32.fejezet A buli.Vagy mégsem?

Bella szemszöge:

A szertartás után mindenki gratulált nekünk. A meghívottak között szerepelt a Volturi jó néhány, számomra fontos tagja, és az új családom barátai a világ minden részéről. Azt hiszem a vendégek száma magasan verte a 60-at. Hát igen. Alice-ra lett bízva a szervezés…
Miután mindenki megölelgetett minket Edward elkezdett húzni a tánc parkett közepe felé. Tudtam, hogy most mi következik, de valahogy képtelen voltam felfogni a körülöttünk történő dolgokat. Csak a férjemre-mert igen, most már mondhatom ezt is- figyeltem. Alaposan végignéztem rajta, és meg kellett állapítanom, hogy most még helyesebb mint általában. Hogy ez hogy lehetséges, arról fogalmam sincs, de most ezen nem akartam gondolkozni. Egyszerűen élvezni akartam a pillanatot.
Edward gyakorlott mozdulatokkal forgatott a lágy zene ritmusára, én pedig doromboló kiscica módjára simultam hozzá.
Kábulatomból egy borzalmas sikoly ébresztett fel. Automatikusan összerezzentem a félelmetes hangtól, párom pedig még közelebb húzott magához és nyugtatás képen a hátamat simogatta.
Nem telt el egy másodperc, már Alice mellettünk állt és buzgón magyarázott a látomásáról. Kiderült, hogy egy fiatal lány van az erdőben akit megtámadtak. Alice beszámolója után, Edward mélyen a szemembe nézett, és aggódó hanggal megszólalt.
- Meg kell néznünk, mi van vele. Kérlek, maradj itt! – Nem tudtam semmilyen értelmes választ kinyögni, így maradt a bólintás.
Kedvesem apró csókot lopott ajkaimról és már el is tűnt. Én pedig félig meddig sokkos állapotban álltam a Cullen villa gyönyörűen feldíszített kertjében, és az elmúlt kb. 2 percről gondolkoztam.
- Bella jól vagy? Ugye nincs bajod? Nem kellene inkább bemenned? – Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel bombáztak az itt maradt vendégek. Mivel a vendégek jó része elment a családommal a lányt megkeresni, a többiek ügyeletes pszichológust játszottak.
Kedvem lett volna ordítani, őrjöngeni, vagy csak egyszerűen sírva fakadni. Mind egy lett volna, csak ki tudtam adni magamból a felgyülemlett feszültséget.
Úgy éreztem, hogy az élet nem igazságos. Elvileg ez a mi napunk. Szóval ma mindenkinek vidámnak kellene lennie, nem pedig idegesnek, aggódónak és feszültnek.
Tudom, hogy nem szép dolog tőlem, hogy így gondolkodok, hisz az a szerencsétlen lány ki tudja, milyen állapotban van az erdő mélyén, de azt hiszem ma megbocsájtható az önzőségem.
Egyszer csak 2 gyengéd kart éreztem meg a vállamon. Amint magamhoz tértem megláttam a kezekhez tartozó embert - akarom mondani vámpírt- is. Eszter volt az, aki szelíd, mégis határozott mozdulatokkal a ház felé terelt. Nem szólaltunk meg, amíg fel nem kísért az Edwarddal közös szobánkba. Miután beléptünk az ajtón, nyugtatólag átölelt, és hagyta, hogy könnyek nélkül zokogjak karja között.
*

Miután sikerült lenyugtatnom pattanásig feszült idegeimet, gyorsan átöltöztem valami kényelmesebbe, lementem a vendégekhez.
Az itt maradt vámpírok vagy a nappaliban foglaltak helyet, vagy az udvaron beszélgettek egymással. De amint észrevettek, mindenki megszakította a halk beszélgetéseket, és aggódó pillantásokkal rám néztek.
- Mindenkitől szeretnék ezúttal elnézést kérni a nem rég lejátszódó eseményért. Sajnálattal kell közölnöm, hogy az esküvőnek ezennel vége. Természetesen aki szeretne még itt maradni, azt nem fogjuk elküldeni. Hely van, szóval érezzék otthon magukat.
Bejelentésem után pár vámpír elhagyta Forks területét, de a vendégek többsége itt maradt, és türelmesen várta a fejleményeket.
1 órás feszült várakozás után megérkeztek egy alig élő lánnyal. Edward amint meglátott hozzám rohant, és szorosan megölelt. Amint képes voltam beszélni rázúdítottam kérdéseimet.
- Jól vagy? És a lány? Mi történt? Rendbe fog jönni? – Ő csak ködös tekintettel nézett engem, és csak ennyit mondott:
- Azt hiszem ezt látnod kell… - Azzal felvitt Carlisle dolgozó szobájába.
Amit ott láttam nem akartam el hinni.
- Ez nem lehet…

Újra itt

Sziasztok!

Tegnap értem haza egy családi nyaralásról, így most már gőz erővel az írásra fogok koncentrálni:)
A szavazás alapján folytatom a történetet, de egy biztos, lesznek még meglepetések! :)

Holnap érkezik a Szívörvény következő része, és a másik blogomban is hamarosan lesz friss.

Puxxa,Szívörvény

A blogról

Sziasztok!

Az egyik olvasó azt kérdezte nem is olyan rég, hogy az utolsó fejezettel befejezem -e ezt a blogot, vagy lesz még folytatása?
Hát igen. Őszintén megmondom, ezt magam sem tudom.
Az utóbbi időben sajnos nagyon kevés kommentet kaptam és ebből arra következtetek, hogy nem igazán vagyok oda a storyért:(
A másik lehetőség, hogy egyszerűen nem akarok véleményt írni nekem. Pedig ez nagyon fontos lenne. Számomra legalább is fontos.
Tapasztalatból tudom, hogy sokkal kreatívabb vagyok ha kapok kommenteket.
De a lényeg az, hogy szeretném a ti segítségeteket kérni. Kirakok egy szavazást a folytatást illetően.
A döntést rátok bízom.

Előre is köszi mindenkinek :)
Puxxa,Szívörvény

31. fejezet Mennyegző

Edward szemszöge:

