29. fejezet Igen!!!!!

Edward szemszöge:

Már több mint egy hete itthon vagyunk Bellával. Igazából elég átlagosan telnek a napjaink, leszámítva azt, hogy az egész család megbolondult.
Mindenki árgus szemekkel figyeli a mozdulatainkat, és lesik kívánságainkat. Őszintén szólva ez eléggé idegesítő. Engem a kusza gondolatok készítenek ki, szerelmemet a felé irányuló figyelem.
Ezen okok miatt vagyunk most itt a semmi közepén, egy fa házban. Úgy gondoltuk, hogy jó lesz egy kis magány, távol a figyelő szemektől, és zavaró gondolatoktól.
Épp vadászni indultunk, de Bella még felment a hálóba átöltözni. Én meg idegesen toporogtam a nappali közepén, és a „nagy szövegemet” gondolkodtam. Egyszerűen nem tudok semmi kedvesemhez méltót mondani! Sablon szöveget nem akarok, de sajnos tudom, hogy az lesz a vége.
- Mehettünk! – Ugrott a nyakamba Bella, én meg a hátamra kaptam, és kirohantam vele a házból.
Úgy csimpaszkodott belém, mint egy kis majom. Kifejezetten jó érzés volt. Így olyan közel éreztem magamhoz. El sem akartam engedni!
Egészen a szikla szírt tetejéig futottam, és ott állítottam lábára az én angyalomat. Csak a hold halvány fénye világította meg a tájat, és ettől volt olyan csodaszép minden. Köztük Bella is. Csokoládé barna haja sűrű zuhatagként omlott hátára, porcelán fehér bőre szépen kiemelte karamella színű szemeit. Karcsú alakját egy vékony, V-kivágású fekete felső, és egy sötétkék cső szárú farmer takarta. Azt hiszem itt az idő.
- Bella ülj le kérlek! – Szerelmem rám kapta fürkésző szemeit. Kérlelően ránéztem, ő pedig sóhajtva eleget tett a kérésemnek. – köszönöm.
- Mi az Edward? Mégis minek kellett leülnöm? – Nem válaszoltam neki, csak apró szájára tettem a mutató újamat, jelezve, hogy most az egyszer maradjon csendben.
- Én szeretnék neked valami mondani. Légy szíves várd meg amíg elmondok mindent, aztán válaszolj nekem. – Ő csak bólintott, utána pedig várakozva nézett rám. – Nagyon szeretlek Bella. Az életemnél is jobban…Sokat gondolkodtam,hogy hogy kezdjek neki, de valahogy mindig arra jutottam, hogy majd ha itt állok előtted, akkor kitalálom. Én szeretném, hogy boldog légy! És még jobban szeretném, hogy mellettem légy boldog! Megpróbálok neked mindent megadni, de sajnos a szívemen kívül nincs más kincsem. És az már a tied. Isabella Marie Swan, hozzám jönnél feleségül? – Miközben kinyögtem a legfontosabb kérdés fél térdre ereszkedtem, és elővettem a zsebemből az eljegyzési gyűrűt. „Mond igen Bella! Mondj igen Bella!” Csak ez járt a fejemben.
- IGEN! Igen! Igen, és ezerszer is igen! – Felhúztam újára a gyűrűt, és az ölembe kaptam. Megpörgettem a levegőben, és ott csókoltam, ahol értem.
- El sem tudod képzelni milyen boldoggá tettél engem. – Néztem rá szerelmesen, ő pedig a mellkasomba fúrta fejét.
- Hidd el, el tudom képzelni! – Felkapta a fejét, és mélységes szemeivel rám nézett. – Szeretlek Edward Cullen.
- Én is szeretlek Bella Swan.
- Akkor jó! – Mosolygott kedvesem angyalian, aztán felágaskodott, hogy meg tudjon csókolni. Hagytam neki, így szerelmes csókban forrtunk össze.