Első pillantás

Edward szemszöge

Az eső zuhog- mint mindig-, és mi a forksi középiskola felé száguldunk. Utálok suliba járni. Teljesen felesleges, hiszen van 2 orvosi diplomám, minek bejárni? Legszívesebben kihagynám a sulis részét az egésznek. De nem tehetem. A családom miatt. Csak is miattuk akarom fenntartani a látszatot. Ha egyedül lennék nem érdekelne…
De nem vagyok egyedül. És ezért hálás vagyok a családomnak. Hálás vagyok, mert elviselnek a sok hülyeségemmel, és a néhanapján rossz természetemmel.
Elég hamar ideértünk- még a mi vezetése stílusunkkal is gyorsnak tűnt. Ma Rosalie BMW-jével és az én Volvómmal jöttünk. Az emberek természetesen bámulnak minket, pedig már 3. éve járunk ide. Az egyetlen, aki ezt élvezi, az Rosalie. Ő imád a középpontban lenni. Ő akkor érezné rosszul magát, ha nem vennék észre. Hát igen. A felszínesség határtalan…
*

Ma Alice hiányzik közülünk. Sokan ezen gondolkodtak az iskolában. Alice furcsán viselkedik a látomása óta. A látomása egy lányról szól, aki Forks-ba költözik. Azt hiszem Bellának hívják. És vámpír. A mi családunk felügyeletére lett bízva. Ez vicces, hiszen vámpír. Mi baja lehet? Elüti egy kocsi? Maximum a kocsi látná kárát…
Na de mind1. Aro rokona. És Aro-val nem túl jó ötlet újat húzni.
Ezen gondolkodtam, amíg be nem kúszott a fejembe egy gondolat. Jessica. Sosem fog békén hagyni a nevetséges képzelgéseivel?
„ Edward ma olyan szomorúnak látszik. Lehet, ha odamennék hozzá jobb kedve lenne. Biztos fel tudnám vidítani valahogy…”
Na és innentől kezdve nem akarom sem hallani, sem látni.
A testvéreimnek jó. Nekik van párjuk, és ezáltal nem bombázzák őket ilyenekkel. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy magányosnak érzem magam- vagyis egy kicsit, de ki ne érezné magát annak 3 szerelmes pár mellett?- Hanem, hogy ők megússzák ezt…
A napnak szerencsére hamar vége lett. De most jön majd csak az igazi megpróbáltatás.
Bepattantunk a kocsikba, és a gázt tövig nyomva hazamentünk. Vadásznom kellene. Már 2 hete nem ittam. Azt hiszem, elhívom Jaspert. Legalább ő nem hülyéskedi el úgy mint Emett- és talán hamarabb is hazaérünk.
- Jasper, nem lenne kedved elmenni vadászni?
- Most Edward? Pár óra és mennünk kell…
- Tudom, tudom. De már nagyon régen nem voltam, és gondoltam veled hamarabb megjárnám mint Em-mel. – Eszembe jutott a legutóbbi vadászatom ezzel a nagy mackóval. Időre kellett volna jönnünk, de mi késtünk 2 órát azért, mert ő „játszott” a grizzlivel.
- Jól van. De 2 óra múlva itthon vagyunk.
- Rendben. Induljunk!
Azzal kiugrotunk az ablakon és rohantunk is ez erdőbe, hogy valami „vacsi” után nézzünk. Jó pár mérföldet futottunk, mire megláttunk 2 hegyi oroszlánt. Rögtön felcsillant a szemem. A kedvencem. Levadásztuk mindkettőt, és fogtunk mellé még 1-1 szarvast. Jócskán benne voltunk már az időben, így hazafelé indultunk.
Otthon lezuhanyoztam- bár nincs rá szükségem- és átöltöztem. Fogadni mernék, hogy az én kis pöttöm hugom választott nekem ruhát. Az ágyamra ki volt téve egy fehér nadrág, egy fekete póló, és egy cetli: „ Ezt vedd fel!!” –felirattal. Kedves…