Alig akartam elhinni, hogy végre eljött ez a nap is. Végre feleségül vehetem a világ leggyönyörűbb, legkedvesebb, legbájosabb teremtését.
Ez még pár hónapja teljesen hihetetlen volt számomra. Nemrég még ezt hittem, egyedül maradok az örökké valóságban. Meg voltam győződve róla, hogy nekem nem szánt a sors senkit. Nem lehet részem a boldogságban. Ezért nem is kerestem a társamat. Beletörődtem a magányba.
Mekkorát tévedtem akkor!
- Edward élsz még? – Emmett ébresztett fel a folyamatos kalimpálásával az arcom előtt. Eléggé idegesítő jelenség…
- Igen Emm élek még, de ha nem hagyod abba az integetést az arcom előtt, akkor te ezt nem mondhatod majd ezt el magadról.
- Ez az! Ezt az én kis öcsikém! – Bárgyú vigyor jelent meg az arcán, felkapott az ölébe, és pörgetni kezdett. Kb. mint egy 2 évest. Nem tudtam szabadulni a szorításából, így csak kiabáltam vele.
- Emmett Cullen azonnal tegyél le! – Mint aki meg sem hallotta forgatott tovább. – Nem hallod? Süket vagy?!
- Emmett tedd le Edwardot! Összegyűrődik az öltönye. – Sietett segítségemre Alice. Na ilyenkor imádom én a kis húgomat!
Mackó méretű testvérem kénytelen kelletlen elengedett, persze a vigyor nem tűnt el az arcáról.
Én visszaálltam a helyemre- az oltár elé- és vártam az én gyönyörű menyasszonyomat. Nem kellett rá sokat várni. Egyszer csak meghallottam a zongorám lágy hangját, amint a nászindulót játssza. Rosalie kecses mozdulatokkal késztette a hangszert a dallam folytatására.
Én a lépcső felé kaptam a fejemet, mert lépteket hallottam az emeletről. Először Alice jelent meg virágcsokorra a kezében. Húgom egy pezsgő színű szolid koktél ruhához hasonló ruhát viselt. Természetesen 20 centis magas sarkúval. Ezen csak mosolyogni tudtam. Ő Alice.
Következőleg Esmet pillantottam meg. Ő is ugyanazt a ruhát viselte mint Alice, azzal a különbséggel, hogy balerina cipőt vett fel hozz. Ez olyan Esme-s összeállítás volt.
Figyelmemet ismét a lépcső teteje felé irányítottam. Alig vártam már, hogy megláthassam Bellát a ruhájában. Sajnos olyan jól titkolták előlem a család tagjaim, hogy fogalmam sincs hogy nézhet ki a ruha.
Még elképzelésem sincs, de abban biztos vagyok, hogy gyönyörű lesz benne Bella.
Pár másodperc kínzó várakozás után megpillantottam egy angyalt. Mert igen. Csak egy angyal nézhet így ki.
A ruha teljesen kihangsúlyozta csodás alakját. Egyszerűen ragyogott benne. Tekintetünk összefonódott, és én akkor elvesztem. Alig bírtam visszafogni magam, hogy ne fussak oda, ne kapjam fel az ölembe, és vigyem vissza a szobánkba…
Azt hiszem nagyon beleéltem magam, mert Alice apró kezei megjelentek a vállamon, ezzel nyugton tartva engem.
Menyasszonyom kecsesen lesétált a lépcsőn, és a nászinduló lassú dallamára elindult felém. Az a pár méter számomra a pokol volt! Kínzó lassúsággal haladt az oltár felé, hogy kimondja a boldogító igent, és ez által én a világ legboldogabb férfia legyek.
Minden egyes lépéssel nagyobb lett a mosoly az arcomon. Mire mellém ért valószínűleg vigyorogtam.
Aro vállalta, hogy összead minket, így ő töltötte be a pap szerepét.
Az egész szertartás alatt csak az én tündéremet figyeltem. Nem tudtam róla levenni a szememet. Egyszerűen vonzotta pillantásomat.
Aro kérdésére ébrettem fel kábulatomból.
- Edward Anthony Massen Cullen akarod-e hites feleségedül az itt megjelent Isabella Marie Swant?
- Igen, akarom!
- És te Isabella Marie Swan, akarod –e hites férjedül az itt megjelent Eward Anthony Massen Cullent? – Bella sugárzó mosollyal mondta ki azt az apró, mégis számomra világot jelentő szócskát.
- Igen, akarom!
- Edward, megcsókolhatod a menyasszonyt!
Örömmel tettem eleget Aro kérésének! Mohón kaptam felségem ajkai után. Hosszú, forró csókban forrtunk össze. És úgy éreztem, én vagyok a legboldogabb a világon.

30. fejezet Készülődés

Bella szemszöge:

- Alice elég volt a ruha próbákból! – Nem hiszem el, hogy ennyire értetlen. Vagy csak túlpörgött volna?
- De Bella! Tökéletesnek kell lennie a ruhádnak! Ugye nem akarsz egy rongyban férjhez menni? – Arra már rájöttem, hogy Alice mindig megkapja amit akar. Most sem volt ez máskép…
Sóhajtva ballagtam fel az emeletre, ahol a lányok kialakítottak nekem egy próba termet. Az egész szoba csipkében, szaténban, selyemben és még ki tudja miben úszott. A szoba megfelelt volna egy 360 fokos tükörteremnek is, mivel mind a négy fal csak tükörből volt.
Ez az én személyes poklom.
Igen.
Azt hiszem ez a szó tökéletesen jellemzi az itt átélt borzalmakat.
Szinte naponta felrángatnak „ruha próbára”. Ami annyit akar, hogy rám adják a ruhát, szabás mintákat és még ki tudja miket készítenek – miközben én a ruhában toporzékolok órákat.
- Bella ne mozogj már annyit az Isten szerelmére! – Persze Alice ilyenkor rosszabb mint általában. Nem elég, hogy pörög-forog, még parancsolgat is.
- Ha használnád a vámpír sebességedet akkor talán gyorsabban kész lennénk, és nekem nem kellene órákat itt álldogálnom. Van jobb dolgom is Alice…- Igazából Edwarddal akarok lenni. Belebújni védelmező ölelésébe, beszívni mámorító illatát. Alice ezt nem igazán tarja elfoglaltságnak, de én máshogy gondolom.
- Jól van már, Edward nem szalad el.
- Miért, a ruha igen? – Erre kaptam egy nagyon durcás pillantást és egy ideges kéz legyintést.
- Mindjárt kész vagyunk. Azt már bírd ki! – Jó kislány módjára engedelmeskedtem a kis koboldnak. Fogadott húgom 2 perc múlva befejezte a gombostűk döfködését a ruhámba, és elégedetten felsóhajtott.
Eddig nem is igazán figyeltem a végeredményre, de most rászántam magam, és alaposan megnéztem a „művet”.
Egyszerűen csodálatos volt a ruha. Pont olyan, mit amilyenről álmodtam. Tökéletes.
- Köszönöm Alice! – Ugrottam a nyakába barátnőmnek. –Egyszerűen tökéletes!
- Nagyon szívesen Bella!
Még egyszer belenéztem a tükörbe, és valahogy késztetést éreztem arra, hogy pörögjek a ruhámban.
Mert igen. Most már azt tudom mondani, hogy az én ruhám. Nagyon tetszik!
- Alice? – Ő elmélyülten nézegette a koszorús lány ruhák terveit, de amit meghallotta, hogy neki szólok felém kapta a fejét.
- Igen?
- Szerinted Edwardnak tetszeni fog a ruhám? – Alice ravaszon rám vigyorgott, és a következő percben elhomályosult a tekintete. Fél perc múlva hatalmas, levakarhatatlan vigyora nézett rám. Hirtelen megindult felém, de mire észbe kaptam, már a nyakamban lógott. Olyan mint egy kismajom. Imádnivaló!
- Nagyon fog neki tetszeni a ruha. De alig várja, majd hogy megszabadíthasson tőle… - Önelégült mosoly jelent meg a mondata végére, én pedig, ha el tudtam volna pirulni, már rákvörös lettem volna…

29. fejezet Igen!!!!!

Edward szemszöge:

Már több mint egy hete itthon vagyunk Bellával. Igazából elég átlagosan telnek a napjaink, leszámítva azt, hogy az egész család megbolondult.
Mindenki árgus szemekkel figyeli a mozdulatainkat, és lesik kívánságainkat. Őszintén szólva ez eléggé idegesítő. Engem a kusza gondolatok készítenek ki, szerelmemet a felé irányuló figyelem.
Ezen okok miatt vagyunk most itt a semmi közepén, egy fa házban. Úgy gondoltuk, hogy jó lesz egy kis magány, távol a figyelő szemektől, és zavaró gondolatoktól.
Épp vadászni indultunk, de Bella még felment a hálóba átöltözni. Én meg idegesen toporogtam a nappali közepén, és a „nagy szövegemet” gondolkodtam. Egyszerűen nem tudok semmi kedvesemhez méltót mondani! Sablon szöveget nem akarok, de sajnos tudom, hogy az lesz a vége.
- Mehettünk! – Ugrott a nyakamba Bella, én meg a hátamra kaptam, és kirohantam vele a házból.
Úgy csimpaszkodott belém, mint egy kis majom. Kifejezetten jó érzés volt. Így olyan közel éreztem magamhoz. El sem akartam engedni!
Egészen a szikla szírt tetejéig futottam, és ott állítottam lábára az én angyalomat. Csak a hold halvány fénye világította meg a tájat, és ettől volt olyan csodaszép minden. Köztük Bella is. Csokoládé barna haja sűrű zuhatagként omlott hátára, porcelán fehér bőre szépen kiemelte karamella színű szemeit. Karcsú alakját egy vékony, V-kivágású fekete felső, és egy sötétkék cső szárú farmer takarta. Azt hiszem itt az idő.
- Bella ülj le kérlek! – Szerelmem rám kapta fürkésző szemeit. Kérlelően ránéztem, ő pedig sóhajtva eleget tett a kérésemnek. – köszönöm.
- Mi az Edward? Mégis minek kellett leülnöm? – Nem válaszoltam neki, csak apró szájára tettem a mutató újamat, jelezve, hogy most az egyszer maradjon csendben.
- Én szeretnék neked valami mondani. Légy szíves várd meg amíg elmondok mindent, aztán válaszolj nekem. – Ő csak bólintott, utána pedig várakozva nézett rám. – Nagyon szeretlek Bella. Az életemnél is jobban…Sokat gondolkodtam,hogy hogy kezdjek neki, de valahogy mindig arra jutottam, hogy majd ha itt állok előtted, akkor kitalálom. Én szeretném, hogy boldog légy! És még jobban szeretném, hogy mellettem légy boldog! Megpróbálok neked mindent megadni, de sajnos a szívemen kívül nincs más kincsem. És az már a tied. Isabella Marie Swan, hozzám jönnél feleségül? – Miközben kinyögtem a legfontosabb kérdés fél térdre ereszkedtem, és elővettem a zsebemből az eljegyzési gyűrűt. „Mond igen Bella! Mondj igen Bella!” Csak ez járt a fejemben.
- IGEN! Igen! Igen, és ezerszer is igen! – Felhúztam újára a gyűrűt, és az ölembe kaptam. Megpörgettem a levegőben, és ott csókoltam, ahol értem.
- El sem tudod képzelni milyen boldoggá tettél engem. – Néztem rá szerelmesen, ő pedig a mellkasomba fúrta fejét.
- Hidd el, el tudom képzelni! – Felkapta a fejét, és mélységes szemeivel rám nézett. – Szeretlek Edward Cullen.
- Én is szeretlek Bella Swan.
- Akkor jó! – Mosolygott kedvesem angyalian, aztán felágaskodott, hogy meg tudjon csókolni. Hagytam neki, így szerelmes csókban forrtunk össze.

28. fejezet Vissza Amerikába!

Sziasztok!
Bocsánat, hogy csúsztam, de a szolgáltató igazán kibabrált velem. Csütörtöktől egészen ma délelőttig nem volt internetem:S
Remélem megértitek és elnézitek ez a kis csúszást nekem.
Jó olvasást!
Puxxa






Edward szemszöge:

A Seattle-be tartó gépen ültünk Bellával. Bella az Üvöltő Szeleket olvasta elmélyülten, én pedig a gondolataimmal voltam elfoglalva.
Hihetetlen, hogy Aro csak így elengedett minket. Szerintem erre még nem is volt példa…
Minden esetre nagyon rendes volt tőle. Bár szívesen harcoltam volna egy jót…
Te jó ég! Túl sok időt töltök Emmettel!
- Edward! Hahó! – Észre sem vettem, hogy Bella szólongat. Gyorsan felé kaptam a fejem- persze ügyelve, hogy ne legyen túl gyors.
- Mondjad kicsim. – Ő úgy nézett rám, mint egy elme háborodottra.
- Elbambulhat egy vámpír? – Kérdezte teljesen komolyan.
- Ööö…nem tudom. Miért?
- Mert te most határozottan elbambultál. 5 perce szólongatlak és kalimpálok az arcod előtt. – Valószínűleg elég értetlen fejet vághattam, mert Bellából kitört a nevetés. – Pont mint most!
- Nagyon vicces… - Megpróbáltam durcás kisgyereket játszani, de ezen szerelmem még jobban nevetett. Egy idő után élvezettel hallgattam vidám nevetését. Egyszerűen elvarázsol ez a nő.
Nem bírtam megállni, hogy ne húzzam minél közelebb magamhoz, és ne csókoljam meg.
Bella úgy simult hozzám, mint egy hálás kiscica. Egyszerűen mindenhol őt éreztem. Bőre úgy simult az enyémhez, mintha egyek lennének. Még ruhán keresztül is éreztem azokat a bizonyos szikrákat közöttünk.
„Edward gondolkodj! Egy repülőn ültük, kb. 400 utas társaságában. Lehet, hogy nem itt kellene leteperned Bellát…”
Miután valamennyire sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy ezt most be kell fejeznünk, eltoltam magamtól szerelmemet. Ő durcásan nézett rám, de miután rájött, hogy ez most nem fog beválni nálam, inkább bevetette a nők titkos fegyverét. A BOCI SZEMEKET.
- Bella ne nézz így rám! Tudod, hogy ennek nem tudok ellenállni. – Ez a kifakadásom kb. 5 perc „kínzás” után volt.
- Csakugyan? Hm…ezt nem is tudtam. – Na persze!
Kedvesem egyre közelebb és közelebb hajolt hozzám-ezzel az őrületbe kergetve engem. Pici, de annál forróbb ajkai hamar lecsaptak az enyémekre, és úgy csókoltak, mint amik nem akarnak elengedni soha.
- Sürgősen szálljon le ez a repülőgép, mert nem sokáig tudok ellenállni a csábításodnak!
Bella édesen kacagott mellettem, és közben az ölelésembe bújt. Bella az ingem gombjával játszott, míg én a hajával szórakoztam.
Nem szóltunk egymáshoz az út hátralevő részében, csak élveztük egymás közelségét. És ebben az idilli csendben jutott eszembe egy fantasztikus ötlet. Meg fogom csinálni, ha addig élek is!
Gondolat menetemet egy stewardess zavarta meg.
- Elnézést hogy megzavarom önöket, de hamarosan leszállunk, így kérem, kapcsolják be a biztonsági öveiket. – Kívülről kedvesnek nézett ki, de a gondolatai már koránt sem voltak kedvesek… „ Te jó ég ez a pasi! Ha nem látnám, hogy van barátnője tuti bepróbálkoznék nála. Bár lehet, hogy így is lenne esélyem…”
- Köszönjük, hogy szólt. – Bella cseppet sem kedvesen válaszolt a nőnek. Biztos feltűnt neki, hogy a stewardess hogy bámul. Ezen mosolyognom kellett. Féltékeny!
Rámosolyogtam a féltékeny kedvesemre, és szorosan magamhoz öleltem.
- Szeretlek! Ugye tudod?
- Tudom. Én is szeretlek.
*

- Edward, Bella! Na végre, hogy itthon vagytok! – Azzal Alice Bella nyakába vetette magát, és olyan szorosan ölelte, hogy ha ember lenne, már biztos, hogy megfojtotta volna.
- Alice nyugi! Még élünk. – Mondta ezt nevetve kedvesem, miközben megpróbálta húgomat lehámozni magáról.
- Tudom, tudom. Csak olyan jó, hogy hazajöttetek!
Míg Alice Bellát árasztotta el kitörő örömével, addig én üdvözölte a családom többi tagját. És a család alatt nem csak a Cullenekre gondoltam.
Itt voltak Bella „szülei” is. Julie kedves mosollyal üdvözölt, és láttam a gondolatai között, hogy számára én már család tag vagyok.
Matt családi ölelésben részesített, és az ő gondolatai is arról árulkodtak, hogy elfogadott úgy, mint a lánya párját.
Ennyi kedves érzelem felett nem hunyhatok szemet, így valahogy kitört belőlem egy szó, ami eléggé kifejező.
- Köszönöm! – Julie könnyek nélkül zokogva borult a nyakamba.
- Igazán nincs mit Edward. Szeretnénk, Ha Bella boldog lenne, és ha neki te kellesz, akkor mi ezt elfogadjuk. És őszintén megvallom, ti ketten jobban összeilletek mint Bella és Max.
- Nagyon jól esik ezt hallani.
- Na elég volt a nagy örömködésből! Sok dolgunk van még! Igaz Edward? – Hát persze! Látta a tervemet.
Mindenki értetlenül nézett hol Alice-ra hol rám. Húgom mellettem termett, és csak annyit suttogott a fülembe, hogy majd ő mindent megszervez, és hogy igazán jó ötlet.
Rámosolyogtam pöttöm testvéremre, és akkor már tudtam, hogy sikerülni fog a tervem.

