Itt ülök olaszországi szobámban. Minden csodálatos körülöttem. Az ablakom a tengerre néz, amit úgy imádok, és alkonyat van. A kedvenc napszakom. Ilyenkor ugyanolyanok vagyunk mint az emberek. Nem kell rejtőzködnünk, bátran sétálhatunk a város utcáin anélkül,hogy drágaköveket meghazudtoló fénnyel ragyognánk.
Nem szeretek csillogni…
Nem szeretek más lenni, mint a környezetem. Bár ez érdekesen hangzik egy vámpír szájából. Mert igen, vámpír vagyok. Már lassan 5 éve.
Úgy emlékszem arra a napra mintha tegnap lett volna. Emlékszem a támadómra. Emlékszem a vörösen izzó szemeire. És arra is emlékszem,hogy pokolian forrt a vérem a harapása után. Elviselhetetlen fájdalom járta át a testem azon a végzetes éjszakán…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése