Múltam emlékei

Bella szemszöge

Miután elmentek a Cullenek Julie és én elkezdtünk rendezkedni. Ki akartunk takarítani, így Matt-et elküldtük tisztítószerekért. Kíváncsi vagyok, hogy rájön-e melyik mire való.
Addig mi pakolászgattunk a házban, és az udvaron. Mikor végre egy kicsit egyedül maradtam, elmerültem a gondolataimban. Nem fog kimenni a fejemből Edward. Azok a szemek-nem hittem volna, hogy lehet valakinek ilyen mély szeme- na és az a szűk fekete póló!! Jujj, nem szabad erre gondolnom. Mégiscsak együtt vagyok Max-al…
- Bella! Gyere! Megjött Matt.- Most örülök, hogy Julie hív. El kell valahogy terelnem a gondolataimat Edward-ról…
Amint bementem elkezdtük átnézni a szatyrokat. Kiderült,hogy Matt tud vásárolni- ki hitte volna? Először a földszintet tettük rendbe. A legviccesebb az egészben az volt, hogy Matt magára borította az ablak tisztítót. Tetőtől talpig kék volt. Hát igen, férfiak. Takarítani azt nem tudnak…
Amint itt végeztünk megbeszéltük, hogy szétnézünk a hegyekben. A házat körülölelte a sűrű erdő. Ez csak kedvez nekünk. Jól esett futni. Megnyugtató érzés, ahogy a szél süvít a fejed mellett, és ahogy az erdő egy hatalmas zöld foltá mosódik össze. Ilyenkor szabadnak érzem magam, teljesen, határtalanul szabadnak.
Amint elég messze értünk a várostól megálltunk szétnézni. Mindenhol fák, fák és fák. De előttünk volt egy hatalmas szikla apró, pici hóvirágokkal. Erről eszembe jutott édesanyám…
A kedvenc virága a hóvirág volt. Ha akkor nem hal meg, akkor most ő is itt lehetne. Sőt apu is. Egy család lehetnénk, és akkor nem zavarna a halhatatlanság sem.
Borzalmas emlékek jutottak eszembe. Az az éjszaka, amikor megváltozott az életem…
*

- -Bella! Gyere! Mennyünk erre. Erre rövidebb. - Szólt anya. Persze már megint túlórázott, én pedig megint a suliban voltam előadáson. Nem olyan érdekes, de kellenek a plusz pontok…
- A sikátoron át? Nem túl jó ötlet… Inkább várjuk meg a buszt. – Próbáltam győzködni, de az atya úr istennek sem sikerült még sohasem kiverni a fejéből a makacsságot.
- Ne már. A busz csak 45 perc múlva jön, addig hazaérünk.
- Sziasztok!- Na, itt ugrott a ki a szíven a helyéről. Tuti szív infarktust kaptam.
- Apa! Ezt ne csináld!
- Csak nem megijedtél Bella?- És igen. Itt röhögés.
- Nagyon vicces volt…
- Elég már! Mennyünk, különben sosem érünk haza. – Azzal ő elindult a sikátorba.
Nem volt más választásunk. Követnünk kellett. Természetesen tele volt, patkányokkal, szeméttel és minden más undorító dologgal. Csak sértetlenül jussunk ki innen…
Mikor már a sikátor vége felé jártunk, 2 alak jelent meg előttünk a semmiből.
- Nocsak, nocsak. Kik járnak erre? – Kérdezte az egyik. Nem láttam rendesen, mert apu elém állt.
- Semmi köze hozzá! Mennyen az útból! – Apa elindult felé, de az akkora ütést mért rá, hogy 2 métert repült, és a végén belecsapódott a sikátor falába. Anya és én rögtön odarohantunk hozzá.
- Tom! Tom! Jól vagy? Eltört valamid? Mid fáj? – Ilyen, és ehez hasonló kérdésekkel bombázta anyám a félájult apámat.
- Szánalmas. Minek kezd olyannal, aki fél kézzel elintézi.- Hangos röhögést hallottam a 2 fickó felől. Amint megfordultam, hogy beolvassak nekik, már ott is voltak mögöttünk.
- Finom illata van. De főleg a lánynak. – És ennél a résznél rám meresztette vörös szemeit. Ijesztő volt. Horror filmben éreztem magam. Ezután az egyik megfogta anyámat, felemelte és belemélyesztette a fogait a nyakába. Anya kiabált, kapálózott, de ő nem engedte el. Én felugrottam, és meg akartam ütni, de amint az első ütést rámértem, abba is hagytam, mivel hangos reccsenéssel eltört a bal kezem. A másik pasas az apám nyakát vette „ kezelésbe” . Zokogtam, ordítottam, hogy hagyják abba, de semmi. Végignéztem a szüleim halálát, és nem tudtam semmit sem tenni ellene. Amint anyám halott teste a földre hullott, rám vetette magát a gyilkosa. Éreztem, hogy eltört a másik kezem is miközben szabadulni próbáltam. Aztán hatalmas fájdalmat éreztem a nyakamnál. Éreztem, ahogy a vér áramlik ki a testemből, és hogy közben ég a bőröm ott, ahol megharapott. Még próbáltam szabadulni, de nem ment. Aztán egyre sötétebb lett, és én elájultam.
Ezek után hatalmas fájdalom járta a testemet. Mindenhol égtem, és ez egyre csak rosszabb lett. Hangokat hallottam, de nem értettem, hogy miről beszélnek. Csak a mérhetetlen fájdalomra tudtam gondolni, és arra hogy most biztosan meg fogok halni. Mekkorát tévedtem…
*

- Bella! Vadássz te is, mert lassan mennénk. – Már megint elkalandoztak a gondolataim. Mindig ez van, ha a múltra gondolok.
Gyorsan fogtam magamnak 2 szarvast, és már indultunk is. Most vettem csak észre, hogy már másnap hajnal van. Ma jönnek a bútorok, és az autóink. Remélem nem lett a kocsijaimnak baja. Amint visszaértünk felrohantam a szobámba, és zongorázni kezdtem. Anyuék emlékének hatására új dal fogalmazódott meg bennem. Ezt nekik fogom írni. Az ő emlékükre.