27.fejezet Aro

Aro szemszöge:

A trón termet csak a hajnali napsugarak világították meg. Igazán varázslatosan nézett ki.
A hatalmas rózsaablakokon keresztül a fény ezer féle színben áradt be a terembe.
A testvéreim mellettem ültek a helyeiken, mögöttük pedig a testőreik foglaltak helyet. A terem kongott az ürességtől, mivel a többi volturi katonát nem hívattam be.
És hogy miért nem? A válasz egyszerű. Cullen nem jelent ránk veszélyt.
Persze tudom, hogy ha úgy adódna szívesen letépné a fejemet, de nem olyan bolond, hogy ezt most megpróbálja. Főleg nem jelen helyzetében, amikor Belláért megy a „harc”.
Ha nem látom a saját szememmel, akkor el sem hiszem, hogy ilyen lehetséges. Mi vámpírok mindig is lelketlen szörnyetegeknek tartottuk magunkat, akik képtelenek a mély, és igaz szerelemre.
Erre tessék! Besétál az ükunokám és a párja, és fenekestől felforgatják az elméleteinket.
Nagyon elmerülhettem a gondolataimban, mert már csak azt vettem észre, hogy nyílik a fa ajtó és ők besétálnak rajta.
Igazán szép pár lennének, de én valahogy jobban örültem volna, ha Max és Bella állna itt előttem. Akkor nem kellett volna próbán törnöm a fejemet…
- Üdvözöllek titeket! – Edward valószínűleg a gondolataim között kutakodott, mert az arc izmai megfeszültek a nagy koncentrálástól.
- Mi lesz a próba Aro? – Nocsak, nocsak. Csak nem ideges Edward?
- Türelem barátom. Idővel mindent megtudtok. – Azzal felálltam, és az ablak elé sétáltam. A város ilyenkor a leggyönyörűbb. Nyugodt. Barátságos, és sejtelmes a hajnali fényben.
Lassan megfordultam, és Bella elé sétáltam. Amint a szemébe néztem ő megrettent. Nem sokáig állta a tekintetemet. Pár másodperc múlva inkább a padlót tanulmányozta.
Az álla alá nyúltam, és gyengéden megemeltem azt. Így kénytelen volt a szemembe nézni. Ott csak fájdalmat, és mérhetetlen szerelmet láttam, míg ő az enyémből szinte semmit sem tudott kiolvasni.
- Gyermekem. Lenne egy kérdésem. – Ő csak meglepetten nézett rám.
- És mi lenne az? – Kissé rekedt volt a hangja. Valószínűleg a meglepettségtől.
- Tényleg szereted te ezt a férfit? – Szemei elkerekedtek. Biztosan nem ezt a kérdést várta tőlem. Ezen mosolyognom kellett.
Pár másodpercig csak bámult maga elé. Némán. Szoborszerűen. Edward mellette már tűkön ült. Valószínűleg az őrület határán volt, de a kitörését sikerült visszatartania.
Egyszer csak Bella felkapta a fejét, és egyenesen a szemeimbe nézett. Most már sokkal magabiztosabb volt.
- Igen Aro. Szeretem. Tiszta szívemből. – Igen. Ilyen az én Bellám. Tűzes, indulatos, és legfőképpen őszinte.
- És mennyire szereted Edwardot? – Muszáj feltennem ezeket a kérdéseket neki.
Bella szeretetteljesen ránézett az említett férfira, és a karjaiba bújt. Ő örömmel vonta magához az ükunokámat.
- Amennyire csak képes valaki szeretni. Bármit megadnák érte, akár az életemet is. Én csak akkor élek, ha mellettem van. És ha vele valami történne, azt nem élném túl. – Vallomása után ismét az ablakhoz sétáltam.
- Hiszek neked Bella. Tudom, hogy minden szavad őszinte volt. – ránéztem a meglepett párrá, és ismét mosolyognom kellett- Tudjátok eddig nem értettem, hogy Bella miért választott téged Edward Max helyett. De most rájöttem. Most már tudom, hogy csak a szívedre hallgattál drága Bellám. – Elé léptem, és megöleltem. – Azt hiszem, most el kell, hogy engedjelek. A saját utadat kell járnod, de nem feledd el, ránk mindig számíthatsz. Mi mindig itt leszünk neked, ha kellünk.
- Komolyan mondod Aro?
- Igen. A legkomolyabban. – Hirtelen Bella a nyakamba ugrott, és össze vissza puszilgatott, olyan volt mint egy 5 éves, de ebben a pillanatban nem érdekelt. Tudtam, hogy sokáig nem fogom látni, így kihasználtam az alkalmat. Szorosan megölelgettem az ükunokámat. Miután a nagy érzelem kitörésünknek vége lett Edwardhoz fordultam.
- Edward. A próbád elmarad. Nekem elég a tudat, hogy Bella tényleg szeret. Nekem az ő boldogsága nagyon fontos, úgyhogy ha megbántod, vagy fájdalmat okozol neki, esküszöm mindenre ami szent, hogy megtalállak, és nem kegyelmezek neked. Világos voltam? – Cullen kicsit megilletődve nézett rám, de azt hiszem hamar felfogta a szavak értelmét.
- Világos. Köszönök mindent Aro. – Kezet nyújtott nekem, én pedig örömmel fogadtam el. Létezésemben talán először nem használtam ilyen alkalomkor a képességemet. De ez így volt rendjén.
Elköszöntek mindenkitől, és elindultak az új életük felé. Bella kilépett az életemből, de azért megígértettem vele, hogy néha-néha meglátogat minket.
Mivel Bella elhagyta a volturit Juliet és Mattet is elengedtem. Azt hiszem nekik is jobb életük lesz a volturin kívül.

egy pici szünet

Sziasztok!
Holnap elutazom egy kis "családi nyaralásra", így folytatás csak jövőhét közepétől lesz.
Remélem addig meglesztek :)
Puxxa!!

Üres Szívek

Sziasztok!
Detty és én úgy döntöttünk, hogy közös blogot írunk.
Hát itt az első rész: http://uresszivek.blogspot.com/

Fontos nekünk a véleményetek, léci írjatok komikat:)
Puxxa!

26. fejezet Kényeztetés

Bella szemszöge:

