30. fejezet Készülődés

Bella szemszöge:

- Alice elég volt a ruha próbákból! – Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen. Vagy csak túlpörgött volna?
- De Bella! Tökéletesnek kell lennie a ruhádnak! Ugye nem akarsz egy rongyban férjhez menni? – Arra már rájöttem, hogy Alice mindig megkapja amit akar. Most sem volt ez máskép…
Sóhajtva ballagtam fel az emeletre, ahol a lányok kialakítottak nekem egy próba termet. Az egész szoba csipkében, szaténban, selyemben és még ki tudja miben úszott. A szoba megfelelt volna egy 360 fokos tükörteremnek is, mivel mind a négy fal csak tükörből volt.
Ez az én személyes poklom.
Igen.
Azt hiszem ez a szó tökéletesen jellemzi az itt átélt borzalmakat.
Szinte naponta felrángatnak „ruha próbára”. Ami annyit akar, hogy rám adják a ruhát, szabás mintákat és még ki tudja miket készítenek – miközben én a ruhában toporzékolok órákat.
- Bella ne mozogj már annyit az Isten szerelmére! – Persze Alice ilyenkor rosszabb mint általában. Nem elég, hogy pörög-forog, még parancsolgat is.
- Ha használnád a vámpír sebességedet akkor talán gyorsabban kész lennénk, és nekem nem kellene órákat itt álldogálnom. Van jobb dolgom is Alice…- Igazából Edwarddal akarok lenni. Belebújni védelmező ölelésébe, beszívni mámorító illatát. Alice ezt nem igazán tarja elfoglaltságnak, de én máshogy gondolom.
- Jól van már, Edward nem szalad el.
- Miért, a ruha igen? – Erre kaptam egy nagyon durcás pillantást és egy ideges kéz legyintést.
- Mindjárt kész vagyunk. Azt már bírd ki! – Jó kislány módjára engedelmeskedtem a kis koboldnak. Fogadott húgom 2 perc múlva befejezte a gombostűk döfködését a ruhámba, és elégedetten felsóhajtott.
Eddig nem is igazán figyeltem a végeredményre, de most rászántam magam, és alaposan megnéztem a „művet”.
Egyszerűen csodálatos volt a ruha. Pont olyan, mit amilyenről álmodtam. Tökéletes.
- Köszönöm Alice! – Ugrottam a nyakába barátnőmnek. –Egyszerűen tökéletes!
- Nagyon szívesen Bella!
Még egyszer belenéztem a tükörbe, és valahogy késztetést éreztem arra, hogy pörögjek a ruhámban.
Mert igen. Most már azt tudom mondani, hogy az én ruhám. Nagyon tetszik!
- Alice? – Ő elmélyülten nézegette a koszorús lány ruhák terveit, de amit meghallotta, hogy neki szólok felém kapta a fejét.
- Igen?
- Szerinted Edwardnak tetszeni fog a ruhám? – Alice ravaszon rám vigyorgott, és a következő percben elhomályosult a tekintete. Fél perc múlva hatalmas, levakarhatatlan vigyora nézett rám. Hirtelen megindult felém, de mire észbe kaptam, már a nyakamban lógott. Olyan mint egy kismajom. Imádnivaló!
- Nagyon fog neki tetszeni a ruha. De alig várja, majd hogy megszabadíthasson tőle… - Önelégült mosoly jelent meg a mondata végére, én pedig, ha el tudtam volna pirulni, már rákvörös lettem volna…

29. fejezet Igen!!!!!

Edward szemszöge:

Már több mint egy hete itthon vagyunk Bellával. Igazából elég átlagosan telnek a napjaink, leszámítva azt, hogy az egész család megbolondult.
Mindenki árgus szemekkel figyeli a mozdulatainkat, és lesik kívánságainkat. Őszintén szólva ez eléggé idegesítő. Engem a kusza gondolatok készítenek ki, szerelmemet a felé irányuló figyelem.
Ezen okok miatt vagyunk most itt a semmi közepén, egy fa házban. Úgy gondoltuk, hogy jó lesz egy kis magány, távol a figyelő szemektől, és zavaró gondolatoktól.
Épp vadászni indultunk, de Bella még felment a hálóba átöltözni. Én meg idegesen toporogtam a nappali közepén, és a „nagy szövegemet” gondolkodtam. Egyszerűen nem tudok semmi kedvesemhez méltót mondani! Sablon szöveget nem akarok, de sajnos tudom, hogy az lesz a vége.
- Mehettünk! – Ugrott a nyakamba Bella, én meg a hátamra kaptam, és kirohantam vele a házból.
Úgy csimpaszkodott belém, mint egy kis majom. Kifejezetten jó érzés volt. Így olyan közel éreztem magamhoz. El sem akartam engedni!
Egészen a szikla szírt tetejéig futottam, és ott állítottam lábára az én angyalomat. Csak a hold halvány fénye világította meg a tájat, és ettől volt olyan csodaszép minden. Köztük Bella is. Csokoládé barna haja sűrű zuhatagként omlott hátára, porcelán fehér bőre szépen kiemelte karamella színű szemeit. Karcsú alakját egy vékony, V-kivágású fekete felső, és egy sötétkék cső szárú farmer takarta. Azt hiszem itt az idő.
- Bella ülj le kérlek! – Szerelmem rám kapta fürkésző szemeit. Kérlelően ránéztem, ő pedig sóhajtva eleget tett a kérésemnek. – köszönöm.
- Mi az Edward? Mégis minek kellett leülnöm? – Nem válaszoltam neki, csak apró szájára tettem a mutató újamat, jelezve, hogy most az egyszer maradjon csendben.
- Én szeretnék neked valami mondani. Légy szíves várd meg amíg elmondok mindent, aztán válaszolj nekem. – Ő csak bólintott, utána pedig várakozva nézett rám. – Nagyon szeretlek Bella. Az életemnél is jobban…Sokat gondolkodtam,hogy hogy kezdjek neki, de valahogy mindig arra jutottam, hogy majd ha itt állok előtted, akkor kitalálom. Én szeretném, hogy boldog légy! És még jobban szeretném, hogy mellettem légy boldog! Megpróbálok neked mindent megadni, de sajnos a szívemen kívül nincs más kincsem. És az már a tied. Isabella Marie Swan, hozzám jönnél feleségül? – Miközben kinyögtem a legfontosabb kérdés fél térdre ereszkedtem, és elővettem a zsebemből az eljegyzési gyűrűt. „Mond igen Bella! Mondj igen Bella!” Csak ez járt a fejemben.
- IGEN! Igen! Igen, és ezerszer is igen! – Felhúztam újára a gyűrűt, és az ölembe kaptam. Megpörgettem a levegőben, és ott csókoltam, ahol értem.
- El sem tudod képzelni milyen boldoggá tettél engem. – Néztem rá szerelmesen, ő pedig a mellkasomba fúrta fejét.
- Hidd el, el tudom képzelni! – Felkapta a fejét, és mélységes szemeivel rám nézett. – Szeretlek Edward Cullen.
- Én is szeretlek Bella Swan.
- Akkor jó! – Mosolygott kedvesem angyalian, aztán felágaskodott, hogy meg tudjon csókolni. Hagytam neki, így szerelmes csókban forrtunk össze.