Amint elkészültem, Esme jelent meg az ajtóban.
- Kész vagy Edward?- Kérdezte kedvesen mosolyogva. Ő egy angyal. Mindig kedves mindenkivel- még olyanokkal is akik nem érdemlik meg.
- Persze anya. Mehetünk.- Tudom, hogy jól esik neki, hogy anyának szólítom
Az én kocsimba ült Esme és Jasper. Emett kocsijával jött Rosalie és mackó férje. Az új vámpírok háza a város másik végén volt, hasonlóan a milyenkhez, az erdő szélén. Hatalmas fehér ház, hatalmas ablakokkal. Tetszett. Nem csicsás, pont jó. Biztos itthon vannak, mert hallom Alice gondolatait. Elég összefüggéstelenek, de az övéi. Kiszálltunk, és elindultunk a bejárati ajtó felé.
A nappali nagyon tágas, és barátságos volt. Erről a házról sem tudja majd megmondani senki, hogy vámpírok lakják. Carlisle-val beszélgetett 1 magas, vörös hajú nő. Nagyon szép a maga módján, de a gondolatai rémesek. Olyan kusza az egész, hogy alig tudok eligazodni rajta.
A teraszról épp most lépett be egy szőke hajú, jó testalkatú férfi. Kinézetre 24-25 éves lehetett. Meglátott minket, és rögtön odajött hozzánk.
- Jó napot! A nevem Matt Bartoon. Ő itt a feleségem Julie.- Mutatta be a nőt, aki villámgyorsan mellette termett neve hallatára.
- Szervusztok! Julie Banks. – Mosolygott kedvesen Julie.
- Hagy mutassam be a családomat. Esme a feleségem. Rosalie, Emett, Jasper és Edward a gyermekeim. Na meg Alice, de őt már ismeritek.
Az emeletről léptek zaját hallottuk. Mindannyian a lépcső felé fordultunk. Én megszokásból belehallgattam a gondolatokba. Alice gondolatai Bella körül forogtak, de Bella mintha ott sem lenne. Felőle nem hallottam semmi. Pedig ott kell lenni, hiszem hallom a lépteit. Egyenletesek, kecsesek… Én ezt nem értem. Hogy lehet, hogy nem látok a fejébe??
Amint ezen gondolkodtam- és vitatkoztam magammal- már meg is jelentek a lépcső tetején.
Egy gyönyörű lányt pillantottam meg. Nem túl magas, csinos alakja van. Sötét barna haja keretezi szív alakú arcát. A szemei arany barnák- mint nekünk-, de neki valahogy jobban áll. Egyszerűen tökéletes.
Végignézett rajtunk, és a szeme megállapodott rajtam. Elmerültem szemei mélységében, és bár nekem óráknak tűnt, mindez csak pár pillanatig tartott. Lassan, emberi tempóban, lesétált hozzánk, és illedelmesen bemutatkozott mindenkinek.
- Jó napot! A nevem Isabella Swan, de szólítsatok inkább Bellának.- Mondta ez a gyönyörű teremtés.
- Bella, ők itt a családom.- És újra elsorolta a neveinket, de én most egyáltalán nem figyeltem apámra. Nem tudtam levenni a szememet róla.
- Edward! Ha-hó! Tudjuk, hogy nagyon csinos a kiscsaj, de azért még bemutatkozhatnál.- A mondat végére Emett nevetésbe tört ki. Én pedig egy komplett idiótának éreztem magamat. Csodás. Máris elástam magam előtte…
Ezt a megjegyzését Rosalie egy hatalmas nyakassal jutalmazta. Ilyenkor hálát adok az égnek, hogy ilyen hiú. Persze erre mind nevettünk- még Bella is aki az előbb eléggé megilletődött fejet vágott.
A pillantásunk ismét találkozott, de most nem zavart meg minket senki. Nem tudtam a szeméből kiolvasni semmit, egyszerűen rejtély nekem ez a lány…