Edward és én egész éjjel a szobánkban voltunk. A fél éjszakát átvitatkoztuk, a másik felében pedig egymást békítettük.
Mit ne mondjak, a békítés elég jóra sikeredett…
Reggel egymást ölelve feküdtünk a hatalmas ágyban. Edward gyengéden cirógatta a hátamat, míg én az újaimmal a hasára rajzoltam köröket és kockákat.
Nem szóltunk egymáshoz, csak élveztük az együtt töltött pillanatokat. Azt hiszem most nem volt szükségünk szavakra.
Villám csapásként ért a felismerés, hogy mi van ha Edward elbukik a próbán?
Az ellenfele minden érzelem nélkül fogja megölni, és ezen Aro sem változtathat.
Édes Istenem! Én nem élném túl, ha Ő meghalna! Biztos, hogy utána mennék. Egy percig sem haboznék a döntéssel…
- Min gondolkodsz ennyire kicsim? – Kérdezte Edward szerelmes hangon. Észre sem vettem, hogy engem néz…
- Azon, hogy mennyit jelentesz nekem. – Vallottam meg szégyenlősen. Az biztos, hogy ha ember lennék, már olyan vörös lennék mint a paradicsom.
- És mire jutottál? – Felemeltem a fejemet, és belenéztem csodás szemeibe. Hát ez nagy hiba volt! Amint megláttam a szerelemtől és vágytól csillogó szemeit elvesztem. Hirtelen azt se tudtam volna megmondani, hogy fiú vagyok –e vagy lány!
Na jó Bella! Valami értelmes választ ki kell nyögnöd! Nem lehet, hogy ez a pasi ennyire elvarázsoljon!
Összeszedtem az igen kusza gondolataimat, és megpróbáltam egy értelmes választ összerakni a fejemben.
Mit ne mondjak, elég nehéz volt…
- Arra jutottam, hogy ha valami történne veled nem tudnék már nélküled élni. Túl sokat jelentesz nekem ahhoz, hogy csak úgy tovább tudjak lépni. – Tessék kimondtam!
Edward arcán számtalan érzelem suhant át. Boldogság, szeretet, megkönnyebbülős és szerelem. Persze én ennek az utolsónak örültem a legjobban.
Szerelmem magához ölelt, és szenvedélyesen megcsókolt. Olyan volt ez a csók, mintha a lelkünk összeért volna. Annyira egésznek éreztem magamat a csókunk alatt, hogy az valami elképzelhetetlen.
Hihetetlen ez a pasi!
- Tudod, elvetted az eszemet. – Mosolyogtam rá angyalian. Erre ő boldogan felnevetett.
- Ez volt a tervem szerelmem. – Adott egy röpke puszit az orrom hegyére. Mint ha egy kislányt puszilt volna meg…
- Ezzel csak az a baj, hogy már a nézéseddel is el tudsz kápráztatni. Tudod ez nem igazságos! Ki tudja, hogy én is ilyen hatással vagyok –e rád?
- Elhiheted. Ilyen hatással vagy rám. – Gyöngéden végigsimított az arcomon, és apró csókot nyomott az ajkaimra. Miután ismét tudtam értelmesen beszélni, megszólaltam.
- Ennek örülök. – ördögien elvigyorodtam- Akkor már tudom hogy vehetlek le a lábadról.
- Bella te már azzal levettél a lábamról, hogy létezel. – Ezen a kijelentésén mosolyognom kellett.
Edward egyszer csak felugrott mellőlem és villámgyorsan öltözni kezdett.
Azt hiszem elég értetlenül nézhettem rá, mivel magyarázni kezdett.
- Öltözz kincsem! Aro hívat! – Azzal én is kiugrottam az ágyból, és magamra kapkodtam az első ruhát, amit megláttam a gardróbban.
Miután végeztem az öltözéssel, már kopogtak is az ajtón.
Edward bíztatólag rám nézett, és összekulcsolta az újainkat.
Küldtem felé egy mosolyt, de azt hiszem ez eléggé grimasz jellegűre sikerült.
Kéz a kézben sétáltunk ki a szobánkból egyenesen A Volturi család vezetőihez.

Sablon

Sziasztok!
A szavazás alapján úgy vettem észre, hogy nem igazán vagytok kibékülve az új sablonnal.
A segítségeteket kérném, mivel nem tudom, hogy maradjon -e ez, vagy tegyem vissza a régit.
Kitettem egy szavazást erről, léci segítsetek nekem ebben.
Előre is köszönöm:)
Puxxa

25. fejezet Próba?!

Edward szemszöge:

- Bámulatos! Sohasem gondoltam volna, hogy 2 elméletileg lelketlen lény, ennyire mély érzelmekre képesek. – Ránéztem Bellára, de az arcáról nem sok jót olvastam le…
- Egy vámpírnak igenis van lelke. – Mondta kedvesem ezt olyan halkan, hogy még én is, aki mellette álltam, alig hallottam meg. Aro természetesen erre a mondatra felénk kapta a fejét.
- Kezdem azt gondolni, hogy igazad van Bella. Már csak egy dologra lennék kíváncsi… - Belenéztem a gondolataiba. Hát, lehet, hogy nem kellett volna…
- És mégis mi lenne az? – Kíváncsiskodott Bella.
Aro elkezdett fel-alá járkálni a teremben, és így beszélt hozzánk.
- Arra lennék kíváncsi, hogy Edward mennyi mindent tenne meg érted, drága Bella.
Hogy mennyire erős az irántad érzett szerelem, mert az vitathatatlan, hogy szeret téged. – Jelentőség teljes pillantásokat kaptam ezek után.
Az egészben csak az a baj, hogy belül már tomboltam.
Látta a gondolataimat, és ezek után még kételkedik? Ezt nem hiszem el! Ez biztos csak valami vicc… Sajnos nem tudtam magamban tartani egy morgást, így hirtelen mindenki engem nézett. A legviccesebb az egészben, hogy azt hitték, hogy rá akarok támadni Arora, így a teljes testőrség körbevette őt.
A kör közepéből egyszer csak hatalmas nevetést hallottam. Aro…
- Edward sosem támadna rám gyermekeim. Nem lenne olyan bolond. – Milyen rosszul gondolja. Ha például Bellának baja esne, gondolkodás nélkül nekimennék. Aro lassan, méltóság teljesen kisétált a testőrei közül, és megállt előttünk.
- Van egy ajánlatom Edward. – Bele akartam nézni a gondolataiba, de aztán mégis megálltam.
- Mi lenne az? – Aro elmosolyodott. Ez rosszul kezdődik…
- Készítünk neked egy próbát. Ha azt kiállod, áldásom adom rátok, és visszamehettek Carlisle-hez. Szabadok maradtok. Mindketten.
- És mi van ha elbukom? – Biztos, hogy itt a csapda.
- Akkor mindketten csatlakoztok a Volturihoz. – Éreztem, hogy kedvesem engem néz. Belenéztem gyönyörű szemeibe, és ott bizonytalanságot láttam. Én sem tudnék most válaszolni. Idő kell, hogy átgondoljuk. Bella hamarabb tért magához mint én.
- Aro, adj időt, hogy átgondoljuk.
- Természetesen. Nyugodtan gondoljátok át az ajánlatomat. Időm mint a tenger… - Azzal intett 2 katonának, hogy kísérjenek el minket a szobánkba.
Szótlanul ballagtunk egymás mellett. Azt hiszem mindkettőnknek cikáztak a gondolatai. Egyszer csak meg hallottam egy ismerős, mégis ismeretlen gondolatot.
- „ Edward nem mehetsz ebbe bele. Ez kész öngyilkosság! „ – Pár pillanatig eltartott mire felfogtam, hogy ez Bella gondolata. Te jó ég! Hallom a gondolatait! Nem akartam elhinni, hogy hallom őt. Addig agyaltam ezen, amíg a szobánkhoz értünk.
- Itt a szobájuk. Ha szükségük van valamire, csak csengessenek. – Azzal eltűnt a 2 vámpír a szemünk elől.
Bella magabiztosan lépett be a szobába. A szoba nem volt túl kicsi. A közepén volt egy hatalmas baldachinos ágy. Mellette éjjeli szekrények. A hatalmas ablak előtt állt egy íróasztal, és az ággyal szemben volt egy hatalmas plazma tv. A szobának volt külön fürdője, és gardróbja.
Minden a fehér és a bordó árnyalataiban úszott.
Nem az én stílusom, de mit csináljunk…
Bella az ablak előtt állt, és kifelé nézett. A háta mögé léptem és átöleltem. Ő belesimult az ölelésembe, és egy sóhaj hagyta el érzéki száját.
- Minden rendben lesz. Valahogy megoldjuk. – Próbáltam nyugtatni szerelmemet.
- És mégis hogyan? Kész öngyilkosság ez a próba. Aro arra játszik, hogy itt maradjunk. Ha még meg is nyernéd a próbát, kétlem, hogy elengedne. – Bella teste megrázkódott, és tudtam, hogy sírt. Igaz könnyek nélkül, de sírt. Még szorosabban magamhoz öleltem zokogó kedvesemet.

