12. Lesz ez még így se

Tudom, hogy kicsit későn jött, de sajnos nem nagyon volt időm befejezni ezt a fejezetet. De most itt van:)
A végéért nem öljetek megxD




Edward szemszöge:

Amit odaértünk a gimihez udvariasan kinyitottam Bella előtt az ajtót- de sajnos ez az udvariasság csak odáig tartott, hogy megállt előttem. Itt már nem bírtam magammal, így megcsókoltam. Láttam rajta, hogy izgul. Sőt éreztem! A csókunk után elindultunk az iskola felé. Természetesen mindenki minket nézett. Volt aki bambán, volt aki féltékenyen, és volt aki Bellát bámulta nyál csorgatva. Olyan gondolatok száguldotta a fejembe, amit nem szívesen hallanék meg…
„- De jól néz ki az új csaj. Fogadok Cullennek már megvolt…”
„- Szívesen elvinnék egy körre”
„-Vajon lenne esélyem nála??” Ezeket már nem bírtam ki morgás nélkül. Bella rögtön felém kapta a fejét, és aggódva nézett rám.
- Edward jól vagy? – Kérdezte az én angyalom.
- Persze, csak néha kikapcsolnám a képességemet. – Ezután kaptam egy puszit Bellától, ami kicsit visszahozta a józan eszemet.
A nap nagy része elég unalmasan telt. Bellával csak a biológia a közös óránk, de az meg csak ebédszünet után lesz. Na mind1, legalább együtt megyünk órára.
Egész nap hallgattam, hogy mit gondolnak az emberek kedvesemről. És hát elég vegyes gondolatok lette. Sokan utálták, mert velem van- főleg Lizy…-, de voltak akik meglátták benne a jót, és a kedvességet. Na ennek örültem. Féltem, hogy nem fogadják majd be- mégannyira se mint minket-, de úgy látom tévedtem. És ez jó érzés.
A csengő zökkentett ki a gondolataim közül. Végre! Láthatom Bellát! Te jó ég! Olyan lettem mint egy tini…
Tudtam, hogy merre volt órája, így arra mentem. Még nem jöttek ki. Remélem örülni fog nekem. Ide érzem az illatát. Jázmin. Hmm…
Amit kinyílt az ajtó, ő lépett ki először. Rám nézett gyönyörű szemeivel, és elmosolyodott. Imádom, ha mosolyog. Így olyan mit egy tündér, vagy nem is, olyan mint egy angyal. Az ÉN angyalom. Elégedettséggel töltött ez a mondat.
- Szia!
- Szia!
- Hogyhogy itt vagy? Nem kellene már a menzán lenned? – Kérdezte kedvesem mosolyogva.
- De, csak tudod várok valamit.
- Óh, és ki az a szerencsés?
- Améliának hívják. Csodálatos lány. Egyszer majd feltétlenül meg kell ismerned. Biztosan jól ki fogtok jönni egymással. – Incselkedtem vele.
- Értem. Hát én megyek. Szia Edward! – Mi? Mi az, hogy elmegy? Mégis hová?
- Hova mész Bella?
- Randim lesz. – Mondta ezt teljes nyugalommal. Én meg persze majd felrobbantam dühömben, na meg egy csipetnyi féltékenység is munkált bennem. Álltam ott bambán, ő pedig csilingelően felnevetett.
- Te komolyan elhitted, hogy randim lesz? – és még mindig nevetett.
- Azt a baj, hogy jó színésznő vagy… - Mondtam ezt úgy, mint egy durcás 5 éves. Szánalmas. Nemde?
- Hát igen, meg kellett tanulnom. – Itt elsötétült a szeme. Vajon miért?
- Mi a baj Bella? – Léptem közelebb hozzá. Felemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. És abban csak végtelen szomorúságot láttam.
- Semmi. Inkább mennyünk.
Azzal elindultunk a menza felé. Kéz a kézbe sétáltunk a családunk felé. Mert igen. Már mondhatom, hogy a MI családunk. Bella hozzám tartozik, ezáltal a családhoz is.
Amint beléptünk, minden szem ránk szegeződött. Suttogások, megjegyzések szálltak a levegőben, remélve, hogy nem halljuk meg. Hát, ez nem jött be. Főleg Lizy-től származtak az epés megjegyzések. Jaj, igen. Lizy. Róla azt kell tudni, hogy állítása szerint halálosan belém van esve, de ennek a fele sem igaz. Ő csak azért lenne velem, mert véleménye szerint menő vagyok. És mivel ő is menő – bár ezt megcáfolnám-, ezzel még menőbb lehetne. Amúgy nem csúnya lány. Hosszú sötétbarna haja van, zöld szeme, és csinos alakja, de nekem akkor sem tetszik. Kedvesemhez fel sem érhet.
- Edward! Ha-hó! Itt vagy? – Kalimpált az arcom előtt Alice. Észre sem vette, hogy már az asztalunknál ülünk.
- Persze. Úgyhogy nem szúrd ki a szememet.
- Na végre! Már azt hittem, megbolondultál. – Komoly leszidásnak szánta, de a szeme mosolygott. Ilyen az én kishugom. Erre inkább nem mondtam semmit.
- Edward mikor is lesz az az autóverseny? – Kérdezte Jasper.
- Holnap után. Este 8-tól. Na akkor megyünk? – Imádjuk a kocsikat. Ez egy kihagyhatatlan esemény.
- Felőlem lehetünk. – Mondta Jas.
- Oké. – válaszolta Bella.
- Remélem jó lesz…- Ez felért egy igennel Rosalinél.
- Na végre! Remélem lesz karambol! – Emett meg a hülyeségei…
- Akkor el van dönteve. De most mi megyünk órára. Sziasztok!
Felálltunk az asztaltól, és elsétáltunk Bellával. Nem beszélgettünk, csak élveztük egymás közelségét. A biosz unalmasan telt. Ezeket már mind tanultam, de Bella figyelt. Olyan aranyos volt, hogy koncentrált a tanárra, és próbál engem figyelmen kívül hagyni. Mert akárhányszor összenéztünk, mosolyogtunk, és egyikünket sem érdekelte a tananyag.
Az óra végeztélvel elindultunk a kocsim felé, de valaki utunkat állta.
Lizy….
- Szia Edward! Azt szeretném kérdezni, hogy…