18. fejezet SMS

Bella szemszöge

„Szia szívem!
Aro végre elenged hozzád. Már nagyon hiányzol! 1 hónapja nem láttalak…ez rengeteg idő.
Holnap 14:00-kor érkezik a gépem Seattle-be. Nem kell, hogy ki gyere értem. Futva gyorsabb.
Szeretlek! Max”

Ó te jó ég! Na most mit csináljak? Max idejön! HOLNAP!
Ezt nem hiszem el! Mikor már kezdenek rendbe jönni a dolgok, akkor jön még ez is. Pontosabban ő is. Hogy mondom meg neki, hogy nem szeretem? Neki fog menni Edwardnak. Erre a nyakamat tenném. Te jó ég! Baja eshet Edwardnak. Max az egyik legjobb volturi katona, akivel valaha találkoztam.
A szívem szakadna meg, ha Edwardnak beje esne.
Észre sem vettem, hogy a padlón ülök, és zokogok. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de őszintén nem is érdekelt. Én elmerültem a gondolataimban, és közben magammal vitatkoztam. Az egyik felem azt mondta, hogy biztosan nem esik kedvesemnek baja, hiszen gondolat olvasó, de a másik énem valahogy mindig erősebbnek bizonyult. Az a felem szinte üvöltötte felém, hogy ennek rossz vége lesz.
Aj, én ebbe beleőrülök!
Ha akkor Edward nem jön át, nem is tudom mit csináltam volna.
- Bella. Mi a baj? Miért ülsz a földön? – Kérdezte Edward aggódva. Mire válaszolni tudtam volna, már az ágyamon ültünk ölelkezve.
- Edward baj van. Nagy baj. – Néztem a szemébe, de ott csak szerelmet és féltést láttam. Ez így nem jó! Nem engem kell féltenie, hanem magát!
- Nekem elmondhatod kicsim. – Jaj, olyan édesen mondja, hogy kicsim. Mentem elolvadok. Bella! Koncentrálj! Most nem lenne jó, ha rámásznál.
- Max holnap idejön. Én elég valószínű, hogy beszélnem kell vele. – Nem mertem rá nézni. Féltem. Féltem, hogy mit látok majd azokban a gyönyörű karamella színű szemeiben.
- Értem. – ölelt meg- Nem lesz semmi baj. Ha kell, beszélek én is vele. – Megőrült?
- Nem! Edward nem ismered. Bántana. Biztos vagyok benne. És azt én…én nem élném túl. Úgy hogy maradj a seggeden, és ne menj a közelébe! – Néztem rá szigorúan. Nem engedhetem, hogy összeverekedjenek.
- Szerinted ha ilyen, akkor egyedül a közelébe engedlek? – Juj, feketék a szemei. Lehet felhúztam egy kicsit…
- Engem nem bántana. De téged igen. Nem mész a közelébe és kész! - Kibontakoztam az öleléséből, és komolyan a szemébe néztem. Ezzel csak az a baj, hogy ő is így tett. Viccesen nézhettünk ki.
- Na azt már nem. Vagy együtt, vagy sehogy. Maximum elszökünk. Úgy sem találna ránk.
- Azt hiszed? Demetriről elfelejtkeztél. Ha eltűnnék Aro simán utánam küldené. És akkor még nagyobb balhé lenne. Így is elég lesz magyarázkodni…
Erre elszomorodott. Miért? Valami rosszat mondtam? Felemeltem a fejét, hogy rám nézzen, de az arcán csak szomorúságot láttam.
- Mi a baj Edward? Valami rosszat mondtam?
- A mi kapcsolatunkat ki kell magyarázni? Olyan mint ha egy hiba, vagy egy rossz döntés lenne.
- Dehogy! Én nem így értettem. Ez volt életem, vagy inkább létezésem legjobb döntése. Sosem voltam még ilyen boldog mint veled! – Néztem egyenesen azokba a csodás szemeibe, amit úgy imádok. Nem bírtam ki, hogy meg ne csókoljam. Gyengéden rátapasztottam ajkaimat a szájára, de neki valahogy nem volt elég, egy pihe könnyű csók. Többet akart. És meg is kapta…