24. fejezet Voltera

Edward szemszöge:

Éjszaka. Az utcán alig van pár ember- persze a legtöbb alkohol hatása alatt állt. Minden ép eszű ember valahogy tudja, hogy ne jöjjön ki éjnek évadján a hideg, és hát borzongató Volterai falak közé, a meghitt és valamennyire biztonságos szobából. Mert az tagadhatatlan, hogy az ódon falak, a szűk sikátorok nem épp bizalom gerjesztőek.
Mi pedig itt állunk a vár hatalmas tölgyfa ajtó előtt, és várjuk, hogy beengedjenek Aro elé. Hát igen. Ezt is megértem. Önszántamból jöttem Volterába. Pedig a hideg is kiráz ettől a helytől…
De Belláért megtettem. Semmi képen sem engedtem volna el egyedül, még akkor sem, ha tudom, hogy itt élt 5 évig.
Kíváncsi vagyok rá, hogy mire gondol. Vajon fél? Vagy izgul? Esetlen örül, hogy láthatja Arot?
Bella hirtelen rám kapta a csodaszép karamella színű szemét, és én akkor azt se tudtam, hogy hol vagyok. Legszívesebben felkaptam volna, és elvittem volna innen messze, nagyon messze. Féltettem. Mindentől, és mindenkitől. És valahol mélyen féltékeny is voltam. Végtére is Max Volturi katona, valószínűleg itt lesz. És hát ő mégis csak szereti az ÉN Bellámat, pedig tudja, hogy ő nem viszonozza ezt. Ő engem szeret, és ez valahogy erőt ad ahhoz, hogy most be mennyek ide.
Megfogtam szerelmem kezét, és összefűztem az újainkat, ő pedig ezért hálásan nézett rám. Lehet, hogy nem tudok a gondolataiban olvasni, de kiismertem már.
Ekkor kinyílt az ódon tölgyfa ajtó, és egy régi ismerős nézett velünk farkas szemet…
- Nocsak nocsak! Bella és a kis szerelme. – Demetri gúnyosan végigmért minket, és egy pillanatra megakadt a szeme az összefűzött kezünkön. Sosem bírtam ezt az alakot…
- Demetri. – Biccentettem felé. – Szerintem tudod miért jöttünk.
- Hogyne tudnám. Mindenki rólatok beszél. – Gúnyos és megvető vigyor jelent meg a képén. Szívesen letöröltem volna… - Gyertek velem. – Azzal megindult a szűk folyosón a vár belseje felé.
A várban alig volt fény. Néha egy-egy lámpa hozott fényt a sötétbe. Mit ne mondjak, mintha egy középkori tömlöcben lennék…
Hamar eljutottunk a nagyteremig, ahol Aro, Marcus, és Caius várt ránk. Bella megszorította a kezemet, és a fülemhez hajolt.
- Kérlek, ne csinálj semmi hülyeséget. – Aggódó szemeibe néztem, és elvesztem. Most jöttem csak rá igazán, hogy én mennyit jelentek neki.
- Ne aggódj, nem akarok megöletni magam. – Megcsókoltam, és utána kinyílt előttünk a kovácsolt vas ajtó.
A teremben tartózkodott szinte az egész Volturi. Velünk szemben foglaltak helyet a vezetők, és mellettük a testőreik. A terem szélén álltak a többiek. Közöttük észrevettem Janet, Alecet és Felixet. Jane gúnyosan méregette Bellát, és a gondolatai sem voltak kedvesebbek. „ Nem hiszem el, hogy már megint itt rontja a levegőt. Ez a kis lotyó csak fel akarja hívni magára Aro figyelmét. Chö, szánalmas!” Nagyon vissza kellett fognom magamat, hogy ne csináljak balhét…
Aro zökkentett ki Jane gondolataiból.
- Bella! Végre megint üdvözölhetünk köreinkben. Isten hozott gyermekem! – Azzal Bella elé lépett, és megölelte. Bella barátságosan viszonozta ezt a gesztust. Ezután hozzám fordult, és kezet nyújtott nekem. Tudtam mire megy ki a játék. A gondolataimat akarta látni. Hát én meg megadtam azokat neki.
Kezet fogtunk, de abban a pillanatba amikor összeért a bőrünk magam előtt láttam az összes gondolatot, ami vagy tőlem származik, vagy én láttam más fejében. Végigpörgette az eseményeket onnan, hogy Bella Forksba költözött. Miután végignézte az összes közös pillanatunkat, egy-egy résznél elidőzve, elengedte a kezemet, és a szemembe nézet.
Tudtam, hogy most már mindent tud. Most már nincs titkunk előtte.
- Bámulatos! – Hangosan felkacagott, de senki sem értette rajtam kívül.

23. fejezet Látomás

Alice szemszöge:

Egy sötét helyiségben voltam. Valahol a föld alatt lehettem, mivel csak a lámpák fénye világította meg a szobát. A szoba ódivatú volt. Mindenhol fa, durva szövetek…
Mit ne mondjak, ráférne egy alapos felújítás, bár már az is sokat dobna rajta, ha valaki nagy takarítást tartana.
Egyszer csak észrevettem, hogy nem vagyok egyedül a szobában. Az egyik sarokban feküdt valaki. Közelebb léptem, de mielőtt megbizonyosodhattam volna arról, hogy jól van az illető, hirtelen megjelent még 3 személy.
Körbeálltál, és szólongatták a szerencsétlent.
- Max. Max! Ideje hazajönnöd. – Te jó ég! Ez Aro! Max nem szólt egy ideig semmit, csak ellenkezett, mikor fel akartál állítani a földről.
- Nem akarok! Hagyjatok békén! – Olyan állatias morgás hagyta el a száját, hogy még én is megijedtem.
- Nem bánkódhatsz örökké fiam. – Aro leguggolt hozzá, és gyengéd erőszakkal felrántotta a férfit.
- Nem szeret…nem szeret… - Ezt hajtogatta mindvégig. Csak ezt a két szót.
Egy hatalmas, két szárnyú ajtón át távoztak, de mielőtt kiléptek volna meghallottam, hogy Aro mond még valamit.
- Azt hiszem itt az ideje, hogy beszéljek Bellával.
*

Amint magamhoz tértem a látomásomból Bella rémült arcát láttam meg magam előtt.
Hirtelen eszembe jutott minden. Róla van szó! Max, az a Max, aki oda meg vissza van
Belláért.
- Mia a baj? Mit láttál? – Kérdezte idegesen Bella. Nem hazudhatok neki.
- Baj van Bella… - Valahogy ki kell jutnunk erről az óráról, mert itt nem beszélhetjük ezt meg. Áh, megvan! – Bella tegyél úgy, mintha rosszul lennél.
- Így is rosszul vagyok, szóval nem lesz nehéz. – Barátnőm úgy nézett ki, mint aki azonnal összeesik, ha nem jut friss levegőre.
- Mrs. Newton! Bella rosszul érzi magát. Kikísérhetném a levegőre? – A tanárnő pár pillanatig pásztázta Bella arcát, hogy biztosan rosszul van –e, vagy csak színlel. Hiába, a vámpírok ehhez is értenek.
- Rendben Alice. Kísérd ki Bellát. – Azzal segítettem neki feltápászkodni a székről, és már mentünk is ki. Amint az ajtón túl értünk rohantunk is be az iskola mellett elterülő erdőbe.
Miután hallótávolságon kívül értünk elmondtam neki a látomásomat. Bella türelmesen végighallgatta, és még utána sem szólalt meg. Én már kezdtem azt hinni, hogy sokkot kapott. Bár ez nálunk elvileg lehetetlen, de én már manapság semmin sem lepődök meg!
- Bella az Istenért! Szólalj már meg! – Ekkor rám kapta szemét, és könnyek nélkül zokogni kezdett. Sosem láttam még ilyennek. Átöleltem, és hagytam, hogy kisírja a bánatát.
- Alice…Alice, ezt azt jelenti, hogy Volterába kell utaznom. Beszélnem kell Aroval. – Szipogta ezt végig.
- Nem értem. Miért kellene oda menned?
- Azért, mert ha nem megyek akkor Aro rendel oda. El kell neki magyaráznom jó pár dolgot. És most már itt az ideje, hogy tudjon Edwardról is.
- Nem akarok akadékoskodni, de a kapcsolatotokról már tud. Tudod. Gondolat olvasás.
- Haj, tudom. De akkor is beszélnem kell vele.
- Nem lehetne ezt telefonom? – Nem szívesen engedném oda. Hát még Edward!
- Ez nem így működik. Addig a jó, amíg úgy nem dönt, hogy ide jön. Ha már Aro jön, az nem jelent semmi jót, így elébe kell mennem a dolgoknak.
- Én megértem, de a bátyám nem nagyon fog ennek örülni. – Elképzeltem a dühös ábrázatát. Mit ne mondjak, nem túl megnyugtató.
- Tudom, de valamit tennem kell.
Zajt hallottunk a hátunk mögül, de mire odafordultunk volna, már Edward állt előttünk. Csupán egy érzelmet lehetett látni az arcán, és az a szerelem volt.
- Nélkülem viszont innen ki nem teszed a lábadat. Vagy együtt megyünk, vagy sehogy.

Verespatak!

Verespatak.Ébredjünk fel!!!


Sziasztok!
Tudom, hogy abszolút nem kapcsolódik ide, de úgy éreztem, hogy annál jobb, minnél több ember tud róla!
Engem borzalmasan felháborított ez a helyzet, ha van blogotok, és ti is így gondoljátok, rakjátok ki, mert az embereknek tudniuk kell, hogy mi zaljik Verespatakon, ami ha bekövetkezik nem csak az ott élőkre, de ránk is hatással lesz.

Verespatak egy aprócska község Erdély egyik legszebb részén, egy gyönyörű völgyben fekszik, szinte csak magyarok lakják. Ez egy még fel nem fedezett gyémántja Romániának, és az ott élő székelyeknek. Évekkel ezelőtt kiderült, hogy a falu alatt jelentős arany lelőhely található, és egy amerikai cég, a Gold Corporation, azonnal szemet vetett a területre. Nem csak az a baj, hogy a bánya létrehozásához le kéne rombolni az évszázados múlttal és kultúrával rendelkező gyönyörű erdélyi falucskát,
ki kéne telepíteni a generációk óta ott élő családokat, akiknek hozzátartozóik az ottani temetőben nyugszanak, és akik szeretnek ott élni, hanem az is, hogy az arany kinyeréséhez ciánt használnak, ami borzalmasan veszélyes méreg.A természetbe, a környezetbe, folyókba kerülve minden életet kiolt, nem marad utána más, csak a puszta, élettelen, szennyezett környezet, ráadásul évtizedekbe telik, amíg kiürül a földből, a vízből. Ezt a veszélyes anyagot ebben a gyönyörű völgyben akarják tárolni, a legbiztonságosabb gátat ígérve, hogy nem kerül a cián semmi esetre sem a folyókba.
Hiú ábránd.
Ugyanis bármily biztonságos is egy gát, egy idő után átszakad, és a Gold Corporation csupán 10 évig vállal felelősséget, mert addig térül meg a hasznuk rajta, addig munkát adnak az embereknek a bányákban, és az ott élő családokat is kifizetnék, hogy elmenjenek, de kérdem én, mit jelent 10 év?
Ha egy 20 éves ember elmegy oda dolgozni, akkor 10 év múlva még mindig csak 20 lesz. Előtte az egész élet, de nem tudna mit csinálni, hisz a munkahelye megszűnt, az otthonát ledózerolták, akkor mihez fog kezdeni?
Arról nem is beszélve, hogy milyen csodálatos, egyedülálló természeti értéktől fosztanánk meg az emberiséget.
Ha elkezdenék felfejleszteni ezt a területet, özönlenének ide a turisták, csak az kevesebb hasznot hoz, hosszabb időre kell befektetni, viszont a természeti értéket megőrizhetnénk és ápolhatnánk, nem pedig tönkre tennénk. A közelben volt már egy ilyen eset. Ott megépítették a bányát, az egy ausztrál cég volt, és a gát átszakadt. A cián a folyókba ömlött, többek közt a Tiszába és a Dunába.
A tudósok szerint még ma sem lehet felmérni, mekkora pusztítást okozott az a baleset, csaknem az egész halállomány kipusztult, a föld mérgezett lett, így a mezőgazdaság is veszélybe került, hisz a folyókból a földbe szivárgott a méreg.




Ezt akarják tenni azzal a varázslatosan szép völggyel is. Bár az Európai bizottság még nem hagyta jóvá a tervet, habár nem is lépett fel ellene, de ennek ellenére már a Verespatak melletti községet elkezdték lerombolni, a cég biztos a dolgában.
Az ott élők egy része nem akar elmenni, hisz miért is menne? Csodálatos helyen él, itt született, itt születtek az ősei is, miért hagyná el ezt a helyet?
Persze, voltak olyanok, akik elfogadták a pénzt, és elmentek, de nem mindenki. Vannak, akik harcolnak. Harcolnak az otthonukért, a családjukért, a jövőjükért és a múltjukért.
Csakhogy erre a cég azt mondja, hogyhag szépszerével nem mennek, akkor majd elüldözik őket. Mert nem számít nekik más, csak a pénz.
Szerte a világon viszik körbe Verespatak történetét, hogy az emberek tudjanak róla, a mi sulinkba is így került be, és végignézve teljesen felháborodtam.



Nem sokat tehetek, de remélem, hogy a helyiek sikerrel járnak, és megmentik Erdély egyik gyöngyszemét a pusztulástól. A világ összes aranya nem éri meg ezt szerintem...

22. fejezet Tündérmese

Bella szemszöge:

Miután Max elment megkönnyebbültem.
Most már akadály nélkül lehettem együtt Edwarddal.
Nem kellett attól rettegnem, hogy Max belép az ajtón, és vége a tündérmesémnek. Mert igen. Számomra ez egy tündérmese. Úgy éreztem magam, mit egy hercegnő, aki sok hányattatás után rátalált az igaz szerelemre.
Legalább is akkor még így gondoltam…

*

- Edward mennünk kell!- Hol van már? El fogunk késni…megint…
- Jövök már! – Azzal leszáguldott az emeletről a táskájával a kezében.
- Jellemző.
- Mégis mi? – Átölelt, és így mentünk ki a Volvóhoz.
- Fent hagytad a táskádat. – Nem bírtam ki mosolygás nélkül. Mint egy 3 éves, de cuki!
- Minden elfelejtek a közeledben. – Belenézett a szemembe, és közben az arca lassan közeledett felém. 1 másodperc múlva megéreztem mézédes ajkait a számon. Hirtelen még a nevemet is elfelejtettem… De várjunk csak! Pont ez a célja!
Elváltam az ajkaitól- megjegyzem igen nagy erőfeszítésembe került-, és mérgesen a szemébe néztem.
- Valami rosszat tettem? – Kérdezte kiskutya kölyök szemekkel.
- El akartad terelni a figyelmemet mi?
- Áh, dehogy! Én? Soha! – Na ezt már nem bírtam ki röhögés nélkül. Olyan fejet vágott, mint akit elkapott az anyja, mikor épp a gondosan elrejtett csokit majszolta. – Most mit nevetsz?
- Komolyan érdekel? – Fuldokoltam a röhögéstől.
- Igen. Nagyon is érdekel! – Csak nem zavarja, hogy nem látja a gondolataimat!?
- Téged! – Nyelvet nyújtottam rá, mint egy 5 éves, és gyorsan beszálltam a kocsiba.
Edward pufogott még egy kicsit a kocsi előtt, de azt hiszem egy idő után eszébe jutott, hogy ha nem siet nagyon el fogunk késni a suliból, így pár perc múlva kilőttünk a Volvóval.
A kocsiban egy szót sem szóltunk, de nem is volt baj. Mindketten a gondolatainkkal voltunk elfoglalva. Én per pillanat a családomra gondoltam. Mármint az igazi családomra. Holnap lesz 6 éve, hogy meghaltak. Azt hiszem, elmegyek a sírjukhoz. Igaz, hogy New Yorkban van, de vámpír sebességgel gyorsan megjárom. Amíg ezen agyaltam meg is érkeztünk a suliba. Persze minden szem ránk szegeződött, de mostanra már nem érdekelt. Kedvesemmel majdnem minden óránk közös volt. Én ezt persze cseppet sem bántam, sőt!

