Új élet, új otthon

Az eső most nem szakadt, de hatalmas köd ült a városon. Nem volt túl nagy- innen a reptérről tökéletesen lehetett látni a méreteit-, de azért nem is volt akkora sem mint Voltera. A főbejárat előtt egy sötétített üvegű BMW parkolt. Az autó előtt egy magas, tejföl szőke hajú, 28-29 év körüli férfi állt. Mellette egy alacsony, kis termetű, rövid fekete hajú lány – szív alakú arcán hatalmas,levakarhatatlan vigyorral- várt valószínűleg ránk. Már messziről látszott, hogy ők mások. Tökéletes alakjuk, hófehér bőrük, dinamikus, kiegyensúlyozott mozgásuk feltűnővé tette őket. Nem is csoda, hiszem a vámpírok embert ölni születtek. Ezek mind hozzásegítettek minket ahoz, hogy csúcsragadozók lehessünk. De volt rajtuk valami furcsa. A szemük színe aranybarna, nem karmazsinvörös. Ennek mindjárt megörültem, hiszen ez azt jelenti, hogy ők is állati véren élnek. Mire odaértünk, a kis fekete hajó csaj úgy pattogott mint egy gumilabda. Vicces látványt nyújtott.
-Jó napot! Én Carlisle Cullen vagyok. Ő itt a lányom Alice. – Mutatkozott be a férfi.
- Sziasztok! – Vette át a szót Alice- Alice Cullen vagyok. Jaj nagyon örülök, hogy megjöttetek! Gyere Bella, te az én kocsimmal jössz. – Mondta ezt csilingelő hangján.
- Bella Swan. Mondtam gyorsan Carlisle-nek, mielőtt elrángatott volna ez a kis hurrikán.
Bepakoltuk a csomagokat a vadonatúj sárga Porche-ba. Eszméletlen ez a kocsi. Mint egy álom. Nekem is be kell szereznem egy ilyet. Forks felé Alice folyamatosan csacsogott. Mindenről, amit el lehet képzelni. Divat, kocsik,suli,család, még a vadászatról is. Persze én illedelmesen minden feltett kérdésére válaszoltam- pedig volt bőven. Forks felé az időjárás egyre romlott. Indulásunk után 15 percel már szakadt az eső. Szerencse, hogy tökéletes a látásom. Így meg tudtam figyelni az erdőt. Az egészben a zöld különféle árnyalatait lehetett felfedezni. Sokakat ez nyomasztott vagy frusztrált volna, de nekem tetszett. Tetszik ez a hely. Nem volt rossz ötlet eljönni. 25 perc kocsikázás után –amit mi természetesen 200-al tettünk meg- megérkeztünk az új otthonomba. Egy hatalmas fehér színű ház. Ház? Nem is ház ez. Inkább villa. Óriási üveg ablakok kaptak helyet rajta. Már most beleszerettem. Kiszálltunk, és én még mindig az otthonomat bámultam.
- Na? Tetszik?- Érdeklődött újdonsült barátnőm. Úgy látom ő is ugyanolyan izgatott mint én.
- Ez álomszép Alice. – Erre hevesen megölelt. És nem engedett el amíg meg nem érkeztek Matt-ék.
- Tudtam! Tudtam, hogy tetszeni fog! Gyere. Belülről még nem is láttad. –
Azzal kézen fogott, és szabályosan behúzott a házba. Belül és épp oly gyönyörű volt mint kívül. A nappali halvány barack színű volt fekete bútorokkal. A konyha alapszíne barna volt, fehér díszítésekkel. A konyha szekrény is fehér volt. A konyhából nyílik az ebédlő- amit mi rendeltetése szerint sohasem fogunk használni- a szoba közepén egy hatalmas tölgyfa asztal állt. Körülötte 6 szék. Az emeleten voltak szobák különféle színekben, méretekben. Mind gyönyörű volt. De a tetőtér mind közül a legcsodásabb. Az egész egybe volt építve. Már ekkor tudtam, hogy ez bizony az enyém lesz. Az egész helyiségben a narancs és a piros keveréke volt. A szoba közepén állt, egy hatalmas kovácsolt vas franciaágy. Vele szemben egy LCD tv. Mellette CD- tartó állványok sorakoztak. A szoba másik végén volt egy íróasztal, színben hozzá illő székkel. És nagy meglepetésemre a hatalmas üvegfal előtt megláttam egy gyönyörű fehér zongorát. Imádok zongorázni. Olyankor megnyugszom, még akkor is ha dühös, vagy elkeseredett vagyok. Nem is tétováztam. Ki kellett próbálnom. Leültem hozzá, és játszani kezdtem. Csodás hangja volt. Azt hittem, hogy be kell majd állítani, de nem. Ettől szebben nem is szólhatott volna. A számot amit játszottam Aro-tól tanultam.
