol lenni. Semmi köze ezekhez az utazásomnak.
Max köpni-nyelni nem tudott. Szegény sokkot kapott. Legalább is azt hiszem. Olyan ideges lett egyik pillanatról a másikra, hogy nem tudta az erejét kordában tartani. Mindenhol villámok röpködtek. Egy engem is majdnem eltalált. Még szerencse, hogy nagyot ugrok.
Max szenved. Tudom. És én nem tudok rajta segíteni. Lényegében én tettem ezt vele, így hát megérdemlem, hogy belém csapjon egy villám. Vártam is, hogy mikor talál el egy, de ez nem történt meg, mivel 2 erős kar elrántott. Hirtelen nem tudtam ki volt az, és amikor kinyitottam a szemem, lefagytam…

Kreatív Díj

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitõl kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem õket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Én köszönöm Dettynek, hogy elküldte nekem ezt a megtisztelő díjat!:)
Nagyon meglepett, és meg is hatott.
Mikor írtad a komiban, hogy a blogodon van valami nekem, bevallom erre nem gondoltam xD
Köszönöm szépen Detty!^^) http://detty-fanfic.blogspot.com/

Szóval magamról:
1. Nyitott, barátságos lány vagyok
2. Imádom a Twilight Sagát
3. Örömet okoz ha írhatok,alkothatok
4. Szeretek a barátaimmal lenni(főleg 2 nagyon kedves barátnőmmel)
5. Nehezen lehet felbosszantani, de akkor robban a bomba xD
6. A reggeli felkelés igencsak nehezet okoz :S
7. Imádom az olvasóimat!

Akiknek tovább adnám a díjat:
Detty: http://detty-fanfic.blogspot.com/
Mesi28: http://sparkle-moon.blogspot.com/
Ivi: http://feketeangyalsaga.blogspot.com/
szaboevelyn:http://nyakiglove-evelyn.blogspot.com/
http://sajatszavak.com/
Rami23: http://haujnapkelbyrami.blogspot.com/
Angyal: http://vegso-boldogsag.blogspot.com/2009/10/tizenegyedik-fejezet-2-resz.html