*

- Mennem kell Bella. Óra után találkozunk. – Adott egy csókot, és kisietett a teremből, én pedig ott maradtam a matek tanárt várva.
Egyszer csak meghallottam, hogy megnyikordul mellettem a szék. Felkaptam a fejemet, és szembetaláltam magamat egy energia bombával. Mondanom sem kell vigyorgott.
- Jaj szia Bella! Ma még nem is láttalak! – És persze a nyakamba ugrott Alice. Még jó, hogy ültem, mivel 100 százalék, hogy dobtam volna egy hátast.
- Én is örülök neked Alice!- Elengedtük egymást, de barátnőm még mindig nem ült le. – Alice jótállsz magadért?
- Jaj dehogy, csak tudod nagyon jól áll rajtad ez a ruha! – Azzal helyet foglalt mellettem.
- Nekem annyira nem jön be… - Egy méregzöld, comb középig érő ruha volt rajtam. Szolidan dekoltált, nyak pántos darab. Nem nézett ki annyira rosszul, csak nem éppen az én stílusom.
- Pedig istenien áll rajtad! Higgy nekem! Értek ehhez. – Ezután nagyon csendbe lett barátnő, így felé fordultam. Kicsit meglepődtem, mivel valószínűleg látomása van. A szeme elhomályosult, az arc izmai megmerevedtek… Miután magához tért felém kapta a fejét.
- Mi a baj? Mit láttál? – Kérdeztem olyan halkan, hogy csak mi vámpírok halljuk.
- Baj van Bella…

Friss

Sziasztok!

A következő fejezetet a hétvégén tudom feltenni.
Sajnálom,de eddig sem időm, sem energiám nem volt ezt a blogomat írni:(
Remélem ezután is olvassátok majd a történetemet.

Puxxa, Szívörvény

Új blogom

Sziasztok!
Itt az új blogom az első bevezető fejezettel.
Lécci nézzétek meg, és írjatok véleményt róla! ^^)
Puxxa

Ui.: Dettym már elolvasta ^^)
Vélemény: Imádom! Mikor lesz következő?
By Detty
http://szivorveny-blog.blogspot.com/

21.fejezet Megkönnyebbülés. vagy mégse?

Bella szemszöge:
- Te mit csinálsz? – Kérdeztem tőle úgy, mint egy hisztis tyúk. A hangom kb. egy oktávval magasabb volt az átlagnál.
- Megmentelek magamtól. – Ezt úgy mondta, mintha a világ legtermészetesebb dolgára kérdeztem volna rá. Ó te jó ég! Edward ezt most biztos végignézte. Ebből baj lesz. Max még mindig nem engedett el. Úgy állunk itt mint 2 szerelmes…
Sajnos a megérzésem igaznak bizonyult. Edward úgy rontott ki az erdőből mint egy feldühödött vad. A szeme szikrákat szórt. Nem volt épp egy kellemes látvány. Kibontakoztam Max öleléséből, és odarohantam hozzá, hogy megnyugtassam. Amint megöleltem kicsit kezdett leengedni.
- Ő az? – Na most meg ő csinálja ezt. Sohasem lesz ennek vége?
- Max nyugodj meg. Nem kell a balhé. – Próbáltam értelmesen beszélni vele, de nem nagyon lehetett. Azt hiszem, hogy ha én akkor nem állok kedvesem előtt, biztos, hogy rárontott volna.
- Miatta hagysz el? E miatt a senki miatt? – Teljesen kikelt magából. Bevallom, ezt az oldalát nem ismerem. Hirtelen megint villámok cikáztak az égen. Kezdtem megijedni. Max nem tudja kontrolálni a képességét. Még a végén felgyújtja az erdőt.
- Max ha nem nyugodsz meg, akkor … - Nem tudtam a mondatot befejezni, mivel Edward elrántott egy hatalmas Villám útjából. Hajszálon múlt, hogy ne süssön pirítóssá.
- Bella jobb lenne, ha te most hazamennél. –Hogy mi? Na még csak az kéne!
- Megörültél? Nem hagyjak itt vele. Az ki van zárva! – Pár másodpercig farkas szemet néztünk, de aztán csak beadta a derekát.
Amint a kis vitánknak vége lett, hirtelen fordulatot vett a történet. Max egyszer csak a hátam mögé került, és felkapott. Nem tudtam a vas markából szabadulni. Edward támadó állásba állt, de támadni nem tudott, mivel Max pajzsként tartott maga előtt.
- Ha kell a lány kapj el! – Azzal berohant velem az erdőbe.
- Engedj el! Megörültél? Tegyél le! – Kapálóztam a karjai között, de sajnos ő sokkal erősebb nálam.
- Talán megőrültem, de ez csakis miattad van. Szeretlek Bella, és nem foglak egyszerűen átnyújtani neki!
Egyre gyorsabban rohant az erdőben, de páromat nem tudta lehagyni. Ő a leggyorsabb. Max nem ismerte a rengeteget, így sokszor rossz irányba ment. Szakadékokat kellett átugrania, folyókon átkelnie- természetesen velem együtt, ami még jobban lelassította. Egyszer csak megállt egy tisztáson. Letett, és elkezdett fel-alá járkálni.
- Miért Bella?
- Mit miért? – Nem értettem, hogy most mire céloz.
- Miért löksz el magadtól? Miben jobb ő mint én? – Leguggolt elém, és így várta a válaszokat.
- Értsd meg, őt szeretem. – Néztem mélyen a szemébe. Nem tudtam megállni, hogy ne érintsem meg. Úgy simult a tenyerembe mint egy doromboló kiscica.
- Sosem szerettél? Egy pillanatig sem? – Nem hazudhatok többet neki.
- Soha… - Na most ásnám el magamat jó mélyre.
- Értem. Én mindig szeretni foglak Bells. Amíg csak létezem. – Azzal gyenge csókot lehelt a számra, és eltűnt a szemem elől.
Nem tudom meddig ültem még ott a réten, egyedül a gondolataimmal foglalkozva. Lehet, hogy órákat, lehet, hogy perceket, vagy napokat. Egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Olyan volt, mintha ólomból lettek volna a tagjaim. És a lelkem…
Hát annak egyik részre megkönnyebbült, de a másik részét mardosta a bűntudat. A nagy elmélkedésemből Edward ébresztett fel. Magához ölelt, és ringatni kezdett. Azt hiszem, erre volt akkor szükségem. Arra, hogy valaki szeressen, hogy átöleljen, hogy velem legyen. Érdekes, ha elvesztünk valakit, akkor kell egy másik személy, hogy újra éljünk. Milyen önzők is vagyunk. Legalább is én most annak éreztem magamat.
- Szeretlek! Mindennél, és mindenkinél jobban! – Nem tudtam magamban tartani az érzéseimet. Belenéztem csodás arany szemeibe, és késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam. Hát nem is voltam rest! Úgy kaptam ajkai után, mint szomjazó a víz után. És azt hiszem nem volt ellenére a hevességem. Legalább is a gyorsan lekerült ruhák ezt mutatták…