Mondhatjuk, hogy ebben benne van az élete. Róla szól, és mindenkiről aki közel áll hozzá. Mikor vége lett a számnak, Alice szipogva lépett mellém. Ha tudott volna, biztosan sírt volna.
- Ez gyönyörű volt Bella. Nem gondoltam, hogy ennyire jól tudsz zongorázni.- Csendben ültünk még egy darabig, aztán új barátnőm hirtelen felállt mellőlem. Céltudatosan megindult egy ajtó felé, ami a szobámból nyílt.
- Gyere Bella! Ezt látnod kell!- szólt a másik szobából izgatottan. Felálltam és elindultam felé. Amit ott láttam az nem emberi…. A szoba tele volt ruhákkal. De nem akármennyivel. Itt egy plázányi ruha kapott helyet. Sőt, nem csak ruha, hanem cipők, kiegészítők, táskák. Azt hiszem, hogy ez a szoba nagyobb mint maga a ház…
- Na? Hogy tetszik?- Kérdezte Alice. Én megszólalni sem tudtam.
- Hát, nagyon… sok.
- Tudom, tudom. De ezek mind jól fognak állni rajtad. Gyere!- Azzal kézen fogott, és húzni kezdett befelé. Különböző méretű, színű, anyagú darabok sorakoztak mindenhol.
- Ez különösen jól fog mutatni rajtad. Holnap után vedd fel ezt a kedvemért.- És igen. A boci szemek. Miért nem tudok én ezeknek ellenállni?? Egy fekete TÚL kivágott felsőt szorongatott a kezében. A fene vinné el ezeket a szemeket…
- Rendben, de miért csak holnap után vegyem fel?- Még nem mondtam, hogy holnap nem megyek suliba. – Ja, igen. Suliba fogok járni. Szeretek tanulni , de Aro sosem engedte, hogy iskolába járjak. Inkább rendelt mellém magántanárt. (Aki szintén vámpír volt. Micsoda véletlen?)
- Hát tudod, van egy képességem. Látom a jövőt. És már láttam, hogy nem jössz holnap, ezért mondtam, hogy holnap után.
- Jövőbe látó vagy?- Azt hiszem most koppant az állam a padlón.
- Igen. De ne aggódj. Hagyok neked magánéletet. – Milyen megnyugtató.
- És a családodban van még valaki, akinek van valamilyen képessége?- Na, most már kíváncsi vagyok. Hátha van valamilyen klassz képességük.
- Igen. Jasper- a férjem- az érzelmeket, érzéseket tudja irányítani. Edward- a bátyám- pedig gondolatolvasó.
- Szóhoz sem jutok. Furcsa család.- még szerencse, hogy nekünk is vannak képességeink. Hirtelen Alice csilingelő nevetésére lettem figyelmes. Olyan ilyenkor, mint egy tündér.
- Ahogy mondod. Na, mennyünk. Megérkezett a családom. Be akarlak mutatni nekik.
A torkomban egy hatalmas gombóc keletkezett. Izgulok. Remélem kedvelni fognak minket. Mert ha nem, akkor nem maradhatunk itt, és akkor Aro tuti hazarendel. Már a lépcsőfordulóban voltunk. Na,most dől el a jövőm…