9. Érzelmek

Bella szemszöge

Amit leértem a lépcsőn szembetaláltam magam egy tejbe tök vigyorral. Hát persze hogy Emett volt az…
- Mi az Bella, máris magára hagyod Edwardot?
- Nagyon vicces Em. Csak az a baj, hogy senki sem röhög rajta. – Nem hagyhatom, hogy folyton szekáljon.
- Azt hiszem mi jól ki fogunk jönni egymással… Most megyek Rose már vár. Te pedig hagyj valamit Edifiúból! – Ezzel kiugrott az ablakon, és elrohant Rose BMW-jéhez.
Érdekes egy család. Az egyik olyan mint egy nagyra nőtt mackó, a másik meg egyetlen pillantásával le tud venni a lábamról. A kis hurrikánról meg nem is beszéljünk…
- Bella vidd ki léci a dobozokat az udvarra. Matt majd elégeti őket. – kiabált le az emeletről Julie.
- Oké. Megyek.
Amit kiértem leesett az állam. Matt mellett egy hatalmas „dobozhegy” kapott helyet. Nagyobb volt mint ő. Amikor pakoltunk nem tűnt ennyinek…
- Hoztam még egy párat, csakhogy ne unatkozz.
- Óh, köszi, de ez 2 percnél tovább nem fog tartani…
- Fogadás szagot érzek. – Néztem rá sandán. Matt imád fogadni. Olyan mint egy gyerek. Néha nem látszik rajta, hogy ügyvéd…
- Talán mert az is. – Cinkos vigyor. Rosszat sejtek.
- Mi legyen a tét? – Én sem hagyom magam. Kizárt hogy ennyi dobozzal végezzen 2 perc alatt…
- Ha te nyersz megkapod egy hétre az Aston Martin-omat. De ha én nyerek, akkor emberi kaját kell enned egy napig.
- Rendben! – Kezet fogtunk és kezdtünk is.
Matt a dobozokra koncentrált és azok lángra lobbantak. De nem egyszerűen lángoltak. A lángok táncoltak. Hirtelen megláttam a lángok között egy oroszlánt. Kecses és tiszteletet parancsoló volt. Egyenesen a szemembe nézett, aztán eltűnt. A lángok hirtelen kialudtak, és a dobozokból csak hamu maradt. – Lehet elfejeltettem megemlíteni, hogy Matt a tüzet uralja, Julie pedig meg tud fagyasztani bármit ( a bármi alatt nem csak az élő lényeket értem, hanem magát az időt is). Én pedig fizikai és mentális pajzzsal rendelkezem.
- Oké. Te nyertél. Mit kell ennem? – Pfuj, már most rosszul vagyok tőle. Számunkra az emberi étel undorító.
- Majd holnap megmondom. Most inkább menny be, mert még vendéged van.
Te jó ég! Kiment a fejemből Edward! Mit mondok neki? Azzal felrohantam a szobámba, de az ajtóban megálltam. Nagy levegő. Menni fog!
Azzal benyitottam, de rögtön meg is illetődtem. Edward az ágyamon feküdt és zenét hallgatott. Méghozzá a kedvencemet. A Claire De Lune-t. Lehunyta a szemét és úgy figyelte a számot. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, így mellé feküdtem. Nem akartam hogy azt higgye, hogy rá akarok mászni, így az ágy másik végébe húzódtam. Pár percig csendben élveztük a dallamot, de utána Edward átölelte a derekamat, és magához húzott. Olyan jó volt ott. Olyan biztonságos. Nem kellett semmit sem mondania, ez így volt tökéletes. Amint vége lett a számnak kinyitottam a szemem, és belenéztem egy karamella színű szem párba. Végtelen boldogságot, szeretete, és valahol a mélyén szerelmet véltem felfedezni. Vajon ezek nekem szólnak? Vagy másnak? Nem tudhatom, de most csak Őt akarom, senki mást. Most nem érdekel, hogy Max és én együtt vagyunk. Most csak a pillanatnak élek.
Lassan közelített felém- most nem zavart meg senki-, és édes csókot adott vágyakozó ajkaimra. A meny országban éreztem magamat. Akkor még nem sejtettem, hogy nemsokára a poklok poklát fogom megjárni az érzelmeim miatt…